Haláltábor

12.

Remegő lábakkal indul a léc felé. Látszik rajta, hogy nagyon fél, valószínüleg átlát ő is Jonas tervén.

A léc majdnem érinti a fejét, de pont átfér alatta. NEM, EZ NEM LEHET! Az én öcsikémet megfogja egy katona, és elvezeti. Én a földre rogyok, és zokogni kezdek. Tudom, hogy nem tehetek semmit. A barátnőim odajönnek, és két oldalról át ölelnek. Nekik is könnyes a szemük. Bár nem ismerik Sanyit, eggyüttéreznek velem. Olyan jó, hogy számíthatok rájuk. Lizi próbál nyugtatni, ami nem igazán sikerül. Andi meg csak szorosan ölel. Mióta találkoztunk, egyszer sem szólalt meg.

Nem hiszem el, hogy elveszítem, aki miatt próbáltam életben maradni. Mostmár nem számít. Az életem már nem számít. Egy kocsira feltuszkolják a gyerekeket. Ők naív kisgyerekek még, ezért elhiszik, amit Jonas mondott. Integetnek, miközben a kocsi elhajt. Kivéve Sanyit, aki csak ül, és könnyes szemmel bámul maga elé. Nem bánnám ha meghalnék, csak ott akarok lenni mellette. A mellettem állók közül is sokan sírnak. Ahogy én is.

-Ne sírj! A testvéred jó helyen lessz. - jön oda hozzám Jonas, hangja túlzottan kedves. Persze. Jó helyen. Tudom, hogy megölik őket. De miért jött most ide hozzám? Jonas viselkedését sosem értettem. Nagyon furcsa. Van egy selytésem, de ezt most azonnal ki kell vernem a fejemből. Biztos hogy nem az, amire gondolok.

Ismét téglát kell pakolnom, miközben körülöttem fogynak az emberek. Gondolkodás nélkül lelövik, aki nem dolgozik. Valami házat kell felépítenünk. Még mindeg nem tudom elhinni, hogy elvitték a testvéremet. Ő volt az egyetlen hozzátartozóm. Nélküle annyira más minden.

Már megy le a nap. Épp a "szobánk" felé igyekezek, amikor az egyik ház elé letérdeltetnek egy embert. A körülöttem álló pár ember visszafordul és fut, de nekem nem mozdul a lábam. Csak állok ott, és nézek. Reménykedek, hogy nem vesznek észre. A férfi szemét összeszorította, és remegett.

-É-én cccsak azért...-dadogott, de félbeszakította a felé tornyosuló ember.

-Senkit sem érdekel a magyarázat. - és a fejére irányítja a pisztolyt. Egy halk kattanás hallatszik. A katona megvizsgálja és újrapróbálkozik. Megint csak halk kattanás. Ez így megy egydarabig. Nem akartam látni, amikor eldördül a pisztoly. Végre a lábaimat rá tudtam venni, hogy mozduljanak. Megfordulok, és futni kezdek. Szerencsére nem vettek észre. Mikor már majdnem beérek a menedét nyújtó szobába, meghallom a pisztoly hangját. Végül sikerült lelőni azt a szerencsétlent. Valyon mit követett el? Ezt már sosem fogom kegtudni.

Befekszem az ágyba, és aludni próbálok, ami persze nem megy. Eszembe jut Sanyi, és hogy mosti lehet vele. Talán már nem is él. Könnyeim folyni kezdenek, és álomba sírom magam.

Tudom, hogy rövid lett, de most ennyire tellett. Máskor megpróbálok hosszabbat írni.