Ne játssz velem! /Got7-JinYoung/

13.

Beszélnem kell vele, nincs mese. Már megint itt van az a rohadt ultimátum, amit adtam magamnak, hogy ha sikerül, maradok, ha nem, akkor megyek. De semmi kedvem nem volt menni, maradni akartam, akárcsak egy szuperül sikerült nyaraláson. Csak ez nem egy élmény volt, hanem az életem, ami azért sokkal többet számított és jelentett, mint egy ócska tengerparti játék. Hatalmasakat nyeltem, ahogy megpróbáltam nem elsírni magam, pedig még csak egyedül voltam a szobában, meglepő módon. Még csak a fejemben próbáltam összeszedni a gondolatokat, hogy miket is mondhatnék, de már ezen is majdnem elsírtam magam. Féltem tőle, hogy elveszítem, pedig nagyon nem akartam. Szerettem JinYoung-ot, de azért nekem is vannak határaim és az a bizonyos léc már igencsak megremegett alattunk, ha nem tört még ketté teljesen. 

Bejött a szobába és észre sem vette, hogy az ágy szélén, megtörten ülök és a kezemet tördelem idegességemben. Csak a zuhanyzóba ment és bezárkózott, hogy egy kellemes fürdőt vegyen. Ez nem normális. Megingattam a fejem és újabb mély levegőket vettem, hogy a már igencsak a szememben lévő könnyeket visszatartsam még egy kicsit. Bár abban biztos voltam, hogy talán az első mondatomnál elő fognak bukkanni, mit volt tenni, aggódtam és féltem emiatt. Nem a beszélgetés miatt, leginkább a következménye miatt. Most már csak két út volt, vagy drasztikusan változtatunk, hogy mind a kettőnknek jó legyen, vagy végleg búcsút intünk egymásnak. Arany középút sajnos nem volt ebben az esetben, hiszen ahogy most mentek a dolgok, az nem volt helyén való sem egy kapcsolatban, sem nekünk nem tett jót sem fizikailag, sem szellemileg.

JinYoung kivánszorgott a fürdőből a pizsamának használt alsónadrágjában és csoszogó, fáradt léptekkel megkerülte az ágyat, hogy a saját felé érjen. Nem szólt hozzám, nem kérdezte meg, hogy mi a bajom vagy van e egyáltalán bajom. Csak lefeküdt és hátat fordítva nekem már szinte aludt is.

- JinYoung? - Szólítottam meg halkan.

- Hm - Hümmögött válaszként.

Vettem egy mély levegőt és reszketegen kifújtam, ahogy a könnyeim már fenyegettek az áztatással.

- Beszélhetnénk? - Kérdeztem halkan és nyeltem egyet, hogy egy pár másodpercig még lent tudjam tartani a gombócot a torkomban.

- Most? - Motyogta rekedtesen. - Fáradt vagyok, majd holnap.

Halkan felnevettem és a plafon felé emeltem a tekintetemet, mert kigördült az elő könnycseppem és végigsiklott az arcomon.

- Mindig csak holnap meg ne most - Motyogtam, miközben idegesen mosolyogtam.

- Edzettem és elfáradtam, hagyj aludni! - Motyogta álmosan.

Megingattam a fejem és a könnyeimet az útjukra engedtem. Hátat fordítottam JinYoung-nak és az ágy szélén ülve pityeregtem tovább. Halkan szipogtam és törölgettem a szemeimet meg az arcomat, ahogy teljesen kétségbeestem. Nem, hogy nem tudtam semmit sem elmondani neki, amit fejben összeszedtem, de egy rohadt mondatot nem vált velem. Éreztem, ahogy megmozdult az ágy, ahogy valószínűleg a férfi a hátára gurult, mert megzavartam az alvás tervét a sírásommal.

- Mi van veled? - Kérdezte sóhajtva.

Halkan felnevettem és letöröltem a könnyeimet.

- Velem, JinYoung? - Kérdeztem és felé fordultam.

Értetlen volt a tekintete és tehetetlenül megemelte a kezeit a levegőbe, majd az ágyra ejtette őket.

- Nem veszed észre magad? - Kérdeztem megtörten és már egy kicsit dühösen is.

- Mit tettem már megint? - Dörzsölte meg az arcát a tenyerével ártatlanul, mintha csak az áldozat lenne.

