Az elveszett iker, két tűz között ~ BEFEJEZETT ~ (Harry Potter Féleség)

26.fejezet

Azt hiszem először a világ történetébe a híres és hatalmas Araya Poller elbukott. Az egyetlen személy aki nő létére első de egyben utorsó golját bedobta csapatának a kviddics Kupadöntőn.

Az a lány, aki ezrek példaképe volt most ott fekszik a földön. A proban. Furcsa. Nem számítottam rá, hogy így találom meg. De látszik rajta, hogy probál talpra állni. Furcsa, de még mindíg kűzd. Ha segítek neki, ha csak odadom neki a pálcáját....

Ne légy bolond, Cedric! Ő az ellenséged!

De ugyannakkor a barátod is! Gyerünk Cedric segíts neki! Latod hogy egyedül nem boldogul! - szólalt meg a kis hang a fejemben.

Felsóhajtottam és megindultam felé. Halotta a lépteket. Probált felemelkedni annyira, hogy kegalább engem lásson. De nem vett észre csak amikor elé álltam, és legugoltam mellé.

- Gyerünk, gúnyolj csak ki! - nevetett fel keserűen. - A nagy Araya Pollernek most nincs kezében a legnagyobb fegyvere! Le merem fofadni, hogy te is olyannyira nagyképűnek tartasz mint a többiek.

- Attól még mert nagyképűnek tartalak, az nem ok arra, hogy ne legyek sportszerű. - mondtam ekkor. Araya gúnyosan elmosolyodott.

- Sportszerű?! Itt nem a kviddicspályán vagy, hanem egy labirintusban! Rengeteg galleon a tét, hát még a dicsőség ami vele jár!

- Nem érdekel sem a dicsőség sem a galleon. Csakis apám miatt jelentkeztem bajnoknak. Hogy legyen amire büszke legyen. - mondtam. Araya szeme a kétszeresére tágult.

- Ezt nem értem... - hebegte.

- Én vagyok az egyetlen fia. Apámnak sosem volt mivel dicsekednie. Az anyám sárvérű, ő aranyvérű, én pedig keverék. Hugrabuggos lettem ami nem növelt sokat a családunk színvonalán. Tehát, mindent megteszek azért, hogy boldognak lássam.

- De ezzek tönkreteszed a saját éketed! - háborodott fel Araya. Láttam a szemében a düh csillogását.

- Tudom. - mondtam. - De ha neki ez örömet okoz, hát akkor úgy örülök én is vele.

- Neked elment az eszed! - hülledezett a lány, ami bevallom egy kicsit jól is esett.

- De nem jobban mint neked! - kaccsintottam rá vigyorogva. Araya is megeresztett egy mosolyt. - No, de most itt az ideje, hogy felkaparjalak a földről.

Megkerültem s mielőtt még bármit is szólhattam volna megemeltem. De olyannyira fájdalmasan jajjdúlt fel, hogy ez még nekem is fájt.

- Tegyél vissza... - könyörgött siralmas hangon. Hát letettem.

- Mi történ veled? - kérdeztem aggódva.

- Csak repültem pár métert semmi különösebb... - válaszolta, s bár láttam, hogy titkolni akarja, tudtam, hogy szenved. - Csak légyszíves add ide a pálcám.

Megtettem amit kért bár nem igazán éreztem helyesnek a döntésemet. És ezuttal nem azért, mert segítek neki, hanem mert aggódtam érte.

Halkan az orra alatt moromogni kezdett. Fogalmam sincs milyen nyelven, vagy mit mondhatott, mert én biza egy szót sem értettem az egész hablatyolásból. De ahogyan mormogta a varázslatokat, annál jobban nézett ki az arca. Már nem láttam benne fájdalmat. Ahogyan befejezte. Lassan óvatosan feltérdelt, s onnan a segítségemmel állt fel.

- Mi a nyavaját csináltál magaddal? - csodálkoztam.

- Megmentem magam. - válaszolta ahogyan felegyenesedett és a szemembe nézett. Kezet nyújtott nekem. Kezet fogni? - Köszönöm!