Csalóka ~Yoongi FF~

20.

Tervek és agyalás pipa. Kivitelezés a béka segge alatt. Az még rendben volt, hogy elkönyveltem magamban, hogy távolságot tartok és nem emelem piedesztálra a tanár urat, nehogy elbízza magát, én meg nehogy pofára essek. Viszont amikor azt láttam, hogy levéve a kabátját, egy szürke sapkában és napszemüvegben masírozott a kiállításon, ahol éppen voltunk, azt hittem, hogy lefejelem a falat. Nem hittem el, hogy valaki így tud kinézni. Egy egyszerű, fekete póló volt a kabátja alatt, ami annyira kiemelte a fehér bőrét, hogy sírni tudtam volna tőle. Oké, ez túlzás, de nagyon szép volt. Sírni attól tudtam volna, ahogy levette a fejéről a sapkát és hosszú, erős ujjaival gyorsan megrázogatta a tincseit, hogy úgy álljanak, ahogy szoktak. Inkább visszafordultam a lányok felé, akikkel eddig beszélgettem, nehogy a földről kelljen engem felnyalni. A túra alatt először imádkoztam azért, hogy legyen vége a szabadidőnek és kezdődjön már el a program. Sosem rajongtam olyan kiállításokért, ahol csak mű, lemásolt darabokat láthattam, meg túlagyalt, agyontekert szövegeket, amikben túldicsérik az éppen nézett tárgyat, hogy azt hidd, hatalmas megtiszteltetés ért, hogy te most azt megnézhetted és saját szemmel láthattad. Bár most azokat is végig bámultam volna és csak azért is élveztem volna, hogy ne kelljen a tanár úrra néznem. Nem akartam megfulladni a saját nyálamtól.

Végre bementünk, én pedig elkezdtem összerakni a fényképezőgépemet, hogy lassan nekiálljak fotózni. Ugyanakkor nem igazán tudtam, hogy ezek közül az ocsmányságok közül mit is akartam volna megörökíteni magamnak. A tárlatvezetőnk lassan belekezdett a szövegébe, amit már jól hallhatóan ő is unt és úgy mondta nekünk, mintha egy magnószalagot hallgattunk volna. Sóhajtottam és lehajtottam a fejem, hogy ne lássa a mosolyomat a szánalmas előadására. Inkább a gépemmel foglalkoztam és feltartva magam elé állítgattam rajta a fényt és az élességet. 

A terem tele volt minősíthetetlen műtárgyakkal, amik inkább hasonlítottak olyan sárdarabokra, amin átment egy tank, újragyúrták és ismételten egy egész konvoj átmasírozott rajta, és kiállították ide, mint az eredeti elképzelésre, egy absztrakt mókusra. Absztrakt, az biztos, de hogy én a mókust sehol nem láttam benne, az is biztos. Pedig szeretem a művészetet, ezt nem igazán értettem. Felvont szemöldökkel és karba tett kezekkel álltam egy állvány előtt, ami azt mondta, hogy amit nézek, az éppen egy váza, rózsákkal. Nem tudom, hogy hogyan írjam, le, de...

- A kutyám is művészibbet alkot az utcán - Fogalmazta meg a tökéletes gondolataimat Yoongi tanár úr, amikor mellém ért és gyorsan végigmérte az aranyozott tárgyat.

Halkan felnevettem és gyorsan körbenéztem, hogy a tárlatvezető a közelben van e. Amikor láttam, hogy a másik oldalon mesél éppen az osztály egy részének, bátran bólogattam fel rá.

- Nem tudtam, hogy van kutyája - Ragadtam meg a lényeget a mondandóból és visszavezettem a tekintetemet a 'rózsákra'.

- Mhm - Hümmögött igenlően, hogy van. - Nem sok mindent tud rólam, Jina - Közölte egyhangúan, majd kikerülve engem a következő állványhoz lépett.

Megforgattam a szemem és lassan követtem őt, miközben elolvastam annak is a tábláját, hogy legalább tudjam, miféle szerzetet kellene belelátnom abba a dologba ott előttem.

- Ez nem olyan, mint egy pénisz? - Kérdezte a férfi, halkan.

