Csalóka ~Yoongi FF~

23.

Leültem egy padra, ami a kilátó hegyének a tövében álldogált. Ahogy egyre feljebb sétáltunk, néhány helyen már havat is láttunk, ami azt bizonyítja, hogy bizony keményen megérkezett a tél. A városban még nem esett, de itt már látszódott a nyoma. A padról lesöpörtem és a vízálló kabátomat a fenekem alá hajtva lecsüccsentem. Vettem egy mély levegőt és lehunytam a szemem, hogy élvezzem a csendet, amit néha-néha félbeszakított egy halkabb, távolból jövő sikoly az osztályból. 

- Azt hiszem, elég ijesztőre sikeredett - Hangzott fel mellőlem a tanár úr hangja.

Kirázott a hideg a hirtelen közelségétől és azonnal kinyitottam a szememet. Halványan elmosolyodtam és ránéztem a férfira, aki éppen a példámat követve takarította le a vékony, szinte láthatatlan hóréteget a padról, hogy utána le tudjon ülni. Bólintottam egyet neki és felnéztem a kilátó felé. Elvétve, halványabb fénycsóvákat lehetett látni, ahogy néhányan megpróbáltak a telefonjukkal világítani, hogy legalább ennyi segítséget kapjanak.

- Jó lesz ez - Mondtam magabiztosan. - Sokan terveztek szabadulószobát és horror labirintust a napokban, úgyhogy úgy gondoltam, előre hozhatnánk egy kicsit.

A tanár úr halványan elmosolyodott és megingatta a fejét.

- Mindig ennyire figyel a társaira?

- Hm - Hümmögtem, ahogy elgondolkodtam. - Csak figyelek a részletekre. És nehéz elfelejteni valamit, amit napi hétezerszer üvöltenek a füledbe.

- Meghiszem - Bólogatott a tanár úr. - Jó ötlet volt.

- Köszönöm - Fogadtam mosolyogva az elismerést. - A többi program is jól meg lett szervezve.

- Mhm - Hümmögött, ahogy bólintott egyet. - Köszönöm a tanácsokat a fiatalos programokról.

- Maga sem öreg - Bukott ki a számon véletlenül feleltként.

Azonnal kikerekedett szemekkel néztem rá és a kezemet a szám elé csaptam. Megilletődve figyeltem, ahogy lassan elnyílik a szája és egy halkabb nevetést enged ki a száján.

- Bocsánat - Motyogtam a tenyerembe.

- Ezt bóknak veszem - Mondta mosolyogva.

- Tényleg ne tessék haragudni - Nevettem zavaromban és visszafordultam előre. 

- Mert azt mondta, hogy fiatal vagyok? - Kérdezett vissza. - Eszemben sincs.

Bólintottam egyet és megkönnyebbülten vettem egy mély levegőt, amit aztán lassan kifújtam. Szórakozottan figyeltem, ahogy a számból előtűnő levegő fehér páraként úszik el a levegőben és tűnik el a semmibe. Összerezzentem, ahogy hirtelen csörrent meg a férfi telefonja.

- Elnézést - Motyogta, miközben előhúzta a kabátzsebéből a vadul csilingelő készülékét.

Felállt a padról és tett egy lépést előre, hogy felvegye a mobilját. Nem figyeltem rá, csupán lehunytam ismét a szemem és egy kissé felfelé fordítva a fejem élveztem, ahogy a hűvös levegő lassan lehűti a sálból előbukkant nyakamat.

- Igen - Beszélt Yoongi tanár úr halkan, mégis határozottan a mobilba, mire kicsit lentebb hajtottam a fejem, hogy lássam az oldalt fordult figuráját a sötétben. - Holnap délután megyek érte.... antibiotikumot? Még mindig? Két napja azt mondták, hogy jól van... - Sóhajtott egyet és a szabad kezét felemelve megdörzsölte az orrát. - Remek. Jól van, köszönöm. Ezen kívül minden oké vele? ... Jó. Köszönöm, visszhall.

Letette a mobilját és felém fordult. Elrakta a készüléket a kabátzsebébe és visszaült mellém a padra. Beharaptam az alsó ajkam, hiszen nem tudtam, hogy rákérdezzek e vagy sem. Nem akartam tolakodó lenni, de veszettül kíváncsi voltam, hiszen nagyon ritka, hogy láthattam a férfi ezen oldalát.

- Minden rendben van? - Szinte suttogtam a mondatot, hátha nem hallja meg vagy úgy dönt, nem akar válaszolni rá.

A tanár úr felém fordult és megingatta a fejét.

- A kutyámmal van baj - Sóhajtott.

Nyeltem egyet és bólintottam. A szavaiból kiszűrtem már, mennyire fontos neki a kis kedvence, ezért nyilván nagyon megrázó lehet az is, ha csak otthon kell hagynia pár napra. Csendben maradtam, de figyeltem rá, hátha folytatja. Nem akartam rákérdezni, innentől már nem akartam firtatni a dolgot, hátha nem szívesen beszél róla.

- Mielőtt eljöttem, megcsípte valami - Folytatta magától, halk hangon. - Bedagadt a lába és antibiotikumon élt szegény. Két napja minden rendben volt, de most megint nincs.

- Biztos rendbe jön - Mosolyodtam el halványan. - Ha már egyszer elmúlt, el fog még egyszer.

A férfi bólintott és egy halkabb sóhaj hagyta el a száját.

- Remélem - Bólogatott sűrűn.

- Mióta van önnél?

- Hm? - Fordult felém.

- Holly - Egészítettem ki a kérdésemet.

A névre már is elmosolyodott és szinte felragyogott a szeme.

- Három éve - Felelt.

- Hű - Mosolyogtam. - Annyi idő alatt biztos egymásba szerettek.

- Mondhatjuk - Nevetett fel halkan. - Holly az egyetlen nő, aki eddig kibírta mellettem.

Felvontam a szemöldököm és kérdőn néztem rá. Nyeltem egy hatalmasat, közben azon ügyködtem, hogy nehogy méteresre nyitódjon a szám meglepettségemben. A professzor is rám nézett és először megilletődött arccal figyelte a szótlanságomat.

- Elnézést - Köszörülte meg a torkát zavartan. 

- Csak meglepődtem - Ingattam meg a fejem, miután észhez tértem.

- Miért? - Kérdezett vissza a férfi.

Most rajtam volt a sor, hogy zavarba jöjjek. Beharaptam az alsó ajkam és most nem a hideg miatt pirult ki az arcom. Hevesen vert a szívem, ahogy átfutottak a válaszlehetőségek a fejemben, de csak nem mondhattam azt, hogy azért, mert helyes. Helyette csak magam elé bámulva megvontam a vállam.

- Mert ilyen magamnak való vagyok? - Kérdezett rá halkan.