Say you love me

Right beside you

Másnap szinte ki sem bújtam a szobából, csupán ebédelni, akkor is a nagyanyám kérése. Bűnösnek éreztem magam, a bűntudat olyan elevenen lüktetett bennem, mint egy nyílt seb, minden mást kizárva. Legszívesebben rögtön útnak indultam volna, hogy elmondjam Paulnak, még ha tudtam, hogy az volna a legnagyobb hülyeség, amit csak tehetek. Csendes magányomban dagonyáztam az önostorozásban, miközben lassan elkészültem. A hajam megmostam, majd a természetes hullámosságát hangsúlyozó, laza kontyba fogtam a tarkómon, néhány kusza tincset pedig hagytam az arcomba hullani. Hangsúlyozva a ruha merészségét, egyszerű sminket készítettem, kék szemeimet tusvonallal hangsúlyoztam, ajkaim bordószínűre kentem. Kiegészítőként feltetettem a gyémánt fülbevalót, amit a tizennyolcadik születésnapomra kaptam, a ruhához passzoló, apró táskába pedig beraktam az irataim, a hitelkártyám és a rúzst. Mikor indulás előtt belenéztem a tükörbe, olyan mintha egy idegen nézett volna vissza rám. Hiszen ez a nő feltűnő volt, gyönyörű, erő és könyörtelenség sugárzott róla, szinte már elképedve bámultam magam, amikor szólítottak, így kihúzva magam, sétáltam ki a folyosóra. A hangokból ítélve, már csak rám várhattak, Adriana elképesztő volt a sellőfazonú fekete csodaruhájában, aminek az alját sötétvörös csipke szegélyezte, haja fényesen és hullámosan terült fedetlen vállára, nyakában pedig smaragd nyaklánc lógott. Úgy festett, mint egy végzetasszonya, mégis elegánsan, nem csodáltam, hogy Elliot le sem vette róla a pillantását. A szoknyám halkan surrogott, ahogy lesétáltam a lépcsőn, ezzel magamra vonzva a tekinteteket, ettől pedig csak még büszkébben húztam ki magam, ahogy megláttam a rosszul leplezett felháborodást nagyanyám arcán, apám dühös fintorgásán pedig majdnem elmosolyodtam. Derek érzékelve a feszültséget, nyomban bejelentette, hogy megérkeztek a kocsik, így a többiek nyomban kisereglettek a ház elé, mi pedig ismét ketten maradtunk.

- Elképesztő vagy! – bókolt csillogó szemekkel. – Azt hittem, nagyanyád egyből szívrohamot kap – nevette el magát, mire belőlem is kibuggyant a nevetés, enyhítve a tagjaimat szorító feszültséget. A felnőttek kerültek az egyik limuzinba, mi pedig a másikba, ahol Adriana már javában bömböltette a kedvenc zenéit. Amint beszálltunk, nyomban átnyújtott egy pohár pezsgőt.

- Köszönöm! – mosolyogtam rá, amit halványan viszonzott. – Azt hiszem, Elliot már alig várja, hogy hazaérve lerángassa rólad ezt a ruhát! – ugrattam szemöldök vonogatva, mire cinkosan rám kacsintott.

- Csak várj, amíg Paul meglát téged! – válaszolta titokzatosan, mire összeráncoltam a homlok, azonban mire kérdőre vontam volna, már a fiú ölében terpeszkedett, és egymás fülébe sugdostak. Összezavarodva dőltem hátra, miközben belekortyoltam a pezsgőbe, amikor eljutott fülemig Alex hangja.

- Csináljunk egy képet! – ismételte meg telefonját lobogtatva, amibe mindannyian beleegyeztünk, majd agymás mellé tömörülve vágtuk pózba magunkat. Kicsit olyan érzésem volt, mintha a szalagavatós bálomra tartottam volna, ahová sosem jutottam el.

Egy gyönyörű, modern stílusú hotel előtt állt meg a kocsi a belvárosban, az épület olyan magas volt, hogy szinte nem is láttam a tetejét, s hosszú lépcsősor vezetett a bejárathoz. Megkértem a fiúkat, hogy csináljanak pár képet rólunk a barátnőmmel a lépcsőn, miközben jókedvűen vigyorogtunk, és úgy pózoltunk, mintha csak magazinban szerepelnénk. Nagyon reméltem, hogy ennyi volt Ana haragjának, hiszen nem akartam volna elveszíteni, pláne egy ilyen kicsinyes hülyeség miatt. A fiúk a karjukat nyújtották a bejárat előtt, így beléjük karolva léptünk be a márvánnyal díszített előtérbe, hogy a lifttel egészen a tetőtéri bálteremig menjünk. Fent minden üvegezett, így a kivilágított éjszakai Seattle képe terült szét körülöttünk, amitől az embernek olyan érzése támadt, mintha a levegőben lebegne a város fölött. A díszítés fehér rózsákból, és sok zöldből állt, a hatalmas terem pedig, még a korai időpont ellenére is tele volt már a drágábbnál drágább ruhát viselő vendégekkel. Egy pincér sietett oda hozzánk, miután pezsgővel kínált minket, odakísért a terem végében álló asztalunkhoz, ami az emelvény lábánál volt található. Szerencsére, a családom belevetette magát a társasági életbe, így nyugodtan elengedhettem magam, Ana pedig szinte nyomban a parkettre rángatott, ahogy zenélni kezdett a zenekar. Olyan eszelősen kezdett el csörögni, mintha csak a diszkóban lennénk, amin összenevettünk Elliottal, mielőtt az magához fordítva a lányt, kezdett el táncolni vele. Már indultam is volna vissza az asztalhoz, mikor Alex megragadva a kezem, megpörgetett, meglepődésemben pedig vidáman felnevettem, míg ő mosolyogva karolta át a derekam.