Haláltábor

7.

Elájul...

Jonas odalép hozzá, és a kezénél fogva elvonszolja. Majd rám néz.

-Akkor te!

Megint leszedem a hullát, és ismét elviszem. Rohanok visszafele. Épp időben.

Jonas ismét rám mutat.

-Ezt is!

Rúg bele az eszméletlen lányba. Ő meg sem moccan.

-De hisz' ő még él!-hebegem.

-Nem mindegy? Csak vidd.

Nem ellenkezem, csak húzni kezdem. Szememet könnyfátyol borítja. Ezeket nem érdekli semmi, csak ölni akarnak. Ismét bekopogok az épületbe. Megint átveszik a "hullát", majd elküldenek. Visszarohanok, mikor épp embereket választanak ki. Meglátom Sanyit a kiválasztottak között. Elkezdek sírni. Nem ölhetik meg. Megígérték.

-Nem! Nem! Nem tehetik. - kirontok a tömegből, és nekimegyek Jonasnak. A többi katona próbál lefogni. De én csak ütöm az ígéretszegőt. Majd egy ütést érzek a fejemen, és elsötétül minden.

*később*

Az ágyamban ébredek. Fejem iszonyúan sajog. Hírtelen ugranak be a tegnapi...mai...-azt sem tudom milyen nap van- emlékek. Hogy elvitték az én kisöcsémet. Valyon megölték?
Erre a gondolatra elsírom magam. Nem halhatott meg.
Könnyes szemmel indulok az udvarra. Késő éjszaka van. Sehol senkit sem látok. De bent sincsenek. A hasam hírtelen hatalmasat kordul. Elindulok az étkező felé (amit eddig alig használtunk).

Bent néma csönd van. Belépek, és mindenki bent van, közben eszik. Leülök az egyik lány mellé. Ő volt az, aki meg akart szökni.

-Szia! - szólalok meg rekedtes hangon.

-Szia! Te voltál, aki a testvéredet védted.

-Igen. Tudsz róluk valamit?

-Sajnos nem. Andit, a legjobb barátnőmet is elvitték - mormogja csendesen.

-Figyelj! Tudok a tervetekről - kezdek suttogni. - ébren voltam.

Felkapja a fejét, és szeme ijedtséget tükröz. Le tudom olvasni az arcáról : "kérlek ne árulj be"

-Ne félj! Tőlem nem tudja meg senki. - nézek rá biztatóan.

Na itt az ideje témát váltani.

-Meddig voltam ájult? - gondolkodom el.

-Csak ma délután.

Huh. Akkor nem sokáig. De nagyon izgulok az én öcsikém miatt. Meg Andi miatt. Őszintén remélem, hogy meg bírnak majd szökni. Legalább ők kijutnak erről a szörnyű helyről. Tényleg, még a nevét sem tudom.

-Khm, mi is a neved? - előz meg a kérdéssel.

-Petra vagyok! - válaszolok halkan - te?

-Lizi - mosolyog, de aztán elkomolyodik. - de ugye a szökés a mi titkunk marad?

-Bizz bennem! Senki sem fogja megtudni.

Egy hatalmasat ásítok.

-Ideje lenne elmenni aludni. - olvas ismét a gondolataimban.

-Igen.

Az ajtó felé vesszük az irányt.
Kilépünk a hidegbe, és rohanva megyünk a "szobánkba".
Lehuppanok az ágyba, és szinte rögtön elnyom az álom.

Sziasztok! Szeretném kérdezni, hogy szeretnétek-e képeket a szereplőkről, vagy inkább magatok képzelitek el? Kommentben írjátok meg!