A kezemet gyorsan a szám elé raktam, hogy hangtalanul röhögjek bele a tenyerembe, de bőszen bólogattam. Az állítólagos 'Madaras kert' tökéletesen úgy volt megformázva, akár egy primitív férfi szerv. Azonnal a gépemhez nyúltam és magam elé emelve csináltam róla egy képet.

- Nők - Motyogta maga elé.

Nem néztem rá, csak a szememet fordítottam felé egy pillanatra.

- Azt ne mondja a szemérmetlen tanár úr, hogy ha egy női nemi szerv lett volna itt, akkor nem csinált volna egy képet emlékbe - Provokáltam egy kicsit, felbátorodva a gondolaton, hogy legutóbb is sikerült kissé elengednie magát mellettem, így már nem volt olyan egyértelmű, hogy egy befásult vénember.

- Egy szóval sem állítottam - Felelt, belemenve a beszélgetésembe. - De ez egy - Lehajolt, hogy elolvashassa a kiírást - Madaras kert. 

- Szép emlék lesz belőle - Bólintottam komolyan. - Csodás a művészet - Sóhajtottam drámaian, majd tovább lépkedtem, ezúttal én kerülve ki a férfit.

- A zene egyértelműbb - Mondta lesajnálóan a kiállításra.

Elhúztam a számat és megvontam a vállam.

- Nem mindig - Szálltam vele vitába, amit nagyon szerettem.

- Nem mindig - Ismételte a szavaimat, egyetértve velem. - De nem annyira félreérthető, mint ez a csodás művészet - Bökött oldalra, az előbbi pénisz szoborra, az én szavaimat használva.

Mosolyogva megingattam a fejem és csináltam még egy képet, ahogy pár osztálytársam egy vonalba lehajolva szemlél egy üvegbe zárt valamit. 

- Kifejezés kérdése - Érveltem. - Ha boldog vagyok, lehet, hogy nem úgy rajzolnék le egy virágot, ahogy azt szomorúan tenném.

- Jogos - Bólintott keményen a férfi. 

Megnéztem a készített képet és elmosolyodtam. Felnéztem egy pillanatra a tanáromra, majd vissza az alkotásokra.

- Hogy hívják a kutyáját? - Tereltem a témát, hogy megismerjem egy kicsit őt.

Yoongi professzor egy kicsit megingatta a fejét és felemelve a jobb kezét, lassan megdörzsölte az orrnyergét, majd valószínűleg átszántotta a lehetőségeit, hogy mennyit is mondjon el.

- Holly - felelt végül.

- Milyen fajta? - Tudakoltam tovább.

- Toy pudli - Felelt azonnal.

Felkaptam a fejem és kicsit eltátottam a számat. A férfi megingatta a fejét és megvonta a vállát.

- Most mi van? - Kérdezte kemény hangsúllyal, ami máris egy kicsit lágyabbra változott, ahogy a kutyájáról beszélt.

- Semmi - Ráztam meg a fejem. - Csak egy pudli nem éppen férfias kutya.

- Hm - Vont vállat érdektelenül a tanár úr. - Nem cserélném el semmi pénzért egy nagyobb kutyára.

- Megértem - Bólintottam. - Ha egyszer beleszeretünk, onnan nincs visszaút - Mosolyogtam és tovább sétáltam a műtárgyak között, bár már minden figyelmem a férfin volt.

- Önnek is volt kutyája?

- Amikor kicsi voltam - Bólogattam. - Egy kis keverék. Vénusznak hívták - Merengtem el mosolyogva. - De meghalt, amikor öt éves voltam.

A férfi csak bólintott, de nem szólt semmit. Csendben tovább sétáltunk és már majdnem összetalálkoztunk a többiekkel, akik a másik irányból nézték végig a körben elhelyezett tárgyakat.

- Nem akart egy új kutyát? - Érdeklődött végül.

Meglepődtem a kérdésén, de vállat vontam.

- Nem lenne rá annyi időm, amennyit megérdemelne - Vallottam be őszintén, egy halvány mosollyal.

- Okos döntés - Bólintott egyet. 

Itt befejeződött a beszélgetés, ugyanis összetalálkoztunk az osztállyal és nem akartunk pletykákat és semmilyen részletet kiadni a titokzatos tanár úrról. Így én lépkedtem visszafelé is párat, hogy pár szobrocskát még lefotózzak, majd én is csatlakoztam a többiekhez, hogy indulni tudjunk.