Kívánlak...

4. FEJEZET

Az egész annyira borzasztó, akkor mégis miért érzek kényszert rá, hogy megérintsem?

Idegesen várok a rendőrségre. Még mindig nem tudom, hogy Romant csak képzeltem-e, vagy tényleg ott volt. És ha ott volt akkor köze van a gyilkossághoz?  Megrázom a fejemet. Nem lehet, hogy ő tette! Olyan különleges volt, ő nem lehet egy szörnyeteg. Meghallom a szirénázó rendőrkocsikat mire felnézek, három autó állt meg előttem. Elsőnek kiszáll egy negyvenes éveiben járó kissé pufók férfi, utána pedig még jó páran. 

-Hol van a test?-Kérdezi tőlem a pufók férfi mire odamutatok a kisházra. Odalépnek hárman és benéznek, látom az arcukon a megdöbbenést amit próbálnak leplezni.-Hogy hívnak?-Kérdezi mikor kidugja a fejét a házból. 

-Peter Rumancek.-Felelem miközben jó hosszasan beszívom a levegőt. Meg kell nyugodnom egy kicsit, mert túl ideges vagyok. 

-Én David Furell vagyok.-Mondja és elmosolyodik. Gondolom ő is meg akar nyugtatni, de ezzel a falnak sem megy.-Rendben Peter, nemsokára felvesszük a vallomásodat, addig maradj Beckával.-Rámutat egy vörös hajú és ahogy az estében ki tudom venni, kissé szeplős lányra.-Becka idejönnél?-Kérdi, mire oda is jön hozzánk egy mosoly kíséretében.-Vigyáznál rá még fel nem vesszük a vallomását? 

-Persze, gyere velem, beülünk a kocsiba addig!-Int a kezével, hogy induljak utána. 

Kb fél órája ülök már ebben a szaros kocsiban és még mindig semmi! Szeretnék már hazamenni végre és aludni, (ha tudok egyáltalán).  Kopogtatnak Becka felöli ajtón mire az kinyitja, hogy persze még meg is fagyjunk.

-Felvesszük a srác vallomását és mehet is haza.-Megkönyebbülök ahogy meghallom a szavait. kiszállok az autóból és odamegye a rendőrhöz.-David gyere!-Kiállt mire kicsit összerezzenek. Odajön David, persze a lehető leglassabban, nehogy már siessen végülis nem vagyok itt sok ideje, ráérek!   

-Készen állsz?-Kérdi mire bólintok.-Jól van akkor mondd el, hogy pontosan, hogy is volt!

-Szóval elindultam sétálni az erdőbe, mert szerettem volna szívni egy kis friss levegőt. Aztán egyre beljebb jöttem és kilyukadtam itt, és...és itt volt...-Nem voltam biztos benne, hogy el mondjam-e Romant ugyanis lehet csak tényleg képzeltem, de ha nem akkor viszont lehet, hogy elhallgatok egy olyan dolgot ami hátráltatja a nyomozást.  

-Ki volt itt?-Beletúrok a hajamba, újra beszívom a levegőt jó lassan és próbálok koncentrálni. Úgy érzem, hogy nem akarom bajba sodorni Romant, főleg ha csak képzeltem. 

-Ja, ööö... itt volt a hulla.-Hazudom szemrebbenés nélkül mire újra elkezd jegyzetelni.-És én ismertem ezt a lányt, egy osztályba jártam vele. Utána pedig mikor megláttam azonnal hívtam a rendőrséget.

-Értem, és mikor láttad utoljára?-Jött az újabb kérdés. 

-Az iskolában.-Felelem, a rendőr mélyen a szemembe néz, remélem nem sejti, hogy az előbb hazudtam. 

-És nem volt semmilyen furcsa alakkal sem? Illetve ő sem viselkedett furcsán?-Hát Roman furcsa alaknak számít, bár kitudja lehet nem mindenkinek furcsa ő. Tehát végülis nem láttam. 

-Nem, nem láttam semmilyen furcsa alakkal sem, viszont mostanában igazán szótlan volt még a megszokotthoz képest is.-Ebben már nem hazudtam, mióta Roman volt a tanárunk teljesen bezárkózott a lány. Persze ez miatt még nem lehet a tanárt okolni, lehet csak egy véletlen egybeesés. Amiből már olyan sok van...

-Rendben, ha még bármi eszedbe jut hívj fel!-Odaad egy névjegy kártyát, amit leveszek.-Ezzel is sokat segítettél, mi a szüleidnek a telefon száma?-Megdöbbenek a kérdésén, mit érdekli az őt?-Csak, hogy idejöjjön valaki érted, nem engedhetlek el egyedül.-Teszi még hozzá, mert gondolom látta az arcomon, hogy nem igazán értem.