Power //(A. K.)//

34. Fejezet

Még kicsi voltam, amikor a palotában rohantam a szüleimhez hogy játszanak velem, mert unatkoztam. Bementem a szobájuk ajtaján, de ők kicsit beljebb voltak a kis-dolgozóban. Az ajtó résnyire volt nyitva és hallottam ahogy beszélgettek. Gondoltam, vicces lesz majd ha kivárom megfelelő pillanatot, és rájuk ijesztek.
-Itt a nagy lehetőség, Olive! Végre ki terjesztjük a hatalmunkat. Csak szövetkeznünk kell velük.
-És ha vége? Ha megnyertük?
-Legyőzzük őket! Könnyű lesz. Vademberek, és eszük sincs.-Nevetett apa.
-Szóval ennyi... Csak szövetkezünk velünk. Ugye ennyi?
-Hát... Van még valami.
-Micsoda, Phil?
-A lányunk.
-Oda kell adnunk nekik Lyrát?!
-Nem dehogy! Nem mentem volna bele.
-Akkor?
-Le küldjük a Földre, elvesszük az erejét, és teszünk róla hogy az a csapat szuperhős rátaláljon, és segítsen neki. Egész életében követjük őt, várjuk a lehetőséget és majd ő hozzájuk vezet minket. A hatalmas seregünkkel lemészároljuk őket, Lyra pedig visszatérhet hozzánk.
-És ha idő közben megkedvel valakit? Ennek annyi buktatója lehet....
-Ha meg is kedvel.... Nem lesz más választása minthogy velünk marad mert mindegyik hallott lesz!
-Nem is tudom....
-Ez egy remek lehetőség. Minden rendben lesz. Csak menj bele kérlek!
Az anyám sóhajtott. -Rendben.-Hallottam halkan, aztán elfutottam. A szüleim nem vettek észre, és sosem mondtam el nekik.

Sikítva ébredtem fel. Visszajöttek a gyerekkori emlékeim, bár nem volt sok, és a legtöbb jó volt, ez mégis magasan kiemelkedett. Tisztán emlékeztem már mindenre. Az ő embereik csinálták a tüzet, aztán felvették ahogy repülök. Ez el volt tervezve. A találkozásom a Bosszúállókkal is el volt tervezve. Beszélni akartam a szüleimmel. Kimásztam és dörömbölni kezdtem az ajtón. Akkor újabb emlék ugrott be, ami fájt ezért az ajtónak dőltem.
-Egy időre el kell menned szívem!
-De én nem akarok!-Sírtam. Az anyám átölelt.
-De hamarosan visszatérsz! És amikor újra itt leszel, minden ugyanolyan lesz!
-Megígéred?
-Megígérem!-Mondta aztán megölelt, újból. Utána befeküdtem abba a vaj színű cuccba, kaptam egy szúrit, és elaludtam.

-Ááá!-Kiabáltam, miközben a kezemet a fejemhez fogtam.-Elég!-Abban a pillanatban vége lett. Az utolsó elvesztett emlékem is visszatért. Az ajtónak dőltem, és behunytam a szemeimet. Mély levegőket vettem, aztán lecsúsztam a padlóra. Abban a pillanatban minden tárgy a földre zuhant. Észre sem vettem de a levegőbe repültek a dolgok. Felhúztam a térdeimet, lehajtottam a fejem és elkezdtem sírni.
Végre, úgy igazán sírhattam. Nem ájultam el, nem volt senki se a szobában. Nem voltam már dühös csak eszméletlenül szomorú.
Annyira hiányzott. Nem ment. Nem bírtam feldolgozni hogy elveszítettem. 

Másnap reggel, az erkélyen álldogáltam, azon gondolkodtam mi lesz velem ezután. Lenéztem, és az járt a fejemben mi lenne ha levetném magam. Nincs már nagyon mit veszítenem. Viszont lehet nem halnék bele... Akkor meg jobban figyelnének rám, azt pedig nem akartam.
-Én azt nem tenném a helyedbe.-Hallottam Olivia hangját a hátam mögött.
Továbbra is lenéztem.-Honnan gondolod hogy meg akarom magamat ölni?
-Látszik a tekintetedből.-Mondta, majd megállt mellettem.-Tudom, hogy milyen fájdalmat okozhat a szerelmi csalódás, de...
-Itt szó sincs csalódásról.-Néztem rá.
-Sajnálom, a szerelmedet.
-Dehogy sajnálod!
-Igaz. Téged sajnállak. Nem akartam fájdalmat okozni neked.-Mondta, miközben a kezét az enyémre tette. Oda néztem.
-Attól, hogy az emlékeimet vissza kaptam, nem érzek ugyanúgy mint régen.-Mondtam, majd elhúztam a kezeimet.
-Én viszont ugyanúgy érzek. Az ezelőtti egy hétben ki-be járkáltam a szobádba, arra várva mikor ébredsz fel.
-Mi? Egy hét? Én egy hétig eszméletlenül feküdtem?!
-Igen. Azt hittem az orvos megemlítette.
-Nem! Akkor már biztos eltemették.-Könnyeztem be.
-Nem egészen... Biztosan észrevettek valamit... Ami nem teljesen stimmel. -Mondta Olivia majd elkezdett befelé menni.
Utána mentem.-Miért, mi történt?-Állítottam meg, ő pedig megfordult.
-Még felélesztheted.
-Mit kell tennem?
-Alkut ajánlok.

Sziasztok! Hát mit is mondhatnék, elég régen volt rész. Sajnálom, csak rengeteg baj van/volt most a magánéletembe, és nem volt kedvem, se időm írni. De végre kaptam egy kis kedvet és megírtam! 😊
Holnapra hozom a következőt!😘