Csalóka ~Yoongi FF~

15.

A buszút viszonylag csendesen és nyugisan telt, leszámítva a halkabb sikongatásokat és a nevetgéléseket, egyértelműen Yoongi professzor miatt. Már nem is figyeltem rá, a két év alatt szinte hozzászokott a fülem és ahogy a férfi levegőt vett vagy megmozdult, máris bezáródtak a hallójárataim, hiszen tudtam, hogy kibeszélő-show következik. Én út közben beszélgettem Kiko-val, aki szerencséjére csak reggel kilenckor ébredt fel az én öt órási ébresztőmmel ellentétben. Elmeséltem neki nagyjából, hogy mi újság, milyen az út és kik jöttek el, ki mellett ülök és milyen a szobabeosztás. Kihagyhatatlanul végighallgattam egy okos elméletet, hogy mivel egyedül vagyok a szobában, ugye Yoongi tanár urat majd áthívom, hogy takargasson be? Természetesen. Mindenképpen felzargatom hajnalban, amikor majd mi megyünk aludni egy kis külön, éjszakai buli után, hogy 'Csókolom, hazaértem. Át tetszik jönni betakarni, hogy el tudjak aludni?' Valószínűleg értelmes felnőttként kezelne ezek után is. Most legalább örülök, hogy ennyit tudtunk beszélgetni, habár nem volt valami sok. Bár ha figyelembe veszem, hogy a többiekkel semmit sem beszél az órákon kívül, én megtisztelve érezhetem magam. Mi is csak a szállásokról és a programokról konzultáltunk, mégis megkaphattam azt az okos mondandóját, amit senki más. Ugyanolyan,  mint az órákon, ugyanúgy beszél, unottan, szinte érdektelenül, mégis ott lapul a mély és néha karcos hangjában a tudás és a temérdek érdeklődés az iránt, amiről éppen szó van.  Néha úgy tűnik, mintha bármelyik percben el tudna aludni, kicsik a szemei és a hangjai rekedtes, mint olyankor, amikor éppen, hogy felkeltünk, máris szólásra bírnak minket. Nem hibáztattam, én is majdnem lefejeltem néha a padot a fáradtságtól, hiszen egy egyetem nem játszótér, főleg neki, mint tanárnak, akinek készülnie kell, sokkal több tudást kell felhalmoznia és nem elég egy óra anyagát a fejében tartania, legalább nyolcvanat kell, hogy megszívathasson minket és összefüggéseket kérdezzen a tizennégy alkalommal ezelőtti anyagból. Tagadhatatlanul nagy elme volt és lelkes a maga módján a történelem iránt, viszont még senkit nem láttam ennyit foglalkozni a zenével. Kezdve a fülhallgatóval, ami a fülében lógott minden egyes nap, még órákon és előadásokon is. Aztán ott volt a laptopja, ami mindig a zeneszerkesztő programnál volt megnyitva, akárhányszor bementem az irodájába a kirándulás miatt. Órákon is pár perc alatt a semmiből olyan ritmusokat agyalt ki, hogy bemutasson valamit, ami simán lehagyta a mostani, top listás zeneszámok alapjait. Én is szerettem a zenét és a tanár úr még nagyobb inspiráció volt számomra, hogy csináljam. Nem azért, hogy lenyűgözzem-persze az is benne volt a pakliban, hiszen a tanárom volt -, de leginkább azért, hogy én is ilyen könnyedén tudjak majd egyszer ilyen szintű zenéket csinálni. 

*Yoongi POV*

A busz lassan félre állt egy benzinkútnál, hogy tankoljon és megtartsa a kellő pihenőidejét a további vezetéshez. Én lassan összecsuktam a laptopomat és lezároltam mindent, mivel fent hagytam a buszon, a rajongóimból meg kinéztem, hogy amíg pisilek, két perc alatt megnézik az összes adatomat és fájlomat, ami rajta van.  A telefonomat éppen ezért zsebre vágtam és minden kütyümet eltakartam a kabátommal, ami éppen nem kellett. 

- Mosdó szünetet tartunk - Kiáltotta az egyik női kollégám, végig  buszon. - Negyed óra múlva indulunk tovább, aki nincs itt, azt itt hagyjuk!

Megforgattam a szemem magam előtt. Komolyan? Itt hagyjuk? Huszonéves felnőtteket nem hiszem, hogy ilyennek meg lehetne fogni már, de ő tudja. A diákok megkönnyebbült sóhajokba kezdtek, ahogy a mosdó eljutott a tudatukig és rögtön nyüzsgés támadt, ahogy mindenki a pénztárcájáért nyúlt a táskájába és a kabátját vadászta le a csomagtartó kis polcokról a fejük felől. Én csak zsebre vágtam a mobilom, mert fel akartam hívni a kutyapanziót, hogy megtudakoljam, minden rendben van e Holly-val, na meg az adataim védelmében is. Felmarkoltam a tárcámat, mert úgy éreztem, kell egy kávé és már kibírom vele a szálláshelyig pisilés nélkül. Mindenki szépen lassan leszállingózott a buszról és egy csordaként vonulva tűntek el a benzinkút boltjában. 

