Haláltábor

10.

Kiabálásra ébredek. Persze, hogy Jonas az. Mindenkit felébreszt, és kiküld. Én kipattanok az ágyból, és végignézek magamon. Szőke hajam kócos és koszos. Arcom sápadt, és mintha csontváz lennék. Le vagyok fogyva, alig lehet rám ismerni. Megindulok kifelé. Már a többiek kint állnak, úgy tűnik én vagyok az utolsó. Jonas kiadja a feladatot. Pontosabban a feladatokat. Valakit elküld földet túrni, másokat házat építeni. Én a téglacipelést kaptam. Remek...

Már vagy fél napja cipelem a téglát valami asztalszerű dologgal a hátamon. A két kezembe két rudat fogok, ami a hátamon lévő tartóhoz vezet. Egy négyzet alakú fa, amiben egy mélyedés van. Abba kell felpakolni a téglát. Ha nem vigyázok, simán leejthetem. Akkor meg lelőnek. Látom, hogy egy ember fent áll egy erkélyen a puskálya társaságában. Ha valaki nem dolgozik lelövi. Rettenetes ezt látni. Egy idegen ránk szegezi fegyverét, és bármelyik pillanatban meghúzhatja a ravaszt.
A kezem és a hátam rettenetesen fáj. Legszívesebben eldobnék mindent, és lerogynék a földre. De nem tehetem.

Vêgre vége a napnak. Egész nap téglát pakoltam. Nagyon kimerült vagyok, de mégsem tudok elaludni. Csak forgolódok az ágynak nevezett valamiben.
Megszólal a mellettem lévő ágyról egy vöröshajú nő.

-Ti sem tudtok aludni?

A helységet betölti a hangunk, mely egy emberként suttogja a "NEM"-et.

-Akkor mesélek valamit. - mondja halkan.

Felkönyökölök az ágyban.

-Hallottatok Auswitz-ról? Az az a hely, ahol megölik az embereket. Itt mindenki látta, ahogy a második napon megöltek 30 embert? Ott ugyan azt csinálják, csak ezrekkel. Meg ott le kell menni a föld alá. Meztelenre vetkőztetik őket, levágják a hajukat. Adnak a kezükbe egy szappant, és azt mondják, fürdeni mennek. Allítólag még tusolók is vannak a helységben. Gondolom, hogy ne keltsenek gyanút. Majd mikor mindenki bent van, rájuk csapják az ajtót. Onnan már senki sem menekülhet. Valami mérgező gázt engednek be, amitől meghalnak az emberek. Lassú halál. - fejezi be történetét.

-Én ezt nem hiszem el! - szól egy férfi hang.

-Mi is láttuk. Van ilyen! Én elhiszem. Csak azt nem értem, hogy miért teszik ezt. Hogy miért pont a zsidó származásúakkal. - mondom nagyon halkan.

Körülöttem még beszéltek, de én már az álom határán voltam. Majd elnyomott az álom.

Reggel álmosan kelek. Nem ébresztett senki és ez furcsa. De ugyanakkor kellemes. Körülnézek, körülöttem már mindenki ébren van, és furcsán néznek. Valószínűleg ők is ugyanazon agyaltak, mint én.
Lassan kifelé ballagunk.
Jonast nem látom, csak egy idegen férfit.

-Ma Jonas nincs itt. Helyette én őrizlek titeket. És most kiosztom a feladatokat. - mondja komoran. Majd elkezdi. Rám megint a téglahordás jut.

Már mindenem fáj. Nem bírom tovább. Az eszem azt mondja, ne üljek le, de a testem nem engedelmeskedik. Lerogyok a földre.
Párat szuszogok, aztán megérzem a puska hideg csövét a tarkómon...