Az elveszett iker, két tűz között ~ BEFEJEZETT ~ (Harry Potter Féleség)

9.fejezet

A családtagjaink is itt vannak. A páholyban fognak ülni. Mindegyik fiúnak eljöttek a szülei, esetleg a szerelme, de olyan egyiküknek se volt. Nekünk ejött még Hancy és Teo. Sok szerencsét kivántak a mecshez, és az én első Kupadöntömhöz, ami remélegtőleg sikeresen zárodik le. Anya és Apa nem puszilgattal túl, és nem féltettek túl. Egyszerűen csak megöleltek, és azt mondták, hogy bárhogy is végződjön, legyek büszke magamra és a csapatra. Mert az a lényeg, hogy szívből játszunk.

-Nos, emberek, menjünk készülődni! - intett Dim, és az én vezetésemmel bementünk az őltözőbe. Számomra volt egy elkülönített fülke, de nem igazán érdekelt. Már megszogtam, hogy együtt öltözködök velük, ők meg tiszteletből nem bámúlnak meg. Igen. Hivatalos oldalunk tiszteli a másikat. Amikor fevettem a vörös Bolgár talárt melegség járta át a szívemet. Nagyon jól állt nekem. És én meg imádtam hordani. Más leszek amikor rajtam van. Bátrabb, csinosabb, tekintélyesebb.

Amikor mind magunkra öltöttük, Dim megszólalt.

-Tudjátok, hogy nem haragszom meg ha vesztünk. - vágott a közepébe mosolyogva. - Az írek lehet, hogy jobbak mint mi. De nincs olyan kapcsoluk egymás között, mint nekünk. Probáljátok védeni egymást minden lehetséges módon.

Mély levegőtt vett, majd elkezdte sorolni a stratégiánkat.

-Ivan és Rikke! - szólította a fiúkat. - Nektek a legfontosabb Viktort, és Arayát védeni, mivel Araya a legeséjesebb közülünk, hogy gólt dobjon. Nem számítanak rá. Mi ketten is - Intett kezével Filre és magára - Őt fogjuk mindenáron védeni. Amúgy is potenciálisan rájuk fognak vadászni, mert fiatalok.

Intett itt Viktor és felém.

-Tudom, hogy nagy kérés ez tőled Viktor, de nagyon jó volna ha hamar megfognád azt a cikeszt.

-Tudod, hogy csak 20 percel később jelenik meg a pályán szem előtt - mondta Viktor és felállt. - De mindent megteszek értünk.

-Mi gyengébbek vagyunk - mutatott háromszögünkre (ő, Fil, én) - Viszont Brany nagyon ügyes. Hajrá testvér!

Mondta végszoként. Mind felálltunk egy körbe. A kezeinket a kör közepén egymásra illesztettük.

-Egy... Kettő... HáááROM! - kiáltottam. És egszerre ugrottunk fell és kiáltottuk.

-BOLGÁROK!

Erre a szóra bejött egy varázsló a véláinkkal, akik a mi hazánkban nagyon sokszor előfordulnak. Jó viszonyban vagyok ezekkel a lányokkal, így egyből odajöttek hozzám és a karjaikba zártak. A fiúk kacagva nézték végig, ahogy a sokadik vélalány átölel.

Mind megölelt engem, és a fiúkat is kivételesen. Majad a varázsló szolt, hogy Ludo bármelyik pillantban kezdhet. A vélalányok felsorakoztak előttünk a kijáratnál.

-Sok szerencsét srácok! - mosolyogtam rájuk és mi is megöleltük egymást. Vagyis inkább ők zártak engem egy hatalmas ottszorítomahoérem, ölelésbe. Vegré megszólalt a vigyorgó varázsló.

-Hölgyeim és uraim! Szeretettel köszöntöm önöket a négyszázhuszonkettedik Kviddics Világkupa döntőjén! - a nézők hatalmas ujjongással és kiabálással fogadták, hogy végre kezdünk.

-Nem is szaporítom tovább a szót. - már most azt csinálja, gondoltam magamban - Fogadják szeretettel... a Bolgár Nemzeti Kabalaegyüttest!

Ujjabb óváció, és véláink siettek elkáprásztatni a nézőket. Nemsokára újra megszólalt Bumfol.

Hatalmas taps, ujjongás, kiabálás! Egyszóval minden. A gyomromban fel-le liftezett a fél tepsi tészta.

-Nyugi Ary! - fogta meg a válam Rik, és Ivan. - Mi vigyázunk majd rád!