Az elveszett iker, két tűz között ~ BEFEJEZETT ~ (Harry Potter Féleség)

17.fejezet

Minerva McGalagony szokásához nem híven, sóhajtozva járta a folyosókat. A mindig szigorú arcu tanárnő most megenyhűlni látszott. Szeme fénye telis-tele volt fájdalommal, de legfőképpen bánattal. Megállt egy ablak előtt ami elé tárta a kviddicspályát és a hatalmas Tiltott Rengeteget. Felsóhajtott.

-Hogy mennyire várta, hogy ide juthasson! - mondta sajnálkozva. És tovább járta a folyosókat.

Erős késztetést érzet rá, hogy beszéljen valakivel. Hogy kiönthesse valakinek a lelkét!

Újabb sóhaj.

Hiszen már senkije sincs. Mindenét elvesztette. A szüleit, a férjét, Katnisst... Csak a Roxfort maradt neki. Vagy...
Talán mégis van egy személy, akivel megoszthatná az érzéseit. Ez a személy pedig nem más, mint maga, Albus Dumbledore. Dumbledore is elvesztette a családját, csakugyan mint ő. Nem hiába találtak egymásra. Albus a meggondolaltalnnak tűnő báty. Minerva pedig a féltő hugocska.

Hamar odaért a kőszörny elé, elhadarta a jelszót, máris odafent volt az ajtó előtt. Ahogy bekopogott, máris halotta a jól ismert derűs hangot.

-Szabad! Áh, Minerva! - kiáltott meglepetten Dumbledore.

-Remélem nem zavarom, Albus? - pillantott a professzor kezében tartott pennára, és az előtte heverő pergamantre McGalagony.

-Épp befejeztem. A miniszter úrral egyeztettem a tusával kapcsolatban. - mondta. Elhelyezte a pennát az asztalon, feltekerte a levelet, és egy kis barna szalaggal átkötötte. Elégedetten konstatálta, hogy a a kis szallag remekül illik a pergament krémszínű színéhez. Felállt az asztaltól, és a feszült McGalagonyra pillantott. Már az elején látta, hogy a kollegája, nincs éppen a legjobb formájában. Ezért hozátette. - A bagolyházba indulok. Nem tart velem? - Más esetben nem igazán menne a bagolyházba, hiszen ott van neki Fakwes, de most biztosra vette, hogy Minervának egy jóbarátra van szüksége, és nem pedig a Roxfort igazgatójára.

McGalagony nem válaszolt, csak egy aprót biccentett.

Csendesen haladtak a folyosókon. Dumbledore arra várt, hogy McGalagony megszólajon, de Minervának nem igazán ment ezuttal ez a megszólalósdi. Végül Dumbledore törte meg a csendet.

-Látom, hogy valami nyomja a lekét. - kezdte Dumbledore csendes együttérző hangon.

-Méghogy nyomja! - nevetett fel McGalagony keservesen. - Már négy éve nyomja a lelkemet, Albus!

Dumbledore elgondolkozva nézett maga elé.

-Katnissre gondol? - kérdezte, nem mintha nem tudná a választ a kérdésére.

McGalagonyak már a nyelve hegyén volt egy csípős hozzászólás, de mielőtt kimondta volna, Dumbledore újra megszólalt.

-Azért engem kéne átkozzon.

-Nem a maga hibája! - kapott a szón azonnal McGalagony. Hiszen tudta, hogy Dumbledore a véksőkig tudja gyűlölni magát azért, ami Katnissel történt.

-Már, hogyne lenne az én hibám, kedves professzor asszony! - nevetett fel kedélyesen Dumbledore. - Hiszen kegyed is nagyon jól tudja, hogy én nem voltam azon a napon elég gyorss.

-De hát, ön sem számíthatott ilyen váratlan támadásra! - méltatlankodott Minerva. De hirtelen eszébe jutott, hogy igazából miről is akar beszélni a barátjával. - Viszont nem épp emiatt akartam önnel beszélni. Lett egy elméleten.

-Kiváncsian hallgatom! - mondta Dumbledore meglepődeve a gyorss témaváltoztatáson. Minden érzését remekül palástolta az öreg. Elismerésem a részére!