Power //(A. K.)//

9. Fejezet

Reggel az ébresztőm idegesítő hangjára keltem fel. Kinyomtam aztán szokásomhoz híven hamarabb ki keltem az ágyból. Steve is fel kelt de ő még nem rögtön ébredt fel. Kimentem és a második szerelmemhez fordultam: a kávéhoz. Öntöttem mindkettőnknek, mert a múltkor ő is ivott. Hamarosan felébredt, rendbe szedte magát, megitta a kávéját, addig én felöltöztem és bepakoltam a táskámba. Aztán a suli előtti sarkon kitett, mert késésben voltam, ugyanis kicsit elbeszélgettük az időt. De senkinek se tűnt fel az egész. Megbeszéltük hogy aznap nem tud jönni és kedden se maradhat csak 1 órát.
De az a nap teljesen más volt. Mégsem voltam egyedül. Egész nap csak rá gondoltam, és azzal szórakoztam hogy a ceruzámat pörgetem. Kémián viszont leghátul ülök és ott azzal szórakoztam hogy a gondolataimmal lapozgatom a könyvet és írok. Nagyon boldog voltam hogy már így tudtam uralni az erőmet, de tudtam ezt nem szabad sűrűn csinálnom. A végén még észreveszi valaki.
Aznap este a tanulás melett hajat mostam, tettem fel arcpakolást, borotváltam aztán vettem egy fürdőt és könyvet olvastam. Lazítos este volt, és egy kicsit egyedül voltam, ami jól esett.

Kedden egész nap jó kedvem volt és alig vártam az estét. Amikor megérkezett szinte a nyakába ugrottam. Ő csak mosolygott és magához szorított. Jó volt egyedül lenni de ez még jobb volt. Sokkal jobb.
A kanapén fetrengve nevettünk éppen egy hülyeségen amiről beszéltünk. Alig bírtuk abbahagyni. Ha az egyikünk elhallgatott ránézett a másikra és újból röhöhő görcsöt kapott. Egyszercsak ő abbahagyta a nevetést de én még fulladoztam miatta.
-Te komolyan azt mondtad... Tényleg azt.... -Nem tudtam befejezni a mondtadot. És az egész egyszercsak kiment a fejemből mert arra lettem figyelmes hogy engem néz, és közben mosolyog. De nem úgy ahogy általában szokott, vagy a vigyorral mert elpirulok tőle, vagy a szokásos laza mosolyával. De ezt még nem láttam tőle. Ez különlegesebb volt. Hirtelen elkezdett közeledni felém ,a kezeit az arcomra helyezte.
-Imádom ahogy nevetsz.-Suttogta aztán megcsókolt. Én hátra döntöttem a kanapén, hogy ő félig a háttámlának volt nyomva. Közben ő a karomat simogatta. Én pedig imádtam ha azt csinálta. Mindig liba bőrös lettem tőle. Éreztem hogy a szájával lejjebb akar menni a nyakam felé ezért oldalra döntöttem a fejemet. Finoman elkezdte csókolgatni. Ez még új volt, ilyet sosem csinált még, de élveztem. És hirtelen elfelejtettem levegőt venni. Egy pillanatban ugyanis olyan borzongás futott végig rajtam hogy kimaradt. De őt ez nem érdekelte, folytatta tovább. Észre se vettem de megint minden a levegőbe emelkedett.
A telefonom csörgése szakította félbe az egészet. Mindneketten megálltunk egy pillanatra és akkor esett le szinte minden. Az a két pohár ami a kávézó asztalon pihent addig, voltak a leghangosabbak mikor leestek. A hangokból mindketten tudtuk hogy már megint felrepült minden és így egyikünk se mozdult meg.
-Ah... Pedig azt hittem már megy.
-Csak egy kis figyelemelterelés kell... -Mondta miközben újból végig simított a karomon.
-Szerinted ha ide akarom vonzani a telefonomat sikerül?
-Hát, megpróbálhatod, de ha kirepül az erkélyen ne légy dühös.-Mondta. Ja, hogy így jobban belegondolok... A kanapéval párhuzamosan volt az erkély ajtó és ha csak kicsit feljebb repül el akkor meg van rá az esély hogy annak annyi. Nyomtam az arcára egy villámpuszit, majd feltápászkodtam róla és a konyhapulthoz siettem. Nem hittem el amit a képernyőn láttam.

