Csalóka ~Yoongi FF~

14.

A lánnyal, akivel a buszon ültem sekélyes, semmitmondó beszélgetésbe elegyedtünk a suliról, a családról és minden olyan általános dologról, amit első találkozáskor szokás megbeszélni, attól függetlenül, hogy mi már két éve ismertük egymást és bár nem voltunk a legjobb barátnők, nagyon jóban voltunk. Közben ő is a közösségi médiáival pepecselt a mobilján, én pedig a zenéim között kutattam, egy fülhallgatót mindig a fülemben tartva, hogy azonnal el tudjak indítani egy számot, ha akarom, mégse legyek bunkó, hogy így beszélgetek vele. Lassacskán félúton voltunk az erdős rész felé, ahol végül egy kisebb, lepukkant kempinget sikerült lefoglalni szállás gyanánt, hogy mégse sátorozzunk hidegben, de azért ne is legyünk olyan jó helyen, hogy elkényelmesedjünk. Yoongi tanár úrral másfél órán keresztül böngésztük a lehetőségeket az irodájában a papírokon, amiket kinyomtatott, végül erre esett a választásunk. Csupán huszonöt szobás, mindegyikben két ágy és egy aprócska fürdőszoba, hogy ne kelljen közös rohangálást leművelni a folyosókon. Egy nagy, közös étkezője volt, de semmi több. Ahogy a képeken láttam, a szobákban is csupán az egyszerű, fa ágyak vannak és ennyi. Sem fotel, sem sminktükör, semmi. Két ágy és egy zuhanykabinos, wc-vel felszerelt mini fürdőszoba. Végül is az egyetem pénze is korlátolt, meg mi sem luxus nyaralásra jöttünk ide. 

Felkaptam a fejem, ahogy az egyik tanár nő végigszáguldott a buszon az ülések közötti folyosón és mindenkinek a kezébe nyomott egy papírlapot. Felvont szemöldökkel vettem át két papír és átadtam az egyiket a mellettem ülőnek. Gyorsan átfutottam és láttam, hogy a szobabeosztások vannak felírva precízen, ki kivel van egy szobában és még a szobaszám is fel volt írva, valamint az emelet, hogy hol található a két szintes kis apartmanban. Mosolyogva néztem a nevemre és Kiko-éra, mi lettünk volna együtt, de most egyedül leszek. Tágasabb szoba nekem, viszont egyel kevesebb közös emlék a legjobb pajtimmal. Mindegy, lesz még elég és volt is már egy jó pár. Félbehajtottam a lapot és bedugtam a vékony kabátom zsebébe, hogy meglegyen, bár nem hiszem, hogy elfelejteném, hogy egyedül vagyok, ráadásul a szobaszám is egyszerű volt, a tizenegyest kaptam. 

- Hányasban leszel? - Kérdezte a barátnőm.

- Tizenegy - Feleltem mosolyogva. - Te? Kivel leszel?

- Tizenkilenc és HaIn-nel - Mondta a lány nevét, akivel egy szobába osztottam, bár ő ezt nem tudhatta, hogy én csináltam azt a listát. 

Senki nem tudott semmit, ezért előzékenyen mindenkitől érdeklődtem, ha úgy adta a helyzet, mintha nem tudnék semmit. Letagadtam, ha a vizsgáról és az eredményéről kérdeztek, hogy vajon kinek lehetett a legjobb. Végül arra jutott az osztály, hogy csak egy jó motiváció volt és végül nem volt segédje a férfinak. Nem tudta senki, hogy én voltam mindenben a fél agy, a szállásban, a kajában, a programokban és az egész útban Yoongi professzorral együtt. 

*Yoongi POV*

Az első perc után, ahogy nekiindult a busz, én beizzítottam a laptopomat és a fülembe dugott hallgatókat csak kihúztam a mobilomból és a gépbe csatlakoztattam. Megnyitottam a kedvenc zeneszerkesztő programomat és amíg vártam, hogy betöltsön, gyorsan belenéztem abba a kerek, domború visszapillantó tükörbe, ami a busz közepén volt elhelyezve, hogy a sofőr láthassa, hogy mi zajlik mögötte. Azonnal találkoztam jó pár szempárral, akik véletlenül csak mögöttem találtak helyet az első sorokban, hogy nézzenek. Idegesített, de úgy tettem, mintha nem láttam volna. Nem nagyon izgatott és már hozzászoktam, így csak simán visszavezettem a szemem a gépemre és összehúztam a zenéket, amiket vágni és tisztogatni meg csiszolgatni vágytam az úton, na meg az egész kirándulás alatt. Sietve beléptem még az e-mailjeimbe, hogy megnézzem, már fanatikusan ellenőrizzem, vajon Holly-val minden rendben van e. Bár hívnának, ha valami baj lenne, nem üzenetekkel bajlódnának, amiket nem biztos, hogy megnézek, de biztos, ami biztos, nem bíztam a véletlenre. Gyorsan bezártam, amint már láttam, hogy nincsenek kiemelt, olvasatlan levelek, hiszen az oldal tele volt Jina nevével, ahogy két hete folyamatosan e-maileket váltottunk a kirándulásról. Nem akartam, hogy bárki is meglássa, nem miattam, hiszen engem hidegen hagyott, ha valami szóbeszéd tört ki, de a lány valószínűleg nem úszta volna meg ennyivel. Kicsit aggódtam, hogy azok a lányok, akik nem éppen rejtegetik a csodálatukat irántam, piszkálni fogják, esetleg tovább is megy ez a kismacska harc és komolyabb baj lesz belőle. Az eszem azt mondta, hogy felnőttek és ne törődjek vele, de a tapasztalataim azt sugallják, hogy inkább tartsam magunk között. Nem akarok sem újabb pletykákat, amikbe esetleg őt is belevonják, mert akkor a tanári kar engem is elítél, de főleg Jina lett volna pácban. Azt pedig végképp nem akartam, hogy egy ilyen gyerekes dolog miatt depressziós legyen, esetlegesen fizikai baja legyen vagy abbahagyja az egyetemen. Nagy dolog bejutni ide és önző is voltam, hiszen egyrészt nem akartam, hogy szinte az egyetlen értelmes lény elmenjen, másrészt pedig egész jó látványosság volt számomra. Felüdülés volt nézni, ahogy koncentrál és tanul, ahogy gondolkodik és vitázik, ahogy kiáll a saját igazáért és elméleteiért, nem pedig a melleit tolja nekem és már az undorító rúzsát lenyáladzva fetreng előttem.