Haláltábor

3.

Fekszem az ágyban, és a családomra gondolok. Ők meghaltak nemsokkal a vonatraszállás előtt.

Sanyin kívül két testvérem volt. Mindketten fiatalabbak voltak nálam. Apa a háború előtt meghalt. Anya egyedül nevelt bennünket.

Emma, a testvérem nagyon beteg volt. Orvost nem tudtunk hozzá hívni, így nem tudtuk, hogy mi baja. De nem tudott lábraállni. Egy hete tengettük az életünket abban a kis viskóban. Anya a krumplit pucolta, amit a lebombázott kórházból szereztünk. Mindenki farkas éhes volt. Megsütni nem tudtuk, ezért nyersen ettük. Három nap után az első étel, amit ettem. Jó érzés volt. De Emma aznap nem kelt fel. Anya nem akarta felébreszteni. De később kiderült, hogyha akarta sem tudta volna. Nem kelt fel. Sanyi elkezdte a nevét kiabálni, anya sírt. Elvesztettem a hugom.

Másnap tankok jöttek. Mindent lebombáztak, amit találtak. A kis viskót is. Anya akkor halt meg. Pont telibe kapta a lövedék. A tesóim nem akarták otthagyni. De mennünk kellett. Ott nem maradhattunk. Egyedül maradtam a testvéreimmel.

Két nap múlva mindenkit összetereltek a főtéren. Ott kijelentették, hogy elvisznek minket. Azt nem mondták, hogy hova. Aki meg megkérdezte, azt lelőtték. Másnap feltuszkoltak mindenkit egy vonatra. Rengetegen voltunk, az emberek egymáson tapostak át. Peti, a másik öcsém is erre a sorsra jutott. Felbukott egy kőben. Az emberek nem álltak meg. Hiába kértem őket, ők mentek tovább, és eltaposták öcsikémet. Így vesztettem el majdnem az egész családom egy hét alatt.
Ezért megfogadtam, hogy még az életem árán is megvédem az utolsó megmaradt családtagomat. Gondolatmenetemből egy éles hang zökkentett ki.

-Ki az ágyból és mindenki a főtérre!