- Kértek valamit? - Kérdeztem meg udvariasan a két nő tanárt, aki velem volt, mert láttam, hogy ők maradni fognak.

Rám mosolyogtak és egy kicsit meglepődötten pislogtak. Nem igazán szoktunk beszélgetni, de nem vagyok néma, lépjünk túl a kedvességemen.

- Nem, köszönjük - Ingatták a fejüket mind a ketten.

Bólintottam egyet és az első ajtón én is lelépkedtem a nagy járműről. Ahogy közeledtem a bolthoz, úgy halt el a kiabálás és a gyerekes lökdösődés a fiúk között és úgy kezdődött el a hangzavar a lányoknál. Nem foglalkoztam vele, már majd behugyoztam, úgyhogy tovább lépkedtem a mosdó felé és eldöntöttem, hogy valakit félrelökök, ha nagy a sor, ugyanis én nem fogom végigállni és a kávém is kell, úgyhogy a negyed órát nem itt tervezem kitölteni.

*Jina POV*

- Egy eszpresszót szeretnék - Feleltem a pultos lánynak, amikor megkérdezte, melyik fajta kávét szeretném inni.

Sóhajtottam és lenéztem a mobilomra, ami rezegni kezdett a kezemben. Kiko-ra tippeltem és egy olyan kérdésre a szájából, hogy 'Yoongi prof milyen ruhát visel?'. De helyette az anyukám hívott, így kérdő tekintettel csúsztattam el a kijelzőn a zöld ikont.

- Anya? - Szóltam bele. - Baj van?

- Dehogy van baj! - Szólalt fel boldogan. - Nem csak akkor hívlak, ha baj van. Csak meg akartam kérdezni, milyen a kirándulás.

- Még csak most indultunk el nemrég - Közöltem vele, közben pedig átnyújtottam a megfelelő összeget a túl kicsi kávéhoz, ahhoz képest, hogy mennyibe került. - Pisiszünet van és kb még egy óra, mire oda érünk.

- Ja, jó - Nevetgélt és én is elmosolyodtam, ahogy hallottam a hangját. - Akkor majd hívj fel, ha ott vagytok.

- Jól van - Értettem egyet. - Szia.

Letettük a telefont és egy kézzel ügyesen manőverezve eltettem a zsebembe, míg a másikban a kávém volt. Mosolyogva beharaptam az alsó ajkam, ahogy máris boldogabb voltam egy ilyen kis beszélgetéstől. Elég ritkán tudtunk találkozni a szüleimmel, mert egy teljesen másik városban laktak, mint ahol én. Telefonon is keveset tudunk beszélni, mert nekik a munka, nekem a sok tanulnivaló miatt kevés az időnk, így nagyon nehéz összeegyeztetni, éppen mikor tudunk zavartalanul csevegni egy kicsit. Megfordultam, hogy elinduljak kifelé és ne tartsam fel az embertömeget odabent.

- Jézus! - Csúszott ki a számon, ahogy majdnem neki mentem valakinek.

- Csak én - Szólalt fel egy mély hang, ami a kedvenc tanárunkhoz tartozott.

Először elképedve vettem a hangot, hogy visszaszólt, mert általában csak csendben tovább megy, másrészt pedig az aprócska humort, amit még így is fapofával adott elő.

- Ne tessék haragudni - Mosolyogtam rá és gyorsan lenéztem, hogy nem öntöttem e le semmivel, mert éreztem, hogy a kezemen csöpögött a kávé, ahogy hirtelen meglöttyintettem, amikor megtorpantam.

- Semmi gond - Felelt és meglepetésemre a pulthoz nyúlt.

Kedvesen felém nyújtott egy szalvétát, amit kivett a kis tartókából, én pedig mosolyogva elvettem tőle.

- Köszönöm - Köszöntem meg udvariasan és letörölgettem a kapott darabbal az ujjaimat és a poharat is. 

Yoongi tanár úr csak biccentett és ellépett mellettem, hogy a pulthoz menjen és ő is kérjen magának valamit. Mély levegőt vettem és megvontam a szemöldökömet, ahogy megkérdőjeleztem magam, ez valóban megtörtént e és a néma férfi valóban váltott velem két mondatot. Jót tett nekünk ez a kis közös szervezés, legalább már nem csak elment mellettem, hanem kaptam tőle két egész mondatot. Egy halvány mosollyal léptem ki a bolt zsúfolt, nehéz levegőjéből a hűvös, téli levegőre, ami azonnal libabőröket rajzolt az egész testemre.