ötödik virágszirom

284 48 12
                                    

ÖTÖDIK NOVELLA: melyben Suga megmutatja kedves énjét Hanának.

Dühösen becsapom magam után az ajtót és leveszem magamról a pultos-pincéres, világéletben utált köpenyemet. Nem akarok sírni, de mégis zokogni kezdek: nem bírom kiverni a fejemből Namjoon festett szőke tincseit, és nem tudom, hogy mit kezdhetnék egy olyan férfival, akinek tulajdonképpen ott van a szép, csodálatos családja, meg ő, akibe én undorítóan, menthetetlenül beleszerettem. Akivel szexelni akartam, aki mindig mosolygott rám, és aki mindig megvigasztalt, ha más bántott és piszkált.

Mikor valamennyire megnyugszom, a személyzeti mosdó felé indulok: a tükörképem unottan, szomorúan csinálja azt, amit én: bevizezi az arcát, hogy minél hamarabb eltüntesse így a sírás nyomait. Még mindig rá gondolok, és rögtön elkap a bűntudat, hogy egy feleséges férfival smároltam – ráadásul nem is csak egyszer.

- Ő is ugyanígy állt itt – jegyzi meg valaki mögöttem.

Furcsamód Min Yoongi arcát vélem észrevenni a tükörben. Az orcájára most nem az az ellenszenv van kiírva, mint amit tényleg mutogatni szokott nekem általában a meló közben. Még mindig a vízzel itatom át az undorítóan kisírt és kipirosodott pofimat. Értetlenül felé nézek: nem igazán kapizsgálom, hogy mit szeretne ezzel mondani.

- Ő is ugyanúgy sírt, csak részeg volt.

- Kire gondolsz? – felhúzom a szemöldökömet. Ezzel próbálom biztosítani a köntörfalazást.

- Namjoonra.

Merész válasz: undorító módon kiröhögöm, mert nem akarok hinni neki.

- Pont ő – a szemeimet forgatom. – Ezt is csak azért mondod, mert a barátod, és persze, mit tudjam én, majd jót röhögtök rajtam, ezen az élettelenen. – Halkan sírok Suga előtt. – Meg amúgy is. Te velem mióta foglalkozol ilyen édes-mázasan? De most tényleg. Egészen eddig, mindig az volt a bajod, hogy dagadt vagyok, meg, hogy csak Jungkook és Jimin miatt nem akarsz kirúgni.

Szomorúan bámul rám, ahogyan leülök a vécé mellé.

- Csak akkor beszélt nekem erről, mikor leitta magát a sárga földig, mert te teljesen jogos módon kidobtad őt. – Hatásszünet. A többihez nem szól hozzá. – Egyébként, éppen ott ült ő is. Szerintem a fél életét kihányta emiatt.

- Ne ültess belém bűntudatot.

- Nem ez a tervem. Csak tudod, bosszant, hogy nem tudod magadból kihozni azt a száztíz százalékot, amit szoktál. Másrészről meg nem szeretném, ha tévhitben élnél.

- Ezt hogy érted?

Nem kívánkozik megszólalni. Csak néz rám, kitartóan figyeljük a másik arcát, a másik rezdülését, a másik reflektálását – Min Yoongi azt, ahogyan egy kicsit megkapaszkodok a vécé szélében, én meg azt, ahogyan Yoongi egyik lábáról a másikra áll.

- A család neki börtön. – Újból felnevetek. Csupán kezd ez az egész valami tragikomédia lenni, és úgy érzem, most kezd hasonlóvá válni a komikum része. – Hana...

- Ne haragudj, csak ezt nem tudom elhinni. Vagyis, elég nehéz.

- Nagyon jól tudom. Nekem is nehéz volt elhinnem, mikor mondta. Egyrészt azért, mert nem tartozol Namjoon zsánerei közé – itt rondán rásandítok. –, másrészről pedig Namjoon sosem csalná meg a feleségét.

- Ugyan már...

- Pár nappal ezelőtt, tudod Hana, azt mondta, hogy reggeli közben elgondolkozott azon, hogy Haneul valójában az ő gyereke-e. Mondtam neki, hogy ne Haneult büntesse, mert tudom, hogy mennyire odavan érte.

