virágok a tüdőmben [bts/knj]

harminchetedik virág

harminchetedikvirág – kis holdhercegnőm

namjoon: mikor fogsz velem szóba állni?

Akinek az üzenetet írom, éppen Hoseokot ápolja a Haneul melletti bárszéken; a kisfiam is majdhogynem úgy tekint az én szívem választottjára, mint ahogyan én teszem ebben a pillanatban, csak a másik oldalról.

- Hyung beverte az arcát a falba? – Hana elbűvölő mosollyal néz a kisfiúra, miközben átnyúl a pulton, hogy kivegye Hyeonmi kezéből a jeget. Úgy kell kontrollálnom magam, ahogyan Hoseok széles vigyorral a pofáján mered a cicikre, amiket reggel még a kezeimben fogtam.

- Igen Haneul, beverte – mondom én a fiam mellett, mire Hoseok és Sarang szinte gyilkos pillantásokat lövell rám. – Most mi az? – A pulton hagyott telefonomért nyúlok, hogy újabb üzenettel bombázzam Ivory-t, aki Hoseok arcához nyomja a jeget, mire a barátom feljajdul.

namjoon: ok, bocsánat.

Shin Hana előveszi a telefont a zsebéből, és csak egy pillantást vet rá. Nem válaszol, hanem inkább továbbra is Hoseokra vigyorog.

namjoon: kérlek mondj már valamit.

namjoon: most komolyan ilyen dühös vagy rám? azért, mert bemostam a barátom pofáját, aki lesmárolt?

Ivory tovább olvassa a beszélgetésünket, aztán rám néz; tekintete bosszúsabb, mint valaha. Valamit motyog Hoseoknak, végigsimít a feje búbján, aztán kimegy, a hátsóbejáraton. Nem sokkal később, mikor Haneul Hoseok hyungjával kezd beszélgetni, én is Iv után szaladok. Sarang ott áll, ugyanott, ahol Hoseokot megpofoztam.

- Elmondanád, hogy mégis mi a franc bajod van? – kérdezem tőle idegesen, mire ő hitetlenkedve felhúzza a szemöldökét.

- Ezt én is kérdezhetném tőled! – kiabálja most ő, jóval hangosabban, mint ahogyan én.

- Lesmárolt!

- Hát te ezt kibaszottul nem érted, úgy látszik – csóválja a fejét Sarang úgy, hogy a hajába túrja a kezét, és hátra simítja a barna kóctengerét.

- Az a baj, hogy én kurvára értem!

- Namjoon, az ég áldjon meg, ez nem csak rólad szól! Szerinted nekem ez milyen? – Értetlenül nézek rá. – Kiverjem a hisztit én is csak azért, mert feleséged van? Szeretnéd, ha felpofoznám Haneult, vagy Soyeont, mint ahogyan te tetted Hoseokkal? Menjek el hozzátok, verjem szét a lakásotokat?

- De...

- Nincs olyan, hogy „de", Namjoon! Hoseok mentett meg a lebukástól, hát nem érted? Szerinted olyan jól esett nekem vele csókolózni? Istenem, az a pár perc osztozkodás egymás száján azért nem ötévnyi, nem ötévnyi külön világ, mint neked Soyeon! – Arcul csap a mérhetetlenül őszinte szavaival. Hogyan is lehetek ennyire igazságtalan?

Ott állunk egymás előtt, maximum két méter távolságból, figyeljük egymás néma rezdüléseit. Én Sarang bosszús, csalódott és szomorú arcát, ő meg engem, a legyőzöttet vizslatja. Egészen addig, ameddig a fejét nem csóválja, és így akar itt hagyni engem – ám én megkapaszkodok a csuklójában.

- Sajnálom, én... Ne haragudj. Csak elborult az agyam – magyarázkodok, teljesen menthetetlenül. Ezek után azt is megérteném, hogy Sarang gyűlöl.

- Csak vegyél figyelembe másokat is. Például engem. – A kezébe veszi az én sokkalta nagyobb tenyereimet, gyengéden, úgy, olyan intimitással, ahogyan ma reggel én nyúltam hozzá. Zavarodottan bólintok. – És bízz bennem, ha te is elvárod tőlem. Haneul és Soyeon előtt most már muszáj lesz Hoseok barátnőjének lennem.