Kívánlak...

20. FEJEZET

-De, de kezdem most már kapisgálni...-Felelem belenézve azokba a gyönyörű szemeibe. 

Szóval a terv a következő: Elmegyek egy benzinkútra, veszek benzint, aztán hazamegyek és fellocsolom vele az egész házat majd szépen felgyújtom. És voilá! Készen is leszek!

Mikor kilépek a korházból beszívom a finom friss levegőt, így eső után. A legközelebbi benzinkút innen kábé tíz utcányira van, szóval gyorsan szedem a lábaimat, hogy hamar odaérjek. 

--------------------------------------------------

A benzinnel a kezemben több mint egy óra után érek oda a házunk elé. 

Ott van bent apám teste. Nem tudom, hogy képes leszek-e egyáltalán rá nézni. 

Végül egy sóhajtás kíséretében belépek a házba. Olyan fura megint itt lenni, mintha egy örökkévalóság óta lettem volna a korházban. 

Amint belépek, a tekintetem egyből Roman vérére vándorol ami lassan beleszárad a szőnyegbe. Apám halott teste a szék mellett fekszik ahol Roman ki volt kötözve. Undorodik még attól is, hogy rá kell néznem. Undorodok tőle. Odamegyek a testéhez és kiveszem a zsebéből az iratait majd kicserélem az enyémekre. Talán a rendőrség így azt hiszi, hogy én égtem fel, bár így belegondolva az is elfog égni. Látszik mennyi eszem van. 

Kibontom a benzines tobozt és elkezdem lassan fellocsolni vele a házat. 

Hamar végzek vele. Talán már túl hamar. Itt nőttem fel, innen származik minden emlékem, még ha azok az emlékeke hamisak is. Anyám mint kiderült utált engem, apám pedig meg akarta ölni a szerelmemet. Bár ő talán szeretett. 

A bejárati ajtó előtt megállok és becsukom a szememet. Előveszem a zsebemből az öngyújtómat, meggyújtom, majd lehajolok és meggyújtom a szőnyeget ami már-már tocsog a benzintől. 

Csak akkor nyitom ki a szemeimet mikor kilépek a házból. 

Megfordulok és mikor meglátom a tűzet, olyan érzésem támad mintha éppen szembenéznék magammal. Letörlök egy könnycseppet az arcomról és elindulok az iskola elé. Romannal azt beszéltük meg, hogy ott fog várni rám. Nem mintha az orvosok el akarnák engedni, de Roman hajthatatlan abban, hogy azonnal eltűnjünk ebből a szar városból.

 Miközben megyek az utcában eszembe jut, hogy milyen lenne ha most én égnék ott bent. Viszont az nem jut eszembe, hogy jó is lenne, mivel jelenleg van kiért élnem. És ez remélem sokáig nem is változik. 

Fél óra alatt odaérek az iskola elé. Odafutok Roman kocsijához, és gyorsan beszállok. Mikor beszállok, Roman rám pillant majd elmosolyodik. 

-Na, hogy sikerült kijutnod?-Kérdezem miközben Roman beindítja a kocsit és kihajt az iskola területéről. 

-Szerintem azt te ne akard tudni!-Elneveti magát én pedig csak felvont szemöldökkel nézek rá. Van egy olyan érzésem, hogy Romannak igaza van , és inkább sosem akarom megtudni.-És neked, hogy sikerült?

-Jól-jól, igazából felszabadító érzés volt!-Felelem egy mosoly kíséretében.-Ja meg kicseréltem apám iratait az enyéimre.-Teszem még hozzá. 

-Na látod, ez jó ötlet volt! Reméljük a zsaruk beveszik!-Na azt aztán én is kurvára remélem. Nem lenne jó, ha elkezdene gyanakodni a rohadt rendőrség! 

-Egyébként a ruháidért beugrunk hozzád?-Kérdezem Romanra nézve. Megrázza a fejét.

-Nincsen ott semmi olyan sem amire szükségem lenne. Basszus, viszont az iskolában fel kell mondjak!-Kiáltja el magát.-Még a végén rólam is azt hiszik, hogy eltűntem.

-És mennyi idő lesz az út?-Kérdezem egy kis csend után.

-Jó pár száz kiló méter, szóval nyugodtan kényelembe helyezkedhetsz, akár az ölemben...-Feleli kacsintva egyet. 

-Istenem, te még ilyenkor is perverz vagy.-Jelentem ki miközben áthajolok és nyomok egy csókot az ajkára. 

Valahogy úgy érzem, hogy most nem félek, pedig tudom, hogy lenne rá okom a rendőrség miatt.

_______________________________________________

Hirtelen kinyitom a szemeimet és azt sem tudom, hogy hol vagyunk. Mennyi időre sikerült elaludnom? 

Romanra pillantok aki mosolyogva nézi az utat. 

-Haza érkeztünk.-Jelenti ki miközben leállítja az autót. Kinézek az ablakon. 

Kertvárosban vagyunk. Kibaszott tökéletes kertvárosban vagyunk. Már értem, hogy miért mondta azt nekem Roman, hogy mi leszünk a szomszédok kedvenc meleg párja. 

Hirtelen a született feleségekben érzem magamat. 

-Wáow.-Csak ennyit tudok kinyögni. Nem gondoltam volna Romanről, hogy ilyen helyen lakik. 

-Menő helyen lakok, mi?-Kérdezi egy kacsintás kíséretében. 

-Kurva menő helyen laksz.-Felelem elmosolyodva. 

-Készen állsz bemenni?

-Azt hiszem, hogy ennyire még sosem álltam készen semmire sem.-A válaszomra elmosolyodik majd kicsatolja az övét és kiszáll a kocsiból. 

Gyorsan én is kiszállok és mellé megyek. Roman a két emeletes házat nézi ami előttünk van. 

-El sem tudod képzelni, hogy milyen szar volt eddig itt egyedül lakni.-Mondja sóhajtva egyet.

-De most már nem vagy egyedül.-Jelentem ki miközben összekulcsolom a kezeinket.-Szeretlek.

-Én is téged.-Feleli egy levakarhatatlan mosollyal az ajkain.-Nagyon megfoglak baszni a pihe-puha ágyamban...-Elnevetem magamat a mondandóján, de azért nyomok egy csókot az ajkaira, amit egy nyögéssel jutalmaz.  

Bármi is jön ezután nem hinném, hogy szomorú tudnék lenni Roman mellett.

Hemlock Grove. Ha egy szóval kéne jellemeznem akkor azt mondanám rá egyszerűen, hogy szar. 

3 évvel későbbi update:

Nem, nyugi nem a börtönből updatelek. Igazából azóta sem hallottam semmit sem Hemlock Grove-ról. Aminek persze kibaszottul örülök, mert nem lett volna jó "elbeszélgetni" a rendőrséggel. 

Azt nem mondhatnám, hogy könnyű volt az elején Romannal együtt élni, de végülis kompromisszumra jutottunk mindenben. 

És IGEN, megbaszott a pihe-puha ágyunkban.    

VÉGE.

Sziasztok! :) Nos, ez a történetem is véget ért, remélem tetszett nektek! Köszönöm a sok VOTE-ot és kommentet, mind nagyon sokat jelentettek. :) 

Nemsokára publikálom az új sztorimat ami szintén rejtély/thriller kategóriában lesz! Címe: "Őrületbe kergetve" Szóval ha kíváncsi vagy rá mindenképpen kövess be, hogy értesülj arról ha kirakom. :) 

További szép napot minden kedves olvasómnak! :)