Csalóka ~Yoongi FF~

9.

Min tanár úr kérésére eltettem a két nappal korábban kapott listát és a saját jegyzeteimet, amikkel kiegészítettem az ő elmebeteg agyszüleményeit a programokkal kapcsolatban és magammal hoztam a mostani találkozóra. Ezennel a saját, személyes kis irodájába beszéltük meg a találkozót, mivel hirtelen nem talált olyan előadót, ami üres lett volna legalább egy fél vagy egy órát. Beharaptam az alsó ajkam, ahogy minél jobban szeltem a távolságot a szinte kihalt folyosón a tanár irodája felé. Le akartam lassulni, hogy minél tovább húzzam az időt, de ugyanakkor gyorsan lépkedtem, hogy gyorsan ott legyek és túlessünk rajta. Nem is igazán voltam tisztában azzal, hogy hirtelen miért lettem ilyen ideges, hiszen nem az első találkánk volt már. Vagyis megbeszélés, nem találkozó. De az elsőnél azt hittem, nem csak egyedül leszek, most meg tökéletesen tudatában vagyok annak, hogy kettesben leszek vele, a kis irodájában. Bár nem igazán értem magam, amikor tudom, hogy milyen ez az ember. Valahogy nem látom értelmét ennek a sok idegeskedésnek egy ilyen felszínes alak miatt. Ha esetleg hősszerelmes lenne vagy romantikus alkat, akkor megérteném. De nem tudom elképzelni magam, ahogy egy olyan emberrel vagyok együtt, aki nem mosolyog, nem változik, a hangsúlya és folyamatosan ugyanazt a fa arcát mutatja mindenkinek. Nem beszélget, csak az aktuális dolgokról, röviden és tömören. Nem hoz bele fölösleges dolgokat, nem jártatja fölöslegesen azt a szépen ívelt, telt száját. Oké, nem volt eddig nagyon sok barátom, akit valóban egy normális kapcsolatra tartottam, de mindegyikbe úgy sikerült belezúgnom, hogy bókoltak nekem, sokat beszélgettünk, mosolyogtak és kifejezték az érzéseiket. Nem kősziklák voltak, mint Min Yoongi. Lehet, hogy ezért is vagyok ennyire ideges most? Hiszen már a legkevésbé sem érzem azt, hogy bármit akarok bizonyítani neki, nem akarok tetszeni neki, nem akarom lenyűgözni, nem akarok semmit. Amúgy sem szerettem megjátszani magam, de mindenki tudja, hogy is megy ez, ha valakinek imponálni akar. Valahogy mindig kihoz belőlünk egy olyasvalakit, akik nem biztos, hogy tökéletesen mi vagyunk, csak meg akarunk felelni.

Megálltam a megfelelő iroda előtt és várakozás nélkül bekopogtam. Megigazítottam a kezemben lévő dossziét és vártam a választ. Az ajtó hamarosan kattant egyet, ahogy a tanár úr elfordította a kör alakú kilincset és kinyitotta a bejáratot. Egy szó nélkül biccentett, hogy menjek be. 

- Jó napot, tanár úr - Mosolyogtam rá halványan, ahogy beléptem mellette. 

- Magának is - Köszönt vissza illemtudóan.

Az iroda nem volt túl nagy, egy asztal volt benne, mellette két székkel, valamint egy egész falat beterítő könyves szekrény, ami roskadásig volt irományokkal. Letettem a dossziét az asztalra, ahol nem volt túl nagy rendetlenség, de a rend is erős szó lett volna rá. Papír és könyvkupacok hevertek egymás mellett és egymáson, különböző színű tollak hevertek a fa lapon, egy félig lecsukott laptop kíséretében és össze gyűrött papírok voltak a kukában és a kuka mellett is. 

- Üljön le! - Mondta,sőt szinte utasításnak hangzott a mély, egyhangú hangjával.

Bólintottam és helyet foglaltam az asztal előtt. Ledobtam a táskámat a lábamhoz és magam elé húztam a dossziét. Amíg ő leült a saját helyére, addig én felpattintottam a gumis szalaggal zárt tartót és kihúztam belőle pár papírt, hogy ki tudjam választani, melyik is kell nekem.

- Jutott valamire a listával? - Kérdezte unottan.

