Ne játssz velem! /Got7-JinYoung/

25.

Lezuhanyoztam és felvettem egy bugyit meg a pizsamának használt pólómat, mert jelenleg már minden egyes ruhám a szárítón lengedezett, miután kimostam annyit, amennyit tudtam. Bementem a hálószobába és lesütöttem a szemem, amikor megláttam az ágyon a takaróba burkolt, félmeztelen testet. Szívem szerint csak behuppantam volna és lerángatom róla a paplanját, hogy a meleg testéhez tudjak bújni és úgy elaludni. Semmi mást nem szerettem volna, csak élvezni a közös életünket úgy, ahogy elkezdődött és úgy, ahogyan folytatódott egyszer egy pár nap erejéig és elhittem, hogy újból minden szuper és megmentettük ezt az egész kapcsolatot. De tévedtem, ahogy abban is, hogy elhittem, hogy keményen fogom végigbírni ezt az egészet. 

Odaléptem az ágy mellé és sietve a kezembe kaptam a párnámat és a takarómat is a kezembe csavartam, vigyázva, hogy ne ébresszem fel a már valószínűleg alvó JinYoung-ot. Az ágyneművel a kezemben kibattyogtam a nappaliba és  kanapéra ledobtam a cuccokat. Csak leültem az összegöngyölt paplanhalmaz tetejére és a térdemre támasztottam a könyököm, hogy aztán kényelmesen meg tudjam tartani a fejemet a kezemben. Mély levegőket vettem, miközben beletúrtam a hajamba és megdörzsöltem a szemeimet. Szörnyű ez az egész. Mintha ketté vágtak volna és csak az egyik felem létezne, amíg a másik valahol JinYoung-nál leragadt. Nem éreztem teljesnek magam még úgy sem, hogy egy növekedő baba egészítette ki valamennyire a belsőmet. Sóhajtva hátradőltem a kanapé párnái között és hátradöntöttem a fejemet. Hangosan sóhajtottam és a tenyeremet a hasamra vezettem. Lenéztem a pocakomra, ami még mindig lapos volt és csak éppen, hogy észre lehetett venni egy kisebb növekedést rajta, de ez talán azért volt, mert én minden egyes nap hosszú percekig bámultam arra a részemre és így észrevettem. Halványan elmosolyodtam és rajzoltam pár figurát a pólómon keresztül a hasamra.

- Megleszünk mi ketten is, igaz, kis haver? - Suttogtam a hasamnak. - Bár nem bánnám, ha apukád is velünk lehetne. Megismerhetnéd az igazi énjét, ahogy én is megismertem őt. Biztosan sokat játszana veled és nagyon szeretne téged.

Bágyadtan mosolyogtam és vettem egy mély levegőt, nehogy elsírjam magam. JinYoung mindig is imádta a gyerekeket, sokat játszott a rokonaival is és amikor esetleg csak sétálgattunk és egy játszótér közelében leültünk, akkor is elragadtatva bámulta a piciket a homokozóban vagy a játékokon mászkálni és csúszdázni. Előszeretettel foglalkozott a gyerekekkel, legyenek azok kis növendékek az ő munkájában és énekelni vagy táncolni kellett velük, legyen az akár egy gyerek egy fan összejövetel alkalmával vagy csak az utcán meglátott egyet, máris mosolygott és elolvadt tőlük. Talán ezért is voltam annyira biztos magamban, hogy ha megvalósítom a terveimet és sikerül fiatal anyaként helyt állnom, akkor ő majd mindenben szuper lesz mellettem. Viszont azzal nem számoltam, hogy egyszer csak eltűnik az életemből és magamra maradok.