,,Anya"

-Ez... Anya.-Motyogom.
-Vedd fel, addig én takarítok, okés?
-Köszönöm.-Mondtam aztán a szobámba sétáltam, becsuktam az ajtót és felvettem.-Anyu?-Halkan beszéltem, hiszen máris könnyek gyűltek a szemembe.
-Szia Lyra.-Hallottam a hangját. Alig volt benne életerő, de iszonyatosan jó volt.
Le zuhantam a földre és elkezdtem sírni.-Olyan jó hallani a hangodat. Nagyon hiányzol. Hogy vagy?
-Most hogy veled beszélhetek egyre jobban.-Ki kellett hangositanom a telefonomat, mert a zokogástól nem hallottam.
-De jó! -Nem tudtam mást mondani. Olyan boldog voltam hogy vissza kaptam az anyukámat.
-RaRa, mára az apád csak ennyit engedett meg.-Mondta anyu szemrehányóan.- Azt akartam hogy tudd, jól vagyok. - Hogy mennyire hiányzott ez nekem. Mármint a becenév. Mindnekettem így szoktak hívni általában de a baleset óta, apa sose mondta ezt. Talán azért mert ezt a nevet anyu találta ki, aznap amikor elhoztak az árvaházból. Rámnézett, megkérdezte hogy szoktak becézni, de én azt válaszoltam hogy sehogy. És ő pár másodperc múlva kitalálta ezt. Azt mondta amikor nagyobb lettem hogy valami olyat akart ahogy csak a család hív. Ami igazán különleges. Nem mintha az eredeti nevem nem lenne az.
-Jól van anyu, pihenj. Szeretlek.
-Én is szeretlek RaRa.-mondta aztán letette a telefont.
Én pedig újra zokogásban törtem ki. Nem is hallottam hogy kinyílt az ajtó. Steve leült elém, majd megölelt. Megvárta amíg abbahagyom a sírást.
-Komolyan RaRa-nak becéznek?-Nevetett.
Elmosolyodtam.-Anyu találta ki mert árvaként nem volt becenevem.
-Akkor itt az idő hogy én is kitaláljak neked valamit.-Mondta, közben letörölte a könnyeket az arcomról.-Lye.
-Ezt most agyaltad ki?
-Nem, még akkor amikor a parkban sétáltunk. Csak hát elég hülyén jött volna ki ha én megtöröm a csendet és csak így elmondom hogy: hé, te mostantól Lye vagy.-Mosolygott.
Erre elnevettem magam.-Akkor neked is kell egy amin csak és kizárólag én foglak szólítani. Stevie?-Nevettem. Nagyon viccesnek találtam ezt a nevet.
-Na azt inkább ne... Az exem így hívott.
-Neked volt exed? És mennyi?-Kérdeztem meghökkenve.
-Összesen 3. Egy, még régebbről, és kettő a modern korból.-Hát, teljesen ledöbbentem. Nem gondoltam volna. De hát ő is csak férfi.
-Hány éves is vagy? Mármint most hogy újra öregszel.
-21. Miért fiatalabbnak nézek ki?
-Inkább idősebbenek.-Ugrattam.
-Szóval... Mi a becenevem?
-Azt még nem találtam ki.-Mondtam. El voltam foglalva az exeiddel.-Nevettem.-Stevie.-Cukkoltam. Erre elkezdett csikizni, és egy pillanat alatt elterültem a földön. Egy ideig nevettünk, én is próbáltam őt csikizni, de láthatóan nem volt az. Egyszercsak megcsókolt. És ez most hirtelen volt. Nem számítottam rá, mégis mint mindig jó volt. Sőt, úgy érzem hogy az utóbbi időben sokat fejlődtünk csók ügyben. Aztán elhajolt, de még mindig olyan közel volt hogy az orrunk szinte összeért.
-Szeretlek. -Suttogta. Ez a szeretlek sokkal másabb volt mint amit a szüleiktől hallunk minden nap. És a testemet melegség töltötte el e szó hallatta közben.
-Mond mégegyszer.
-Szeretlek.
Erre közel húztam magamhoz és megcsókoltam.-Én is.... Szeretlek...-Suttogtam a két csók között.