Say you love me

Fight For You

Pár héttel később

Zakatoló szívvel ébredtem meg nyugtalan álmomból, Paul csókjának az emlékével a számon, félig még öntudatlanul ültem fel, és kezdtem hadonászni az éjjeliszekrényen, hogy a lámpát felgyújtva, némi fényt nyerjek. Annyira valóságos volt az álom, hogy a testem még mindig tompán lüktetett, a bőröm pedig bizsergett az érintésétől; azonban amint a fény megvilágította a szobát, rögtön belém csapódott a felismerés. Egy luxushotel lakosztály-jal felérő, ismeretlen szobában voltam, és úgy tűnt az agyam még mindig nem dolgozta fel a tényt, hogy már rég nem La Push közelében vagyok, és öntudatlanul elfelejtettem, hogy mi történt, hogy megunva a játszadozást, Adam rám talált, és követelte, a szerinte jogos jussát. A szívem most már közel sem az izgalomtól, sokkal inkább a nyomasztó bánattól zakatolt, ami hirtelen rám tört, óvatosan körbe lestem, mikor úgy láttam, senki sincs a szobában rajtam kívül, felemeltem a takarót, hogy körbe nézzek. Az első megdöbbenés, már a hol létem tényétől eltekintve, akkor ért, amikor megláttam a testemet fedő csipkés fekete hálóinget, ami éles kontrasztot alkotott fehér bőrömmel. Őszintén, fogalmam sem volt, hogy mégis hogy kerülök oda, abban pedig biztos voltam, hogy nem én vettem le önként a ruháim, az egyedüli, ami elkezdett előtörni az álomtól tompa elmémből, Adam felbukkanása Seattleben, ami mintha beleégett volna az agyamba, majd az azt követő, napokig tartó autózás az ismeretlen hely felé. Valószínűleg a végkimerülés szélén már elnyomhatott az álom, ezért nem emlékeztem a megérkezésre, erre az ismeretlen helyre. Meztelen talpaim alatt hidegnek érződött a sötétre pácolt hajópadló, ahogy elindultam, hogy felfedezzem a helyet, az olyan volt, akár egy gazdagon díszített ékszerdoboz, minden bútor antik faragott darab volt, amit sötétre pácoltak, a padló nagy részét pedig egzotikus mintájú perzsaszőnyeg foglalta el. Csak a hófehér frissen meszelt falak, és az ablakok teljes hiánya mutatta meg, hogy nem egy várkastély toronyszobájának fogja lettem; a baldachinos ággyal szemközt egy hatalmas könyvespolc foglalt helyet, dugig tömve az irodalom legjavával, és Adamet ismerve, valószínűleg, első kiadásokkal. A könyvespolc mindkét oldalán ajtó volt található, a hozzám közelebbik eső könnyen kinyílt, ami mögött egy hasonlóan felszerelt fürdőszobát találtam, mivel azonban a másikat zárva találtam, okkal feltételezhettem, hogy az a bejárat. A szoba másik vége már zsúfoltabb volt, egy heverő, és két fotel ölelt körbe egy hatalmas kandallót, a lábánál lévő kosár fa pedig bizonyítékul szolgált, hogy nem csak a szoba éke, hanem valóban működik is. A kandalló felett egy festmény lógott, rajta egy égig érő toronnyal, amit úgy futott körbe a repkény, mintha csipke szegélyezte volna, egyetlen ablak látszott az épületen, fent magasan, ahol csak a madarak járnak, azon kilógatva pedig egy vaskos hajfonat.

- Rettentően vicces, Adam – morogtam ingerülten, hihetetlen, hogy ez a szemétláda képes volt egy kibaszott Rapunzel festményt rakni a börtönömbe. Nem zsörtölődhettem azonban sokáig magamban, ugyanis az ajtó csikorogva kitárult, én pedig a hirtelen hangtól összerezzenve oda fordultam. A háta mögött betóduló fényártól úgy nézett ki, mintha lángokból lépett volna elő, mint Lucifer, amint kilép a Pokol kapuján.

