3. Fejezet

3K 166 0
                                    


Alig aludtam éjszaka. De mikor sikerült fel is kellett kelnem 2 óra múlva. És olyan sötét volt reggel is hogy azt hittem hogy még éjszaka van. Kimentem az erkélyre ami a nappaliból nyílt és azt láttam hogy a felhők szinte feketék voltak. Nagyon ijesztő volt. Bementem és készülődés közben bekapcsoltam a Tv-t, de csupán esőzést ígértek. Hát nem úgy nézett ki.
A suliba nagyon igyekeztem de oda felé nem történt semmi. És a suliban se. Persze ott voltak a szokásos beszólások de ezen kívül tényleg semmi.
Amikor hazaértem nem értettem minek izgultam annyira. Úgy tűnt vége. Végre békén hagynak. Fellélegeztem. Mindig is azt akartam hogy soha semmi közöm ne legyen a Bosszúállókhoz és boldog voltam hogy ez így is marad.
Felhívtam apát és megtanultam aztán elterültem az ágyon. A sötétség miatt elálmosodtam és elaludtam.

Bosszúállok:

Egész nap mindenki csak a szobájában ült és valamivel elfoglalta magát, azonban közben készenlétben álltak arra ha bármi történne, mert mindenkinek természetfelettinek tűntek azok a fekete felhők, ezért emberek mindenféle kutatásokon vettek részt hogy kiderítsék miért vannak.
Egyszercsak megszólalt a riasztó és egytől egyig mindenki oda ment ahol elmondták mi is történik pontosan. Tornádok. Tornádok közeledtek a város felé. Volt egy műszer amit nem rég fejlesztették ki szóval még sosem használták élesben. Hatalmas betontömbök voltak amikből egy fehér hálóhoz hasonlót lőttek ki, ez pedig körbe vette az épületeket és az egész várost. Minden Bosszúállónak ki volt osztva egy egy kerület. Voltak akik csak az embereket terelgették be biztosan lefedett épületekbe. A lakó házakban viszont egy hasonló helyzetekben használandó föld alatti óvóhely ahova ilyenkor menekülni kelett.
Amikor sikerült mindegyiket elhelyezni a hősök is vissza húzódtak. Amerika kapitány viszont odakint állt egy lakóépület előtt és érezte ahogy lassan egyre jobban remeg a föld. És akkor hirtelen kinyílt az ajtó....


Tudom hogy rövid lett de ma még kiteszek egy részt délután! 

Puszi

Power //(A. K.)//Место, где живут истории. Откройте их для себя