virágok a tüdőmben [bts/knj]

harmadik virágszirom

           

HARMADIK NOVELLA: melyben Sarang elmondja a bánatát Hyeonminak.

Hyeonmi a lehető legmeglepettebben bámul rám. Szerintem mindenre számít, csak erre nem. Arra, hogy itt bőgök előtte, a szobájában, és arra, hogy Kim Namjoon szerelme voltam. Szerelme? Kétlem, hogy az voltam valaha neki. Egy hülye, naiv picsa voltam, hogy nem hittem Taehyungnak, hogy családja van. Családja. Te szent szar; családja van. Felesége, és – te jó ég! –, gyereke. Na, nem mintha a gyerek olyannyira nagy baj lenne – de a feleség az más. Felesége van, akit: valószínűleg szeret. Felesége van, aki biztosan imádja Namjoont.

Te jó ég.

Hyeonmi kétségbeesetten néz rám, és a hátamat simogatja. Talán azt hiszi, hogy így megment attól a kóros mértékű búbánattól, talán azt hiszi, hogy így jobb lesz. De nem lesz jobb. A döbbenettől tágra nyílt szemmel hallgatja azt, hogy a híres-neves dél-koreai, fiatal filozófus, fiatal író: kihasznált. Döbbenten hallgatja, hogy több nekem Namjoon egy barátnál, és azt is döbbenten hallgatja, hogy túl sok közös emlékünk van. Azok a csókok, amiket egymásnak adtunk, azok a ki nem mondott szavak, amiket habár én sem mondtam ki, meg ő sem, valahogyan ott lebegett a levegőben. Aztán ott voltak az ígérgetései. A hajnali lelépések, de nekem sohasem állt össze a kép eléggé. Hittem neki. Nem akartam csalódni – és mégis. Ő annyira más volt a szememben – és mégis csak ugyanolyan, mint a többi férfinemű ezen a földkerekségen?

-   N-ne haragudj, h-hogy ezt mind elmondtam – szipogom, de Hyeonmi kedvesen, a fejét rázva a kezembe nyom egy zsebkendőt. – É-én annyira megbíztam benne!

És megint sírok. Hyeonmi olyan közel húz magához, ahogyan csak lehet. Furcsa, de még soha az életemben nem éreztem ilyen mély barátságot senki iránt sem. Azért Hyeonmi vállába fúrom az arcom, miközben szorosan ölel, csitítgat, ahogyan csak lehet. Ha tudtam volna, hogy így viselkedik velem, akkor a kezdetektől fogva elmondtam volna neki.

–   N-nem is haragszol? – A fejét csóválja.

–   Nincs okom rá, hogy bíráljam a barátnőm tetteit. De azért... basszus. – A homlokát ráncolja. – Ezt annyira nem néztem volna ki belőle.

–   É-én sem...

Félek bevallani Hyeonminak azt, hogy egy kicsit azért az én hibám. Annyira elvakult voltam, annyira naiv, hogy fel sem ismertem a jeleket. Nem akartam bevallani magamnak, hogy mennyire igaza van Taehyungnak, hogy Hyeonmi, akit látott gyermeket Namjoon kocsijában, nem csak a keresztfia volt. Ott voltak Namjoon lelki kifakadásai: az, amikor az első motelszobás alkalomkor kirohant cigarettázni, vagy, amikor Namjoon felkelt hajnalban. Az utóbbi biztos vagyok benne, hogy nemcsak a munka miatt volt.

–   Nagyon megszeretted őt, ugye? – Bólintok. – Ajj, drágám!

Hyeonmi basáskodóan magához húz, ha lehet még jobban. Ha nem törné össze majdhogynem a csontjaimat, lehet, hogy most észre se venném a támogatását.

–   Tudod, minden rosszban van valami jó – halkan mondja. – Talán most nagyon-nagyon ciki ez a szituáció, de ezek után megtanulsz nem naivnak, józannak, és felnőttebbnek lenni.

-   Nem mintha sokra mennék ezekkel – most eltolom tőle az arcom. –, úgy értem, nekem most ő jelentette a mindent.

–   Tudom, drága, tudom.

–   Ha tudtam volna, hogy a szerelem ilyen rossz, soha a büdös életemben nem szeretek bele senkibe – törlöm le az átkozott könnyeket az arcomról, mialatt kínosan felnevetek.

Hyeonmi hirtelen csendben marad. Van ebben valami szokatlan. Hyeonmi alapjáraton egy beszédes lány, aki a szó szoros értelmében, mindig beszél, nagyon ritkán gondolkozik el a dolgok miértjén, de ha nagyon ritkán teszi, akkor azt úgy kell értelmezni, hogy mélyen elmélkedik rajtuk. Ugyanakkor ez, az esetek többségében szokatlan is.

–   Mi az? – kérdezem tőle, egy újabb zsebkendőt kihúzva a dobozból, értetlenül meredve rá.

–   Azt mondta, hogy elveszi a szüzességed. – Hyeonmi hosszasan, komoran bámul rám. – De mégsem tette.

–   Nehogy már az ő pártját fogd – forgatom meg a szemeimet.

–   Nem az ő pártját fogom. Csak valamiért mégsem tette meg.

–   Mire gondolsz? – De Hyeonmi csak szomorúan mosolyog, majd megcsóválja a fejét.

írói megj.: tudom, nem egy új rész, és azt is, hogy nem túl hosszú. De mindenképpen szerettem volna egy ilyen jelenetet írni/mutatni, ahol Hyeonmi karakterének célja is beteljesedik, vagy: beteljesedni látszik. Másrészről pedig szeretném, ha előbb-utóbb (leginkább előbb) megszeretnétek, mert azért fontos lesz a történetben. Másrészről tényleg ne haragudjatok, hogy hétvégén nem új fejezetet hoztam - most igyekszem majd behozni magam, megint, de ma volt szóbelim (minden jól ment, aggodalomra semmi ok!). Innentől kezdve ugyancsak megpróbálok heti egy-egy részt hozni. Ezen a hétvégén pedig érkezik a következő virág, mert persze meg van írva már az is. :)
Egyébként ne felejtsétek el kitölteni -aki nem tette meg- a kérdőívet! Nagyon sokat jelentene, ha pedig összegyűlik a minimum 20 szavazat, akkor csinálok belőle egy statisztikát is, plusz gondolatokat!

Utóiratban pedig szeretném megköszönni az eddigi ötezres (!!) megtekintést. Tudom, ez egy BTS fanfiction, ezért lehet nagy sikere, ugyanakkor kevesen szeretik Namjoont igazán, plusz az olyan történeteket, amik nem yaoik, vagy pedig nincs bennük semmi szexualitás. Eszméletlenül hálás vagyok mindenegyes idetévedőnek, aki egy vote-tal, legjobb esetben egy kommenttel, legrosszabb esetben is pedig egy megtekintéssel támogat. Ti vagytok a legjobbak, komolyan, minden hálám és elismerésem a tiétek, akik kitartanak e fic mellett! :) Köszönök mindent!