Csalóka ~Yoongi FF~

24.

- Mert ilyen magamnak való vagyok? - Kérdezett rá halkan.

Felkaptam rá a fejem és egy pillanatig még levegőt venni is elfelejtettem. Ránéztem a tanáromra és belenéztem  a sötét, mélybarna szemeibe. Szája nemsokára egy halvány mosolyra húzódott, ami még jobban összezavart, mint amúgy már voltam.

- Tudok minden rólam szóló szóbeszédről, Jina - Magyarázta és kirázott a hideg, ahogy kimondta a nevemet.

- Ne vegye magára - Vettem fel automatikusan egy védelmező szerepet.

- Nem szoktam - Válaszolt azonnal. - Ami igaz, az igaz.

Sóhajtott egyet és kissé előre dőlt a padon. Megnyaltam a számat és nyeltem egy hatalmasat.

- Szerintem nem - Mondtam halkan.

*Yoongi POV*

Felvontam a szemöldököm és visszanéztem a lányra. Jina zavartan kémlelte a tájat maga előtt, csak hogy véletlenül se kelljen rám néznie. Elmosolyodtam a reakcióján, hiszen már nem volt kisgyerek.

- Mi nem? - Kérdeztem vissza.

- Nem igazak - Szinte suttogta a feleletét és lehajtotta a fejét, hogy az ölében lévő kezeit nézze, amik dörzsölték egymást a hideg ellen.

- Miből gondolja? - tettem fel a kérdést, amire a választ nagyon vártam.

A lány megvonta a vállát és újra felemelte a fejét, hogy a kilátó felé nézzen egy kis segítségért, hátha jönnek már visszafelé a többiek és nem kell válaszolnia. Pechjére viszont még legalább fél óra hátra lehetett a rémtúrából, így nem menekülhetett előlem. 

- Figyelek - Válaszolt és egy halvány mosolyt eresztett meg, majd végre rám emelte a tekintetét.

- És mit figyelt meg? - Faggattam tovább, már én is egy gyönge mosollyal.

- Hogy a tanár úr nem néma - Mosolyodott el szélesen. - Meglehet, hogy nem beszélget senkivel, de velem például egész jól elcsevegett az elmúlt két napban.

- Gondolkodott az indokon? - Kérdeztem vissza.

- Mm - Ingatta a fejét nemlegesen, kissé megint zavartan.

- Magának van agya - Feleltem. - Ennyi a nagy titok. Semmi kedvem nagy mellű műnőkkel cseverészni a keresetemtől és a kinézetemről. Ha beszélgetek valakivel, szeretem, ha van tartalma és a tartalom az nem a pénztárcám űrmértéke.

- Jogos - Bólintott egy sóhajtás közepette.

- És? - Tereltem tovább a témát, ugyanis még nem múlt el a kíváncsiságom. - Mi az, ami még nem igaz velem kapcsolatban?

Jina megnyalta a száját és elgondolkodott. Szemeit kicsit összeszűkítette, ahogy koncentrált, száját pedig egy kicsit lebiggyesztette hozzá. Mosolyogva figyeltem őt, ahogy gondolkodik. Órán is hasonlóan csinálja, általában félre biccentett fejjel.

- Nem egy felszínes barom - Jelentette ki, de hamar rájött, mi is csúszott ki a száján. - Basszus, bocsánat!

Halkan felnevettem és megingattam a fejem. 

- Azt hiszem, már rég túl vagyunk azon, hogy ilyenekért sajnálkozzunk - Mondtam.

- Valóban? - Vonta fel a szemöldökét meglepődötten.

- Ha már éppen azt vesézzük ki, mennyire is vagyok egy érdektelen gyökér, azt hiszem, hogy a csúnya szavak a legkevesebbek - Feleltem. - Ráadásul épp az előbb mondta, hogy nem vagyok öreg. Tulajdonképpen mennyi is van közöttünk? Három év? - Kérdésemre csak bólintott egyet. - Úgyhogy legyen szíves nem visszafogni magát azért, mert tanár vagyok.

- Oké - Sóhajtott.

- Szóval? - Tértem vissza sietve az eredeti beszédtémánkra. - Felszínes barom voltam. És most?

Jina elnevette magát, ahogy visszaidéztem a szavait és zavartan megvakarta a homlokát. Megvonta a vállát és megnyalta a száját megint, ahogy a hidegtől folyamatosan kiszáradt neki. 

- Látva, hogy ilyen szenvedéllyel áll a zenéhez, elég nehéz lenne magát érzelemmentes baromnak titulálni - Folytatta valamivel lazábban a szóhasználatban. - Na meg ahogy Holly-hoz áll, tényleg megdöntötte ezt az állítást.

Mosolyogva bólogattam.

- Senki nem tud a kutyámról - Mondtam halkabban.

- Tudom - Felelt mosolyogva. - Ez egy kicsit ijesztő is.

- Miért? - Vontam fel a szemöldököm.

- Mert csak velem beszélget - Magyarázta. - Csak nekem árulta el, hogy van egy kutyája és most már azt is tudom, hogy még sosem volt három éves kapcsolata - A végét már egy széles mosollyal újságolta, hiszen ezt véletlenül böktem ki.

- Oké - Nevettem halkan.

- Ó - Eszmélt fel, hogy még eszébe jutott valami. - És csak én tudom, hogy tud mosolyogni.

- Miért ne tudnék? - Vontam vállat a szóban forgó arckifejezéssel.

- Mert órára csak ezzel a szigorú, semmitmondó, közönyös arccal jön be. Mint egy csendes gyilkos.

Megingattam a fejem és varázsoltam magamra egy valamivel komolyabb arcot.

- És honnan tudja, hogy nem vagyok az? - Tettem fel a kérdést.

Jina kicsit megijedt, de talán két másodpercig tartott ez a kis rémülete. Ezután ellazult és legyintett egyet.

- Akkor már nem lenne kutyája - Érvelt. 

- És ha csak emberekre utazom? - Fokoztam tovább a hangulatot.

- Akiben megvan a gyilkos hajlam, azért öl, mert örömét leli benne, éppen ezért  a kutyáját is megölné az élvezetért - Érvelt.

Bólogattam és sóhajtottam egyet.

- Na látja - Néztem rá mosolyogva. - Ezért szeretek én magával beszélgetni. Nem csak lehet normálisan, de olyan érveket hoz, amik nagyon jók.

- Köszönöm - Mosolyodott el szégyenlősen.

- Azért a továbbiakban sem szeretném, ha bárki megtudná, hogy nincsenek gyilkos hajlamaim - Kértem meg a titoktartásra őt.

- Persze - Bólintott azonnal a lány.

Feltartottam neki a kisujjamat, hogy ígéretet tegyen nekem. Ő csak lenézett és kérdő szemekkel pislantott vissza rám. Felnevetett és megingatta a fejét, de beleakasztotta a kisujját az enyémbe, így megtettük az ígéretünket. 

- Maga hihetetlen - Sóhajtott, amikor visszahúzta a kezét, hogy tovább melengesse hol a zsebében, hol pedig a két keze dörzsölgetésével.

- Tudom - Értettem egyet mosolyogva.