Haláltábor

2.

Egy hatalmas terembe lépünk, ami tele van emeletes ágyakkal. Itt fogunk aludni? Ezen a lepukkant helyen? A falakat penész ette, az ágyakon egy matrac volt, semmi más. Öcsinek bejön, mert oda is akar szaladni az egyik ágyhoz, de még időben megszorítom a kezét. Nem tudom mi lenne, ha lelőnék őt is, mint azt az ártatlan lányt. Majd valaki a hátam mögül megszólal:

-Válasszanak ágyat!

Egy férfi kilépett a tömegből, és elindult a legközelebbi ágy felé. Mikor a többiek is látják, hogy nem kapott golyót a fejébe, mindenki megindul. Én kiválasztok egy ágyat a terem legvégébe, és letelepedek.

-Most pedig sorakozó az udvaron - szólal meg egy ember. Az arcát nem láttam, mert takarták az ágyak.

Mindenki kisiet az udvarra. Sorbaállunk.
Egy katona odajön, és kiválasztja minden harmadik embert az első sorból. Abba én és az öcsém nem tartozunk bele. Hál' istennek. Mert a következő pillanatban golyót kapnak a fejükbe. Miért csinálják ezt. Ezek érzőszívű emberek, akik élnek és léleheznek. Hogy képesek megölni őket?

De ekkor rám mutatnak. A szívem a torkomban dobog. Összeszorított ököllel lépek ki a sorból, és várom a halált. De nem jön...

-Szedd össze a hullákat

Fellélegzek amikor a parancsot kapom.

-Nem hallottad? Szedd össze a hullákat.

-Igenis - válaszolom megszeppenve, és már nyúlok is az egyik félfi lába után. Próbálom megmozdítani, de nem megy. Akkor odajön a katona, sóhajt, majd félrelök. Könnyedén megfogja, és arrébb húzza.

-A többit te! - szól rám.

Én a példáját követve megmarkolom az egyik lány kezét, majd a másik kezemmel a lábát. Így tényleg könnyebb húzni. De ekkor a hulla felém fordul, és látom az arcát. Ijedtemben eldobom a hullát, és majdnem sikítok is. A lány szerintem nincs meg 14 sem. Fiatal arcát eltorzítja a félelem.

Erőt veszek magamon és újra megmarkolom a hullát, majd a másikra teszem.

Eljött a lefekvés ideje. Fetrengek a kényelmetlen ágyon. Nem tudok aludni. (Egyrészt az ágy miatt)
Túl sok gondolat kavarog a fejemben.
-A halott kislány arca
-A vöröshajú lány, aki mit sem sejtve lép ki a tömegből.
-A kisöcsém sírása a vonaton.
Én is sírni kezdek. Hogy fogom itt túlélni? Ahol nem számít az emberélet?
Szép lassan álomba sírom magam.