Az elveszett iker, két tűz között ~ BEFEJEZETT ~ (Harry Potter Féleség)

25. fejezet

Június huszonegy...

Ma van a próba napja. Ma...

A reggeli... hátöö...

- Araya muszáj enned valamit! - nyagatott Hannah a mai reggelen már sokadjára.

- Nincs étvágyam. - feleltem.

- Még hogy nincs étvágyad! - morgolódott a másik oldalamon ülő Teo.

- Viktort nem láttátok?- váltottam hirtelen más témára, hogy ne zargassák az egyébként is háborgó gyomromat.

- Még húzta a lóbőrt amikor kijöttem. - szólt Teo. - Nem hiszem, hogy jönni fog reggelizni.

- Remek...- morogtam az orrom alatt.

Most úgy mindeki melett lényelmetlenül éárzem magam. Legszivesebben Georggal ülnék valahol távol az egész hóbelebanctól. Annyira pihentető vele lennem. Olyan könny, mint levegőt venni. Olyan kevés időm van rá, pedig ő még az óráiról is lelógna azért, hogy velem találkozhasson. Én viszont éjt nappalt áttéve tanultam mindenféle varázsigét, bájitalokat készítettem és beüvegeztem, hogy a labirintusba legyen mit kezdenem magammal. Ez vagyok én és a párkapcsolatom.

- Ms. Poller! Reggeli után várják magát a nagyteremből nyíló szobában. - jött oda hozzám Piton.

- A verseny csak alkonyatkor kezdődik nem? - kérdeztem megrökönyödve. Éreztem, hogy az arcomból kimegy minden csepp vér. Piton megeresztett felém egy mosolyt. Nem volt kedvem gondolkodni azon, hogy most

- Ez így igaz, Poller kisasszony! - mondta Piton, mire kiengedtem az eddig benntartott levegőt és máris derűsebben láttam a világott. - A bajnokok szülei meghívást kaptal az utorsó próbára. - az arca megrándult amikor kimondta azt, hogy ,,szülei". Nem foglalkoztam vele tulzottan sokat, lehet, hogy gondolatban teljesen máshol jár.

- Azonnal megyek! - vigyorogtam fel rá. - Igazán köszönöm, hogy szólt, professzor!

Felpattantam a székből és kétszázzal száguldottam az oldalsó ajtó felé. Biztos kaptam némi figyelmet is, de annyira boldog voltam, hogy hónapok múltán újra láthatom őket. Mekkora boldogság ez nekem el sem hiheted! Ahogyan betörtem az ajtón rögvest az ajtóval szembe meg is találtam édesanyám ölelő katjait. Olyan szorosan vont kebleire mint eddig talán még soha.

- Ohh... Araya!

***

A nap melyett anyáékkal töltöttem teljesen feltöltött. Az ünnepi lakománál a Griffendél asztalához ültünk. Most hogy anyámék itt vannak Karkarov már nem parancsolgathat nekem. Hála majorannának megmenekültem attól a zsémbes öregembertől! A Griffendél asztalánál nem csak a szüleim voltak az újjoncak, vagyis inkább veteránok. Itt volt még egy kis gömbölyű asszonyság, vörös hajjal. És a roxforti barátaim közepén foglaltak helyett. Még a lakoma előtt bemutattam anyáéknak Georgot és a Weasley gyerekeket, kiegészítve Hermionéval és Harryvel, majd George is bemutatott az édesanyjának és az idősebb testvérének aki szintén befejezte már a Roxfortott.

- Hát te volnál az a tüneményes hölgyemény akiről a fiam ódákat zengett? - kérdezte vigyorogva Mrs.Weasley.

- Azt nem tudom, hogy George miről zengett ódákat. Azt viszont tudom, hogy én vagyok a fia baránője. - feleltem mosolyogva. A duci asszonyság hamar belopta magát a szívembe, hisz olyan szívéjes és mosolygós volt, hogy tőle félni lehetetlen. Anyáék is hamar megbarátkoztak egymással s most apa és Mrs.Wealey recepteket cserélgetnek egymás között. A vacsora után Dumbledore emelkedett fel hatalmas arany székéből.