virágok a tüdőmben [bts/knj]

harmincnegyedik virág

harmincnegyedikvirág – ott lent, délen

Mikor újból belépek a közös, kissé lepukkant lakosztályba, semmi különös nem tűnik fel. Az előszoba (már, ha lehet annak mondani), ugyanolyan, mint tegnap. Még mindig apró, olyannyira, hogy még a pirinyó kiscsészék is irigykednének a helyet látván. A vécé és a fürdőszoba balról nyílik, a szoba pedig, ha az ember egyenesen folytatja az útját, máris ott találja magát. Egészen addig nem tűnik fel semmi, ameddig eszembe nem ötlik az, hogy Sarang ruháit nem én tettem fel az ágyra. Egészen addig, amíg tovább nem menvén, egészen a szobába, fel nem tűnik ott, hogy nincsen Sarang, összegobózva, nyúzott arccal, kissé ittas szaggal.

- Nami? – kérdi valaki halkan, a hátam mögött.

Ezt az aranyos hangot hallván, szinte rögtön megfordulok a saját tengelyem körül. Sarang egy kissé másnaposan néz ki, szeme alatt karikák, a haja tiszta kóc, az ajkai szétnyílnak, ahogyan meglátja a kék-lila foltokkal „festett" arcomat. Aztán halovány mosoly az arcán, egy kicsit sír.

- É-én azt hi-hittem, hogy elmentél – vallja be őszintén, félve a válaszomtól. Egy ideig nem mondok semmit, csak nézem a könnyező arcát, hátha valamit még hozzátesz. Oldalra vet egy pillantást, majd újból vissza rám, és mondja: – Haza – szakad ki belőle halkan.

- Miről beszélsz? – nézek rá tettetett értetlenséggel. Unottan feltekint a plafonra, látom rajta, hogy lassan veszekedni fog. – Már itthon vagyok.

Aztán, úgy a semmiből elneveti magát. Most először látom felszabadultnak, amióta újból szóba elegyedett velem. Majd nem sokkal később már szélesen mosolyog, és a másikat nézzük, hogy mit fogunk tenni.

- Én hoztam egy kis... – zavartan tartom fel az egyik kezembe lévő szatyrot, mikor Sarang futással érkezik a nyakamba.

Egyelőre nem értem, hogy mi ez az érzelmi kirohanás, de viszonzom a nagy vehemenciával érkezett ölelését, és hagyom, hogy a két teli lévő szatyrot a gravitáció húzza egyenesen a padlóra. Nem sokkal később kiderül, hogy Ivory teljes egészében bennem kapaszkodik, ugyanis az idő alatt, míg a boltból vett dolgok a földre zuhantak, Ivy nemes egyszerűséggel a derekam köré helyezte a lábait, ezzel megakadályozva azt, hogy megszabaduljak tőle. Most az egyszer nem is kívántam mást, csak ezt az egészet, a mindent, amit csak ő hordoz. Ez elég volt nekem.

- Nagyon katasztrofális voltam tegnap? – kérdezi úgy, hogy a nyakamat közrefogja a karjaival, és mélyen a szemeimbe néz.

- Hát, a szörnyű igazság az, hogy óránként legalább tizennyolcszor szerettem ki belőled – mondom neki egy kicsit komolyan, mire lehajtja a fejét. Közelebb húzódok hozzá, a leheletem az orrát csiklandozza, fintorog. – Az tudod, hogy mennyit jelent?

- Ötven kiszeretés?

- Sajnos van az hetvenkettő is – nézek rá a lehető legédesebb nézésemmel. – És ez tudod mit jelent?

- Azt, hogy apuci elfenekel?

Most rajtam van a sor, hogy röhögve csóváljam a fejemet. Sarang leteszi a talpait a padlóra, hogy a saját lábaira álljon. Lehajolok a két szatyorért, és az ágyra teszem őket.

- Igazándiból tetszik ez az alternatíva, nagyon is, de most nem erre gondoltam – mondom egy hatalmas vigyorral az arcomon, ahogyan ránézek, és kiveszek egy fél literes kólát, hogy a kezébe nyomjam. – Igazándiból csak arra akartam célozni, hogy hetvenharmadszorra is beléd szerettem – a szavak gyengén potyognak a számból: mintha félnék mindet kimondani. Szendén mosolyog, próbálja ezt a zavartságot eltüntetni az arcáról. – Inkább mesélj arról, hogy hogy s mint vagy.