Felnéztem rá és bólintottam. A kezemben lévő lapok közül odaadtam neki a sajátját és az enyémet, amin ötleteltem és javítgattam az ő irományát. A férfi előre hajolt az asztal fölé, hogy kényelmesebben lássa a jegyzeteket, aztán némán átfutotta őket. Én addig hátra dőltem a székben és csendesen figyeltem az arcát, ahogy koncentrálva olvasott. Szemüvege az orra közepéig csúszva csücsült, hogy azzal megfelelően lásson mindent. Arcéle laza volt, a legkevésbé sem feszes vagy ideges. Egyáltalán ez az ember tud ideges lenni? Nem úgy tűnik, mintha nagyon könnyű lenne felidegesíteni. Mindig nyugodt, szinte már azt várja az ember, hogy mikor alszik el a saját óráján. Persze érdeklődő és eleven, ha a zenéről beszél vagy érdekes témát érintünk, de ha csak sétál vagy ül az asztala mögött, olyan, mintha napok óta nem aludt volna. Nyugodt, kiegyensúlyozott volt, nem temperamentumos és haragos, mint a többi professzorunk. Ő egy eszelős pillantással gyilkolt, nem hangerővel.

*Yoongi POV*

Gyorsan átfutottam a jegyzetet és nagyon örültem, amikor a direkt felsorolt, hülye ötleteimet sok kérdőjellel és egy hosszú kritikával illette a saját példányán. Ezt akartam, bebizonyosodott, hogy nem egy seggnyaló kislánnyal van dolgom, hanem egy okos nővel. A szemem sarkából figyeltem, ahogy a karját összefonja a mellkasa előtt és kicsit félrebiccenti a fejét, mert engem mustrált. Lassan felemeltem a fejem és belenéztem a szemébe. Jina sietve előredőlt a széken és lenézett a lapokra, majd vissza, rám. Visszafojtottam egy mosolyt, amikor megköszörülte a torkát és vett egy mély levegőt, mert majdnem lebukott a bámulásomban. Mutatóujjammal megkopogtattam az általa írt lapot.

- Indoklást szeretnék - Kértem tömören.

A lány halványan megemelte a szemöldökét, de bólintott, hogy teljesíti a kérésemet. Valamivel előrébb hajolt, hogy jobban láthassa a lapot. Előzékenyen megtoltam egy kicsit felé, hogy nehogy már rá kelljen hasalnia az asztalomra, hogy lásson valamit.

- Köszönöm - Mondta, rám se nézve, csak a sorokat figyelve.

összekulcsoltam az ujjaimat és feltámaszkodtam az asztalra, ahogy vártam a szavakat a szájából.

- Melyiket kellene megindokolnom? - Nézett rám végül kérdőn.

- Mindent, amit javított és írt - Kértem erélyesen.

- Oké - Sóhajtott. - Úgy gondolom, hogy egyértelmű, hogy huszonkét, huszonöt éves felnőttekről van szó - Kezdett bele magabiztosan és rám emelte a tekintetét. - Olyan programok kellenek, amik érdeklik ez a korosztályt és szívesen részt vesznek bennük, hogy ne vegye el a kedvüket és ne kelljen unszolni őket. Így gyorsabb és élvezetesebb.

tartottam vele a szemkontaktust, ahogy figyeltem a szavaira. Okos lány, annyi biztos. Magabiztos a kiállása és nem fél kinyilvánítani a véleményét velem szemben. megemelte a szemöldökét és anélkül, hogy elszakította volna a tekintetét az enyémből, a lapra bökött.

- Azt ön se gondolhatta komolyan, hogy felnőttek majd térképpel grasszálnak a városban, hogy kincset keressenek - Közölte tisztelettudóan, mégis egy kis csípős éllel a hangjában. - Ez olyasvalami lenne, ami elvenné a kedvünket mindjárt az első nap.

- És mihez lenne kedvük? - Kérdeztem vissza.

Jina megvonta a vállát és visszatette a karját az összefont állapotába.

- Sátorozni? - Kérdezett vissza. - Jó buli, közel a természethez és kis csapatépítő hangulata is lenne - Ajánlotta. - Ráadásul mivel ez egy történelmi város és egy töri gyakorlatra megyünk, összeszedhetnénk pár dolgot, gondolok itt ételekre, tárgyakra vagy - grimaszolt egy kicsit, ahogy elgondolkodott - mit tudom én, hasonló dolgokra, amiket anno csináltak és ettek a helyiek és megcsinálhatnánk saját kezűleg vagy csapatokba, ha versenyezni akarunk.

- Nem rossz - Bólintottam elismerően, ahogy nekem eszembe se jutott ez az ötlet.

Jina elmosolyodott és biccentett.

- Köszönöm - Fogadta egy halvány mosollyal az elismerésemet. - Még több indok?

Sóhajtottam és megingattam a fejem. 

- Még több ötlet - Javítottam ki, ahogy kíváncsian vártam a többi ötletét a túrával kapcsolatban.