Nem szólok semmit. Talán azért, mert szinte biztos vagyok benne, hogy ez is egy olyan velős hazugság, mint azok a pillanatok, amiket én igaznak véltem. Kezd bűntudatom lenni Suga átkozott szavai végett, mialatt újból és újból rám tör a bőghetnék. Még Yoongi előtt sem tudom megemberelni magam, pedig ő elég gyakran határozottnak vélt látni.

- Namjoon nem szereti Soyeont. – Meg akarom kérdezni tőle, hogy ki a fene az a Soyeon. – Vagyis, a feleségét. Csak tudod, ott van Haneul is, akit meg a felesége is imád. Ha elválnának, Namjoon elvesztené a világ legklasszabb kiskölykét.

Még mindig hallgatok. Kicsit irigykedem Sugára, hogy ő ismerheti a világ legklasszabb kiskölykét. Valamiért őt én is ismerni akarom, még akkor is, ha jelenlegi pillanatban gyűlölöm Kim Namjoont, azt a férfit, aki hagyott magából egy kis darabot ennek a világnak, még hozzá a kisfia személyében.

- Ha valóban kihasznált volna Namjoon, akkor azt ugye tudod, hogy egyből a lábaid közé férkőzött volna?

Már nem szipogok, hanem a könnyeimet törölgetem az arcomról. Az egész sminkem elkenődik, mialatt igyekszem Min Yoongi megnyugtató szavaira gondolni. Sosem hittem volna, hogy ő még valaha segíthet nekem.

Kénytelen vagyok elgondolkozni azon, amit mondott.

- Tudod mi bánt? – Kérdőn felvonja a szemöldökét, olyan Yoongisan, ahogyan szokta: látom a szemein, hogy majdhogynem elalszik. – Hogy mégsem mondta el nekem. Ha annyira megbízott volna bennem, akkor már szót ejtett volna erről.

- Hana... – Suga úgy csóválja a fejét, mintha egy kicsit lenézne engem. – Az embernek vannak olyan félelmei, amik lehetetlennek tűnnek. Szerintem ilyen Namjoonnak azt elmesélni, hogy házas. Te nem féltél még más reakciójától?

Akarva-akaratlanul is Kyungjae-ra gondolok. Hogy mennyire lenézett, és csak a szexre akart volna alkalmazni. És, hogy féltem ezt elmesélni Naminak, és mégis: semmi volt ehhez képest. A fejemet rázom, mint az előbb Suga.

- Az más volt.

- Jó, lehet. De figyelj. Namjoonnak nem az a lényeg most, hogy együtt legyetek... Vagyis, ez is, de... Hana, figyelj már rám – mondja ezt akkor, mikor a cipőmet pásztázom. Lassan emelem felé a tekintetem. – Nem azt mondom, hogy most adj neki meg mindent, mert nem kérhetek ilyet... Nem is arról van szó, hanem csak lehetőségről.

- Lehetőségről? – kérdezem tőle bután, mire szomorú somolygással az arcán bólogatni kezd, mint egy édes kiskutya.

- Igen. Lehetőséget, hogy végighallgasd. Hogy elmondja a történetét, az érzéseit ezzel kapcsolatban. Minden ember megérdemel egy lehetőséget.

Lehetőség. Ízlelgetem ezt a szót. Mit is jelent pontosan? Mert lehet, hogy nem békét. De – valóban – nem lenne könnyebb beszélni erről? Hogy neki mit jelentettem neki – hogy rájöjjek végre, ez az egész egy hatalmas nagy félreértés talán?

Felállok, leporolom magamat.

- Még itt van? – kérdezem Yoonigtól.

- Ha szerencséd van, még itt lehet. De ha esetleg még sincs, nyugodtan lépj le.

- Köszi, imádlak.

És erre valami olyan történik, amire én se túlzottan számítok: egy hirtelen érzelemhullámtól vezérelve megölelem Min Yoongit, aki csak a saját maga módján fintorog erre, majd röhögésben tör ki.

- Ne imádj azért túlzottan. Inkább keresd meg most Namjoont. – Eltol magától, én pedig helyeslően biccentek. – Irány – adja ki az utasítást halkan.

A köpenyt a kezébe adom, és már rohanok is. Nam után.

virágok a tüdőmben [bts/knj]Donde viven las historias. Descúbrelo ahora