Pár héttel korábban

Hamis jókedvet erőltetve magamra trappoltam a többiekhez, hogy üdvözöljem őket, ők pedig ugyanolyan hamis arckifejezéssel próbáltak úgy tenni, mintha percekkel ezelőtt nem kettősünket kémlelték volna kíváncsian. Miután válaszoltam az utazással kapcsolatos általános kérdésekre és kiosztottam pár nagyszerűen vagyok hazugságot, mindenkinek átadtam az ajándékát, majd sietősen leültem. Cseppet sem volt étvágyam, ám mutatóban magamhoz vettem egy sütit, majd csipegetni kezdtem belőle, az étel azonban fűrészpornak érződött a számban. Úgy tűnt, hogy hiába az összes ember, az ételek, a tenger illata, az erdő, csak az ő illatát éreztem, mintha az egyenesen felkúszott volna az orromon keresztül az agyamba, hogy még véletlenül se tudjak másra gondolni. A kötődésnek köszönhetően, legalábbis próbáltam magam ezzel átverni, mintha minden egyes sejtem, azért küzdött volna, hogy a közelébe kerüljek, szinte kényszeríteni kellett magamat, hogy még véletlenül se keressem a közelségét. Szedd össze magad Winters, szóltam gondolatban magamra, ahogy észrevettem, amint sóvárogva bámulom, majd beszélgetőpartnert keresve, végighordoztam a tekintetem a tucatnyi emberen. Embry pont elkapta a pillantásom, majd mintha sejtené, hogy mi jár az agyamban, nyomban mellém huppant, térdére állítva púposra pakolt tányérját, amin sült csirkecombtól kezdve, káposztasalátán át a különböző sütemények gyomorforgató variációja volt megtalálható. Mikor észrevette finnyás fintorom a tányérjára, csak vetett rám egy vigyort, mielőtt a szájába tömve egy combot békésen nyámmogni kezdett, a falatok közti szünetben pedig látszólag minden különösebb lényeg nélkül, csapongva mesélni kezdte nekem az elmúlt heti történeseket, különös figyelmet fordítva arra, hogy Pault kifelejtse belőlük. Én szórakozottan hallgattam őt, néha bólogatva, kellő időben beszúrva egy-egy helyeslést, vagy hümmögést, hogy legalább úgy tűnjön, figyelek, őt azonban nem zavarták elkalandozó gondolataim, ettől pedig őszintén meghatódtam, hihetetlen volt, hogy pont benne találjak egy ilyen jó barátra, amikor régen a köszönésen kívül, nem sok figyelmet fordítottunk egymásra. Igaz, hogy voltak más barátaim, de a Reynolds testvéreknek érthető okokból nem szólhattam ezekről egy szót sem, Jake-et pedig annyira lefoglalta a jámbor kinézetű Bella utáni koslatás, hogy sokszor az alapvető udvarias 'hogy vagy' kérdésen se jutottunk túl, amit rendkívül sajnáltam, de nem az én dolgom volt, hogy beleszóljak a szerelmi életébe, s igaz, hogy Embry se tudta a teljes igazságot, de sokszor olyan volt, mintha mégis sejtené. Abban biztos voltam, hogy tudja, miszerint titkolok valamit, de néha, olyan érzésem volt, amikor rám nézett, mintha tisztában lenne az egésszel, és szavak nélkül is megértené a döntéseim és tetteim. Hatalmas sóhajt hallattam, mire kérdőn rám pillantott, majd kitárva karját, felkínálta a vállát, mire én hálásan nekidőltem; nem sokkal később épp a gyerekfelügyelőként szerzett élménybeszámolóját hallgattam, amikor észre vettem, amint Billy elfoglalja a helyét. Erre rögvest a többiek is sorban szállingózni kezdtek a tűz köré, és lassan a beszélgetések hangjai is elhaltak, miközben mindenki rá figyelt. Nyilván ma már nem voltak érvényesek a régi törvények a Quileute törzsre, azonban biztos voltam benne, hogy Billy a vezetők között lett volna, ha betartottuk volna még őket, hiszen ma is tisztelt tagja volt a közösségnek, akihez bármivel fordulhattál, és legjobb tudása szerint segített. Kivárta míg az utolsó szó is elhalt, s már csak a tűz ropogása, és a kényelembe helyezkedés halk hangjai hallatszottak, majd zengő hangján, mesélni kezdett. Akármennyire is képtelen voltam Paul közelében koncentrálni másra, azt vettem észre, hogy magával ragad a hangja, gondolataimban pedig máris kirajzolódott a régmúlt napjainak képe, amit leírt, miközben elmém kiszínezte az általa elregélt történetet. Már kiskoromtól imádtam hallgatni a történelmünket, hiába tudtam mára már szinte az összeset, még így is feszült figyelemmel hallgattam, észre sem véve, hogy mit csinálok, a térdeimre támaszkodva előredőltem, miközben úgy kémleltem a lángokat, mintha abban kirajzolódnának a történet alakjai.