Say you love me

Runaway

Az idő olyan gyorsan telt a kellemes társaságban, hogy nem érzékelve múlását, csak azt vettem észre, hogy a verőfényes napsütést, szürkülő homály váltja fel.

- Lassan indulnunk kéne, Avery! - szólalt meg Paul. A délután nagy részében nem vett részt a beszélgetésben, Anával kommunikált ugyan, ám ha Alex szólt hozzá, szinte harapófogóval kellett kihúzni belőle bármilyen reakciót. Amin az sem segített, hogy Alex állandóan közös múltunk emlékeit hozta fel.

- Oké - válaszoltam, rá sem nézve. - Kegyetlenül örülök, hogy ilyen véletlenül összefutottunk. Ígérem, hogy többet nem tűnök el szó nélkül! - vigyorogtam el magam.

- Hát, remélem is! Elég bunkóság volt tőled - viszonozta mosolyom. - Add meg a telefonszámod, és akkor megbeszélhetjük, hogy mikor találkozzunk megint.

- Ha rajtam múlik, akkor minél hamarabb - válaszoltam, közben bepötyögve elérhetőségem a telefonjába. Paul már türelmetlenül álldogált a járdán, így jobbnak láttam, ha én is feltápászkodom.

- Este beszélünk - ígérte a lány, miközben megöleltük egymást, én pedig csak bólintottam.

- Örülnék, ha néha velem is összefutnál - villantotta rám Alex bugyiszaggató mosolyát, amint körém fonta karjait. Sokkal szorosabban és tovább tartott a karjaiban, mint baráttól illett volna, az egész testét szorosan hozzám préselte.

- Tényleg mennünk kéne! - hallottam Paul hangját, melyből csak úgy áradt a düh. A fiú kelletlenül elengedett, de azért még nyomott egy puszit az arcomra, a miheztartás végett. Odaálltam Paul mellé, aki erre nyomban átkarolta a derekam, mérges tekintetét a másikra szegezve. Azok ketten, úgy szúrták egymást, mintha bármelyik pillanatban összeverekedhetnének.

- Jól van fiúk, elég volt! Köszönjetek el szépen egymástól - szóltam rájuk, mire kelletlenül kezet fogtak, közben szorongatva egymás kezét. Anával nyomban összevillant a tekintetünk, mire elvigyorodtam a helyzet komikusságán.

- Ne izmozz már, Alex! Menjünk inkább - fogta meg bátyja karját, mire az engedelmeskedett, s egy köszönés után, szétváltunk.

Szinte ugrálni tudtam volna örömömben, idejét se tudtam már, hogy mikor szórakoztam utoljára ilyen jól. A kocsiba is szinte bepattantam, majd nyomban bekapcsoltam a rádiót, hogy egy kedvemhez illő zenét találjak.

- Bocsi, hogy nem igazán jött össze a randi, de olyan régen nem láttam már őket és hiányoztak nagyon - fordultam Paul felé felspannolva.

- Ahogy észrevettem, Alexnek túlságosan is hiányoztál - válaszolta gúnyosan, a feszültség pedig hullámokban áradt belőle, ahogy görcsösen szorította a kormányt.

- Ugyan már, hiszen csak barátok vagyunk - legyintettem mosolyogva, mire felhorkant.

- Nekem inkább úgy tűnt, mintha vele randiztál volna, nem pedig velem - hangzott a dühös felelet.

- Most már elegem van ebből! - csattantam fel. - Egész végig szótlanul tűrtem, hogy egy ki tud messzebbre pisilni verseny közepén találtam magam. Ha azt mondom, nincs köztünk semmi, akkor nincs is rá okod, hogy kételkedj a szavamban! Én is jól tudom, hogy nem egy volt csajoddal tartod a kapcsolatot, köztük Leah-val, akivel szinte napi szinten beszélsz, mégsem rendezek féltékenységi jelenetet - közöltem vele dühösen, majd felhangosítva a rádiót, fordultam az ablak felé, hogy azon kibámulva, konok hallgatásba merülhessek. Tudtam jól, hogy forrófejű és makacs, de ami sok az sok. Még a kedvemet is sikerült elrontania, így bármit is próbált beszélni velem, úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna, egész úton némaságba burkolóztam.