Éppen ledobtam magamról a törölközőt, hogy felöltözzek, amikor Ana vehemensen benyitott, majd azzal a lendülettel, el is terült a bevetetlen ágyon. Ő már elkészült, egy hófehér, testhez simuló ruhát viselt, amely úgy feszült rajta, mint egy második bőr, csodásan kiemelve bronz barnára sült bőrét. Barna haját szoros lófarokba kötötte, lápbain pedig fekete magassarkú feszült, elképesztően nézett ki, ám gyanítottam, hogy ennek a múlt éjszakához több köze van, mint a precíz sminkhez.
- Azért néha kopoghatnál! – szóltam rá felhúzott szemöldökkel, mire csak megvonta a vállát.
- Már láttalak meztelenül egy millió alkalommal – válaszolta a könyökeire támaszkodva, majd érdeklődve figyelni kezdett. Kíváncsi tekintete láttán, legszívesebben elbújtam volna. – Mégis mikor lettél ennyire szégyenlős? – firtatta, mire csak megrándítottam a vállam, miközben a táskámban kezdtem el turkálni valami ruha után, hiábavaló reménnyel, így bosszús sóhajjal dobtam vissza az ágyra a göncöket.
- Elfelejtettem, hogy ilyenkor ki kell öltözni. Kölcsönadnál valamit? Nincs nálam semmi olyasmi, ami azt mondaná, ha rám pillantanak, hogy szemérmetlenül gazdag vagyok – vágtam pózba magam előtte, erősen affektálva, majd meg sem várva válaszát, erőteljesen hátradobtam a hajam, majd fehérneműben kivonultam a szobából. Kis fáziskéséssel követtet, nevetése pedig visszhangzott a folyosón, mire hátravigyorogtam rá a vállam felett, így nem észlelve az előttem álló személyt, egyenesen neki sétáltam. Megtántorodtam az izmos testtel való ütközéstől, elvörösödő arcom pedig kezei felé fordítottam, amik csupasz csípőmre tapadva tartottak egyensúlyban. Ha már a sajátos illata nem lett volna elég árulkodó, a kezeiről rögtön felismertem, ahogy pedig karamellszín szemeiben néztem, kiszáradt a szám a pillantástól, amivel méregetett. Tűz lobbant szemeiben; szinte éreztem, ahogy pillantásával végigsimogatja csipkébe bújtatott testem. Olyan érzés kerített hatalmába, mintha akárhogy is tiltakozott volna az elmém, a testem és a szívem is belesajdult volna a hirtelen rám törő hiányérzetbe. Akármennyire is akartam, képtelen voltam elfelejteni az érzést, amit az érintése okozott, mindenegyes pillanatra emlékeztem belőle, ez pedig épp elég felkavaró volt ahhoz, hogy kirántsam magam karjaiból, és szótlanul vágtassak be Adriana szobájába. Ahogy becsörtettem a gardróbba, a homlokom a hűvös fának támasztottam, úgy lihegtem, mintha lefutottam volna vagy ötven kilométert, és valami érthetetlen okból, rám tört a sírhatnék. Szerencsére, már előre meghallottam a lépteit, így kézfejemmel töröltem meg az arcom, s a hajamba túrva kezdtem el szemlélgetni a ruhákat.
- Mégis mi volt ez? – kérdezte számon kérően.
- Semmi – válaszoltam tompán, mire csak megragadva a karom, fordított maga felé.
- Majdnem egymásnak estetek ott kint, nem törődve semmivel, ez azért nem semmi – mondta vehemensen, mire csak elrántottam tőle a kezem.
- Hülyeség – vágtam rá, pedig nagyon jól tudtam, hogy igaza van.
- Lehet, hogy neked az, de a bátyámnak nem! Ne merészelj játszadozni vele Avery, így is elég nehéz neki, újra a közeledben lennie – kiáltott rám mérgesen – jó lenne, ha nem csak magaddal foglalkoznál. Paullal is csak szórakozol? – támadt nekem hevesen, mire kezdtem egyre jobban feldühödni, el sem akartam hinni, hogy ilyet feltételez rólam.
- Komolyan ezt hiszed rólam? – fröcsögtem vissza, majd a ruhával a kezemben, indultam is volna el, mielőtt még jobban felidegesítene.
- Nem tudom, mit higgyek. Olyan, mintha nem is ismernélek. Rád nézek, és szinte alig látom már a legjobb barátnőm!
- Oh, mert te akkora szent vagy, Ana! Te sosem hibázol, nem igaz? Az is tök normális, hogy miután üvöltözöl egyet Elliottal a diszkóban, ő szépen néz rád, te pedig máris szétrakod a lábad! Kurvára álszent vagy, ugye tudod?! Nekem legalább van rá okom, hogy miért változtam meg, te viszont csak hülye vagy! – üvöltöttem vissza, a remegés pedig olyan erővel tört rám, hogy attól féltem, ott helyben átváltozom. A fogaim összeszorítva, a higgadtságra próbáltam koncentrálni, miközben kitrappoltam a folyosóra.
YOU ARE READING
Say you love me
Werewolf' Olyan intenzivitással tapadt össze a pillantásunk, mintha csak arra lettünk volna teremtve. Abban a pillanatban a helyére kattant minden, az egész létezésem, a döntéseim, céljaim, egész múltam... mintha csak arra hajszolt volna minden az életben...