Say you love me

Teen Spirit

Az előző este elfogyasztott alkohol mennyiség után, cseppet sem volt meglepő, hogy a hatalmas, modern hangulatú villában síri csend honolt. Na nem mintha, terhemre vált volna a magány, hiszen ahogy lehunytam a szemem, a lidérc ismét megjelent, hogy aztán azokat a rémképeket hagyja maga után, amitől örök szorongás költözött a lelkembe. Már nagyon nehezen bírtam a kialvatlanságot, de egyszerűen, képtelen voltam elűzni őt, Paul nélkül nem ment. Ahogy eszembe jutott az arckifejezése, ahogy azt mondta, szeret, a szívem olyan fájdalmasan dobbant, hogy hirtelen mellkasomra szorítottam a kezem, a hiánya pedig úgy tört rám, hogy azt hittem, megfulladok, ha nem juthatok azonnal friss levegőhöz. Szinte úgy botorkáltam ki az udvarra, mint egy álomkóros, ügyet sem vetve a körülöttem elterülő környezetre, csak a fény felé igyekeztem. Amint kiléptem a nap fénykörébe, szorosan lehunyt szemeim az égbolt felé fordítva próbáltam túllendülni az érzésen. Éltem már át szívfájdalmat, nem is egyszer, de ehhez az érzéshez, semmi sem fért, még annak ellenére sem, hogy az agyam racionális része szüntelenül azt skandálta, hogy még csak nem is ismered azt a srácot, kizárt, hogy szerelmes legyél; és mégis. Sőt, ez nem is jó szó rá, hisz ez nem szerelem volt, sokkal több annál, mintha minden mozzanat, minden tátongó rész és seb a lelkemen, csakis azért keletkezett volna, hogy ő befoltozza azokat. Akármennyire is nem akartam elfogadni a tényt, hogy ez valami más, hogy tényleg ő az, akivel lennem kell, muszáj volt, mert tagadhattam akármennyire is akartam, de soha ilyen elsöprő dolgot nem éreztem életemben. És pont ez volt az oka, amiért minél távolabb kellett kerülnöm tőle.

Mikor pár órával később, és meglehetősen tisztább gondolatokkal visszatértem a házba, rögtön meghallottam a halvány zeneszót, ami azt jelentette, hogy a többiek is felkeltek, így a zaj felé vettem irányom, ami a nappaliból nyíló udvar felé vezetett. Nem csodáltam, hogy a medencénél találtam őket, hisz a nap olyan szinten perzselt, hogy az ember legszívesebben egésznap víz közelben lett volna. Ana és Elliot egy nagyobb napozóágyon osztoztak, míg Alex a vízben lebegett egy úszógumiba süppedve, ahogy hallottam, a testvérek összeszólalkoztak valamin, míg Elliot csak a telefonját nyomkodva próbált kimaradni a veszekedésből. Mivel senki sem vette észre jelenlétem, csak megköszörültem a torkom, mire nyomban rám pillantottak, a két Reynolds pedig, nyomban elképedt. Adriana olyan szinten tátotta el a száját, hogy abba simán belerepülhetett volna egy a közelben röpködő kolibri, először Al is elképedt, majd a jól ismert féloldalas mosolyra húzta ajkait.

- MI a fasz? - bukott ki a lány, majd odafutott hozzám, hogy megtapogassa a hajam, jobban mondva, annak a hiányát, ugyanis egy hirtelen sugallat hatására levágattam. Képtelen voltam továbbra is ugyanazt a tükörképet bámulni, miközben az életem már cseppet sem volt a régi, és én sem voltam már messze ugyanaz a lány, aki visszanézett rám.

- Meguntam - válaszoltam egyszerűen, majd a barátnőm kikerülve, leültem a medence szélére, hogy belelógathassam a lábam. Mivel még mindig csendben hallgattak, csak sóhajtottam egyet, majd merőn visszanéztem rá. - Ennyire rossz? - kérdeztem közömbösen.

- Nekem nagyon tetszik! Dögös vagy - szólalt meg végül Alex, már előttem állva. Ahogy elnéztem a nedves szőke haját, és arcának markáns élét, valami mélyen megmozdult bennem, istenem, gondoltam magamban, nem csoda, hogy annyira belehabarodtam annak idején. Önkéntelenül is beharaptam a számat, mire karamellszínű pillantása nyomban követte a mozdulatot, szerencsére azonban, Ana véget vetett a pillanatnak.

- Ki mondta, hogy nekem nem tetszik? - kérdezte hőbörögve, egyik kezét feltartva, másikat csípőjére téve. - Csak meglepődtem, te böszme - vágta testvére fejéhez, mire az is nyomban harcba lendült, és újult erővel kezdték szapulni egymást. Inkább menekültem a harcvonalból, amíg lehetett, így kilépve a medencéből, Elliot mellé húzódtam, aki unott képpel nézte harcias barátnője, és haverja veszekedést.