Kívánlak...

15. FEJEZET

-Hogy a bánatos faszban hagyhatnám azt magára akit szeretek?!

Elmosolyodom. Milyen érdekes, hogy eddig Roman azt mondta, hogy csak kihasznál és el fog menni, most pedig kijelenti, hogy szeret. Nem tudom pontosan, hogy mennyire volt nehéz neki az elmúlt idő, míg az érzéseivel harcolt. Most elvégezte a munkáját. 

Megölte anyámat, engem pedig megtanított irányítani az erőmet valamennyire. Egy ideig csak bámulok az éjszakába szótlanul majd pár perc múlva Roman legnagyobb örömére végre megszólalok. 

-Most miért szeretsz?-Kérdezem halkan rá emelve a tekintetemet. 

-Nem tudnám megmondani. Úgy érzem, hogy a szeretetet nem lehet megmagyarázni.-Feleli egy mosoly kíséretében. 

-Ha nem is tudod megmagyarázni, akkor honnan tudod, hogy szeretsz valakit?-Vajon én szeretem Romant? Amikor előszőr átváltoztam és megöltem azt a lányt valahogy szeretetet éreztem. Megmagyarázhatatlan volt az amit akkor éreztem. 

-Úgy, hogy ez előtt még sosem szerettem senkit sem. Azt hittem, hogy nem is vagyok már képes rá, de jöttél te és mindent megváltoztattál.-Ahogy beszél Roman az ajkait bámulom és közben a szívem hevesen ver. Azt hiszem, hogy én is szeretem őt. 

-Mostanában én is azt hittem, hogy nem vagyok képes szeretni.-Felelem elmosolyodva.-De hát most már érzem, hogy ez nem igaz mert te többet jelentesz nekem bárki másnál.-Teszem még hozzá mire áthajol és nyom egy forró csókot az ajkaimra. 

-Hazaviszlek, hogy összepakold a cuccaidat, átköltözöl hozzám most egy időre. Azt akarom, hogy miután már a rendőrség lezárja anyád halálát el gyere velem ebből a szar városból.-Sosem gondoltam volna, hogy egyszer kijutok ebből a  városból és valahol új életet tudok kezdeni. Persze jól mondja Roman, ha most elmennék gyanút fognának a rendőrök, szóval muszáj lesz pár hetet várnunk még elcsendesednek a dolgok. 

-Természetesen eleget teszek a kérdésednek és elmegyek veled.-Mondom egy levakarhatatlan mosollyal az arcomon.-Hol laksz?

-Kurva messze innen egy nagyvárosban, de majd úgyis meglátod.-Feleli miközben beindítja a kocsit majd kihajt a főútra.-Mi leszünk a  szomszédok kedvenc meleg párja.-Teszi még hozzá mire én akaratlanul is felnevetek. Ő csak vigyorogva figyeli az utat. 

-Mert mi egy pár vagyunk?-Kérdezem mosolyogva. 

-Tőlem lehetünk barátok extrákkal  is.-Rám kacsint majd felnevet.-De az nekem annyira nem tetszik.-Még jó, hogy ezt mondta, mert semmi képpen sem akarok csak a barátja lenni úgy, hogy néha lefekszünk. 

-Nem, nekem sem tetszik, jobb ha egy pár vagyunk.-Mondom mire Roman át nyúl és összekulcsolja a kezeinket. 

________________________________________

Megérkezünk a házhoz ami innentől kezdve már nem is igazán az otthonom, majd kiszállunk az autóból. 

Mikor kiszállok azonnal meglátom, hogy az ajtó nyitva van. Romanra nézek aki ugyanolyan tanácstalanul bámul vissza rám mint ahogy én nézek rá. 

-Nyitva hagytuk volna mikor eljöttünk?-Kérdezem inkább magamtól. Valahogy nem visz rá a lélek, hogy bemenjek. Érzem, hogy valami rossz fog odabent várni. 

-Annyira hülyék már csak nem vagyunk.-Feleli Roman majd megrántja a vállát. Sóhajtok egyet és befelé veszem az irányt. 

Belépve teljes sötétség fogad, a kezemmel kitapogatom a villanykapcsolót majd felkapcsolom a lámpát. 

Amint felkapcsolom a villanyt meglátok egy emberi alakot. Miután megszokom a fényt már látom, hogy egy férfi áll a kanapé előtt.  Eléggé vékony és magas, kábé olyan 40 éves lehet. A haja hosszú, és szinte teljesen ősz, a ruhája csapzott. 

Felemeli a fejét és rám néz majd elvigyorodik. 

-Szervusz fiam.