- Mit nem tettél - Javítottam ki. - Megint csinálod.

- Mit csinálok? - Forgatta meg a szemeit.

Egyre ingerültebb lettem a nemtörődöm stílusa és a hanyagsága miatt.

- Semmit, ez a baj - Feleltem. - Nem szólsz hozzám, nem beszélgetsz velem és megint magasról teszel a fejemre.

- Dolgozom, ha nem tűnt volna fel - Válaszolt olyan hangsúlyban, mintha csak nekem kellene rosszul éreznem magam a történtek miatt. - Elfáradok.

- Én is elfáradok, JinYoung! - Feleltem indulatosan. - Ha neked nem tűnt volna fel, ugyanúgy ott vagyok a próbákon és ugyanúgy elfáradok a koncerteken.

- Akkor pihenj! - Közölte egyszerűen. - És hagyj engem is pihenni!

- Mindig csak a munka - Ingattam meg a fejem, miközben lehajtottam azt és az ágyneműt kezdtem el vizsgálgatni.

- Tudod, hogy mennyire fontos nekem ez - Mutogatott, hogy erősítse a szavait.

Felemeltem a fejem és újból sírva fakadtam. Ránéztem és vettem egy mély levegőt, ahogy megtörten elmosolyodtam.

- És én? - Kérdeztem, az utolsó reményemet belevetve ebbe az aprócska kérdésbe. - Én nem vagyok fontos?

A barátom felsóhajtott és a tenyerébe temette az arcát, majd párszor megdörzsölte azt, mielőtt visszanézett volna rám.

- De, az vagy - Sóhajtott. - De tudod jól, hogy mennyire..

- Keményen dolgozol a rajongókért, tudom - Fejeztem be a mondatot helyette.

- Ha tudod, akkor mi a gond? - Értetlenkedett.

- Az, hogy közben velem nem foglalkozol - Összegeztem az aggályaimat. - Nem szólsz hozzám, még csak nem is köszönsz. Nem kapok csókot, nem ölelsz meg és csak simán elmész mellettem, anélkül, hogy rám néznél. Ha megpróbálok hozzád érni, szabályosan ellöksz.

- Mert fáradt vagyok és nincs kedvem hetyegni - Közölte egyszerűen, mintha semmit nem hallott volna meg az előbbi összegzésemből.

Megingattam a fejem és egy újabb fájdalmas mosolyt eresztett el, miközben szipogtam egyet a sírástól.

- Már azt sem tudom, hogy fontos vagyok e neked egyáltalán - Suttogtam a mondatot.

- Az vagy, de tudod jól, hogy a munkám...

- Mi a szar a fontosabb, az istenért? - Csattantam fel. - Nem kérem, hogy válassz, mert nem vagyok szívtelen. Csak azt szeretném tudni, hogy van e még helyem a sok munkád mellett?

JinYoung sóhajtott egyet, de nem válaszolt. Keservesen felnevettem, miközben még több könnycsepp gurult ki a szememből és végig az arcomon, hogy végül az ölembe cseppenjenek. A szívemet, mintha egy kalapáccsal ezer darabra törték volna, aztán jó messzire szétszórták volna a darabokat, hogy esélyem sem legyen újra, tökéletesen összerakni. Süllyedtem a tengerben és majd megfulladtam, úgy éreztem, hogy már nem is akarok küzdeni azért, hogy levegőért a felszínre juthassak. Csak bólogattam párat és felálltam az ágyról.

- Értettem - Közöltem vele megtörten, majd a fürdőszobába mentem.

Nem bírtam vele egy légtérben lenni, úgy éreztem, hogy rögtön megfulladok, annyira nem kaptam már levegőt a közelében. Még jobban fájt volna, ha látom, így legalább kicsit magamba tudok merülni és lenyugodni anélkül, hogy a közelemben lenne, látnám őt és esetleg megérintene vagy én éreznék kísértést, hogy megérintsem. Nem lágyulhattam el megint, ez már hónapok óta érett, egyszer meg kellett, hogy történjen. Talán mind a kettőnknek jót tesz ez a szakítás. Ő ténylegesen minden idejét a munkával töltheti és legalább én sem aggódom érte, hogy ébren tartsam a kapcsolatunkat.