------------

*JinYoung POV*

Valamikor hajnal három körül riadhattam fel. Már nem tudom, mire keltem fel, talán valamit álmodhattam vagy csak megint eljutott a tudatomig, hogy egyedül alszom és nem azért mert muszáj, hanem azért, mert egy jókora seggfej vagyok. Megdörzsöltem a szemeimet és beletúrtam a hajamba. Ledobtam a kezeimet az üres helyre magam mellett és vettem egy mély levegőt. Ha még egy utolsó esélyt kaphatnék, inkább nem aludnék, csak hozzábújhassak és magam mellett tudhassam még egyszer. Ha már úgyis felkeltem, akkor úgy döntöttem, hogy iszom valamit, mert kiszáradt a szám az éjszaka. Lassan felültem és letettem a lábaimat a puha szőnyegre. Vártam egy másodpercet, amíg az álmaim utolsó foszlányai is kimennek a szemeimből és bátran fel tudok állni a két lábamra és nekiindultam a konyhának. Halkan lépkedtem, mert nem tudhattam, hogy Ro itthon van e még vagy már végleg nem bírt elviselni és az egyik barátnőjénél aludt, mielőtt elköltözne. Ez volt napok óta az egyetlen mondat, amit felém intézett, hogy ne aggódjak, amint vége van a koncerteknek, máris kiköltözik a lakásból, nem kell vele többet együtt élnem. Hülye módon nem szóltam semmit, csak hagytam, hogy elsétáljon mellettem. Pedig legszívesebben térdre ereszkedtem volna előtte és könyörögtem volna, hogy maradjon itt. Nem kell, hogy visszafogadjon, nem kell megint velem lennie, de ne menjen sehová, mert nem fogom túlélni nélküle.

A konyhában felkapcsoltam a villanyt és elővettem egy poharat a szekrényből. A csap alá tartottam és megtöltöttem jó hideg vízzel. Lassan elkortyolgattam és élveztem, hogy egy kicsit lehűti a belsőmet, miután teljesen felforrt mindenem. Letettem a kiürült poharat és mielőtt visszamentem volna a szobába, halkan a konyha és a nappali ajtajai közé sétáltam, hogy belessek abba a szobába is, hogy megbizonyosodjak róla, hogy Rosalie elment e vagy sem. Miután megláttam a pokrócát a konyhából érkező fényben, halványan elmosolyodtam. Visszamentem és lekapcsoltam a villanyt, így ismételten teljes sötétségbe burkolózott a lakás. Csupán az utcai lámpák és a környékbeli lakásokban felkapcsolt villanyok világították be annyira a helyiséget, hogy éppen láttam, hogy miben esek majd el. 

Megtorpantam és először csak a fejemmel, majd az egész testemmel a nappali felé fordultam. Lehajtottam a fejem és rosszallóan megingattam azt, miközben kiengedtem a tüdőmből egy halk, de elég mély sóhajt. Hogy jutottunk mi el idáig? Mi a franc történt velünk? Annyira tökéletes volt minden, olyan szuperül indítottunk. Azt hittem, hogy benne megtaláltam az igazit, aki elfogadott olyannak, amilyen voltam, nem akart egy kicsit sem változtatni rajtam, elfogadta a munkámat és a vele járó összes boldogságot és keserűséget. És még mindig úgy hiszem, hogy ő nekem a legnagyobb szerelmem, de sajnos elég nagy idióta vagyok ahhoz, hogy ha még tisztában is vagyok vele, akkor is elszalasztom.

Leguggoltam a kanapé mellé és elmosolyodtam. Szerettem nézni, ahogy aludt, így megláttam mindig a kislányt, aki nem próbált meg senkinek sem tetszeni, aki nem viselt sminket és aki saját magát adta mellettem. Azt, akibe beleszerettem három éve és akit sikerült elvesztenem. Óvatosan felemeltem a kezem és kisöpörtem egy tincset a homlokából. 

- Ne haragudj rám - Suttogtam. 

Lehunytam a szemeimet, mert éreztem, hogy égni kezdenek az akaratos könnycseppektől, amik fel akartak jönni a felszínre. Inkább sietve felálltam és egy utolsó pillantás után visszamentem a hálószobába, hogy véletlenül se keltsem fel Rosalie-t a saját magam átkozásával.