Kívánlak...

3. FEJEZET

-Te semmit sem tudsz. Ne próbálj elméleteket szülni mert semmi értelem sincsen.-Feleli nyugodtan. A fülemhez hajol mire végigfut a hátamon a hideg.-Pontosan mire vágysz Peter?-Kérdezi a fülembe suttogva. 

-Arra vágyom, hogy eltakarodj innen!-Felelem és érzem, hogy lehet kicsit túllőttem a célon ezzel a stílussal. Elhajol a fülemtől és mosolyogva a szemebe néz. 

-Óóó, de kis vadóc lett valaki!-Összecsapja a tenyerét előttem mire összerándulok.-Te félsz valamitől. Mi az?-Kérdi én pedig megrántom a vállamat. Mi köze van hozzá? Azt hiszi, hogy félek tőle, de téved. 

-Nincs okom félni.-Mondom miközben zsebre vágom a kezemet. 

-Azt hiszem ideje visszaindulni.-Jelenti ki miközben kifelé indul. Meglep, hogy nem folytatja a beszélgetést és talán kicsit bánom is. Talán azért mert eddig minden olyan unalmas volt és most van egy ember aki rejtélyes és egyben hihetetlenül vonzó is.

Visszaérve a terembe mindenki minket néz, bár nagyon nem érdekel. Leülök a helyemre majd karba teszem a kezemet. 

-Szóval még nem voltam itt, elolvastátok az anyagot?-Kérdezi Roman mire mindenki bólint egyet.-Rendben akkor már csak Peternek kell elolvasnia utána pedig kikérdezek mindenkit.-Rám emeli a tekintetét és elmosolyodik.-Akkor hát hajrá.-Előveszem a könyvemet és elkezdem olvasni azt a szart. 

A korepetálás többi része nagyából eseménytelenül telt, engem szerencsére nem kérdezett ki legnagyobb meglepetésemre. Mondjuk amúgy sem tudtam volna semmit sem.

-Nos akkor ennyi is lett volna az első korrepetálás óra, holnap találkozunk.-Jelenti ki a tanárunk egy mosoly kíséretében. Elkezdünk szedelőzködni a többiekkel, hogy minél hamarabb lelépjünk. Én úgy pakolom össze a könyveimet mintha gyorsított felvétel lennék. Roman fogja magát és kisétál ezért egy kicsit lelassítok. Azért siettem, hogy nehogy egyedül maradjak vele és elkezdje a hülyeségeit. A hátamra csapom a táskámat és kifelé indulok elköszönve a többiektől.

Kiérve az iskolából boldogan szívom be a friss levegőt.

-Nahát, jól esik a friss levegő?-Hallom meg Roman hangját mire rá emelem a tekintetemet. A bejáratnál álló kocsijához támaszkodik kezében egy cigivel amibe pont beleszív. Az ember legszívesebben lefényképezné, hogy örökre megmaradjon ez a csodás látvány.       

-Igen jól esik.-Felelem majd oda sétálok hozzá.-Adsz egy slukkot?-Kérdezem mire elmosolyodik. Ez állandóan mosolyog.

-Nesze.-Adja a kezembe a szálat. A számba veszem és nyúlnék éppen az öngyújtóért ami a zsebembe van, de ő csak közelebb húzza magához az arcomat és meggyújtja a sajátjával. Annyira kívánatos volt amint magához húzott. Teljesen megbabonáz. Szívok egyet a cigiből majd kivéve a számból kifújom a füstöt.-Merre laksz?-Kérdezi homlok ráncolva.

-Nem valami közel innen, az erdő felé.-Mondom majd megint beleszívok egyet a cigibe.

-Pattanj be, elviszlek.-Mutat rá a kocsira. Valahogy érzem, hogy ő kicsit sem arra felé lakik csak el akar vinni. Ami jelzem kibaszott jól esik, nekem álltalában nem szoktak szívességet tenni. De ő annyira más, mintha érdeklődne felém.

-Miért akarsz elvinni? Ennyi erővel bárki mást elvihetnél.-Mondom majd felnevetek-

-Most jössz vagy nem?-Kérdez vissza miközben beszáll a kocsiba. Eldobom a cigit a földre majd eltaposom és beszállok.

-Komolyan nem hiszem el, hogy veled megyek haza. Aztán a helyi újságban a következő cikket olvashatjuk: "Az újdonsült tanár elcsábította az egyik diákot azzal, hogy hazaviszi, de igazából elvitte feldarabolni."-Mondom nevetve mire ő is elröhögi magát.