Haláltábor

15.

**Jonas szemszöge**

Reggel álmosan kelek. Ránézek az órára, ami 5:30-at mutat. Azt hiszem ideje kelteni a rabokat.

Kikecmergek az ágyból, felöltözök, és a csarnok felé indulok.

Belépve látom, hogy még mindenki alszik.

-Felkelni! - üvöltöm el magam. Mindenki villám sebességgel ül fel az ágyban, és kezd beágyazni, ami annyit takar, hogy összehajtják a takarót. Se lepedőjük, se párnájuk nincs. Kirohannak a térre. Páran csak ballagnak, úgy látszik, még nem szokták meg a korai kelést. És akkor meglátom Petrát. Szőke haja kócosan omlik a vállára, kék szemében a fáradtság tükröződik. Már a tőlem kapott ruhát viseli. Örülök, hogy nem tudja, honnan van. A ruha az egyik lányé, aki az első nap gázkamrában végezte. De legalább tiszta, és már nem azt a saras, poros és gyűrött ruhát viseli.

Már mindenki sorba állt, kivéve egy lányt. Vörös haja és barna szeme van. Ő az, aki szólt tegnap, hogy valaki szökni próbál. Ha jól emlékszem, Rebeka a neve. Elindul felém
Semmi kedvem nincs beszélgetni, ezért inkább a másik irányba fordulok.

-Azt hiszem, valamit nem mondtam el tegnap - sziszegi.

-Hagyj most ezzel! Semmi kedvem foglalkozni vele! - mondom szárazon.

-Nem is akarja tudni, hogy ki akar megszökni?

Őszintén szólva nem nagyon érdekel. Ha megszökik, úgyis elfogják. Nem jut messzire. Megforgatom a szemem, és faképnél akarom hagyni. Most ahhoz is faradt vagyoky hogy leüvöltsem. De ő megfogja a vállam.

-Báró Liza a neve. És a legjobb barátnője, akinek nem tudom a nevét. - szól suttogva, majd sarkon fordul, és beáll a sorba.

Báró Liza. Az a barna hajú lány, akit mindig Petra mellett látok. Petra lenne a másik? Nem hiszem. Amúgy sem tudnám megölni. Azt hiszem, beleszerettem. Gyönyörű, és kedves. A minap sem tudtam lelőni. Pedig kellett volna. Tudom, hogy csak álmodozok, hisz ez szabályellenes. Egy német férfi nem lehet együtt egy zsidó származású nővel. Mert akár meg is ölhetnek érte. És őt is. Ha nem lenne háború... Na mindegy. Háború van, és ezt én nem tudom megváltoztatni. De ha vége lenne ennek a borzalomnak, akkor ők kiszabadulnának, és Petra felszívódna. De most, hogy már tudom, hogy ki az egyik, aki szökni próbál, ki kell végezni. De nem tudom, higy Petra mit reagálna rá. Már így is megölettem az öccsét. De ha Petra a "bűntársa", akkor őt is meg kéne ölnöm. De nem bírnám megtenni. Kiállok a tömeg elé.

-Tudomást szereztem arról, hogy ki akar szökni. - szólalok meg úhy, hogy biztos mindenki hallja. A tömeg néma csendben áll. Végignézek az embereken, és megakad a szemem három lányon. Arvuk félelmet és kétségbeesést tükröz. Lizi, Petra, és egy ismeretlen. Most akkor ki Lizi bűntársa? Lehet, hogy nem is Petra, hanem a másik lány? Fejemmel Liza felé intek, és az egyik katona elindul az ijedt lány felé. Karjánál megragadja, és kihozza elém.

-Igaz, hogy meg akarsz lépni innen? - kérdezem hűvösen.

A lány szeme megtelik könnyel

-Igen! - sírta el magát. Válla rázkódik a zokogástól.

-Van még valaki? - hajolok le hozzá.

-N-Nincs- dadogja. Tudom hogy hazudik. És azt is, hogy nem fogja elmondani az igazat.
A hátsó sorból kiabál valaki.

-Hazudik!

Megismerem Rebeka hangját. Ránézek Petrára, akinek szemébe könnyek gyűlnek, és ránéz a mellette álló barna hajú lányra, aki szintén sír.

-Rendben! - úgy döntöttem, nem firtatom tovább. Liza fejéhez emelem a pisztolyomat.