Power //(A. K.)//

25. Fejezet

Négykor felébredtem arra hogy nagyon rosszul vagyok. Hánytam, fájt a fejem. Bevettem gyógyszert mind a két bajra aztán egy óra múlva kimentem. Nagyon korán volt, félhomály, de nem akartam lámpát gyújtani. Odakint töltöttem ásványvizet és leültem az asztalhoz. A szilánkok már el voltak takarítva, a dekoráció is. Órákat dolgozhattak a személyzet tagjai. Sajnáltam őket. Még mindig fájt a fejem szóval könyökölve kortyolgattam a vizemet. Abban a pillanatban jött valaki. A szemem már hozzászokott a fényhez, szóval pontosan láttam ki az. Steve. Ő is megtorpant, rám nézett de én úgy voltam hogy majd ő elmegy. Én egy tapotatt sem akartam mozdulni. Ő is vizet töltött.
-Miért? -Kérdeztem meg újra.
-Tudod miért...
-Nem.
-De. Tudom hogy mit mondott neked Nat. Nekem is elmondta.
Felálltam, és hangosabban megkérdeztem.-Miért?-Megfordult, és némán halgatott. Nem értette miről beszélek.-Miért hagytál cserben? Miért használtál ki?
-Én nem akartalak bántani.
-Pedig megtetted. Tudni akarom miért.-Nem válaszolt. Elindultam kifelé. Nem akartam látni. De ő úgy tűnik meggondolta magát.
-Ha a kapcsolatunkra nézek csak fájdalmat látok!-Mondta hangosan. Megfordultam.-Azért csókoltalak meg, mert abban pillanatban azt hittem helyes amit teszek. Szerettem hogy szeretted. Mert amint elmész nekünk annyi. Elmész főiskolára, kitörlöd az életed ezen szakaszát és találsz magadnak valakit aki sokkal jobb nálam.
-Nálad nincs jobb...
-Nincs?-Nevetett szarkasztikusan.-Veszélyes vagyok. Veszélyes a szerelmünk! Nem tehetem ezt veled!
-Azt hiszed jót teszel... Pedig csak még rosszabb. Nem akarsz velem lenni, az én érdekemben, mert egy igazi hős vagy! De én nem azt a pasit szeretem, nekem nem ő kell!
-Pedig mint látod-mutatott körbe- én az vagyok az életem nagyobb részében. És most nem akarok hős lenni. Aki valakit igazán szeret, azt elengedi. Én ezt teszem. Mert szeretlek.-Az utolsó szavai közben a szemembe nézett abban a félhomályban is. Láttam a kék szemeit. Szinte suttogott. Furcsa érzés kerített hatalmába. Fájt ezt hallani de jó is volt. Nem tudtam mit mondhatnék neki.
Ezúttal nagy szerencse volt az ajtócsapódás. Sam megállt a lelépőke előtt és a szemét törölgette.
-Jesszus. Megijesztettetek. Mit csináltok idekint ilyenkor?-Ő két bőrébe töltött még tegnapi kávét, és betette a mikróba.
-Beszélgetünk.-Mondtam,de végig Stevet néztem.
-Aha, az király. De légyszi ne hangoskodjatok, mert vendégem van. Aki még alszik. Túl kemény volt az éjszaka... -Vigyorgott.
-Nekem... Nekem ez most túl sok...-Motyogtam aztán sarkon fordultam és bementem a szobámba. Határozott mozdulattal becsuktam az ajtót és a vizet az éjjeli szekrényemre tettem.
A fejemet a tenyerembe temettem. Borzasztó vagyok.
Ráírtam apára, megkérdeztem hogy van anya, de nem érkezett válasz. Gondoltam biztos alszik. Én is ledőltem, egy ideig nyitott szemmel feküdtem, az ablakom felé fordultam és néztem a kivilágítást. Majd lassan vissza aludtam.
Amikor felébredtem már világos volt, de az égen felhők gyülekeztek és kopogott az eső. Eleinte csak szemetelt, de amint kijöttem a fürdőszobából felöltözve már zuhogott. Kisétáltam a szokásos bögrémmel de úgy hogy előtte az ajtón kinéztem, nehogy találkozzak vele. Még mindig fogalmam nincs arról mit mondhatnék neki. Rosszul éreztem magam amiatt hogy csak úgy otthagytam tegnap. Szerencsére nem volt kint. Töltöttem magamnak kávét és a konyhapultnak támaszkodva néztem a többiek kómás arcát. Vicces látványt nyújtottak. Aztán eszembe jutottak a tegnapi beszélgetések.
-Emlékeztek a tegnapra?-Kérdeztem meg hirtelen.
-Minden egyes szóra...-Hangzott a válasz. Továbbra se néztek rám csak lefelé.
-,,Ó, a francba!"-Gondoltam. Mindenesetre ha itt leszek hónapokig, legalább feloldódott tegnap a feszültség.
-Te hogy nem vagy ki?-Kérdezte tőlem James.
-Thor adott neked valamit?!-Kapta fel a fejét Tony.-Nekem is kell! Bármi is volt.
-Nem adott semmit. Csak több dolog történt ami hallatán kijózanodtam órákkal ez előtt.-Belekortyoltam a meleg innivalómba.-Tényleg Thor hol van?-Néztem körül.
-Este elment a barátnőjéhez. Jane-hez vagy kihez.
-Aha.-Nem igazán tudtam hogyan reagáljak. Jó neki. Csend volt percekig amikor Steve is megjött. Vissza kellett volna mennem a szobámba. Megállt, engem nézett mozdulatlanul. Én is ledermedtem. Már a látványától is. Talán azért mert a szavai kavarogtak a fejemben, vagy azért mert nem tudtam mit érezzek. Dühöt? Fájdalmat? Fogalmam sem volt arról mi történt velem akkor. Mint aki elvesztette a fejét. Mint aki meg tud bolondulni egy fiú miatt. Csak annyit tudtam hogy ki akarok menni. De nem a tetőre, hanem igazán ki. Ebből az épületből. Határozott léptekkel elmentem mellette, letettem a kávémat a szobámba. Feltettem a karkötőt, ami alapján az őrök is tudják hogy nem elszökni akarok csak kimenni, és ha elrabolnának tudnának követni. Kimentem a szobámból és a folyosóról már jött felém Steve. Gondolom beszélni akart. Nagyon jól döntöttem hogy elmentem. Elkezdtem sietősen lépkedni.
-Mit csinálsz?-Kérdezte, azonban sokáig egy-helyben állt. Lementem a főlépcsőn. Nem értem miért nem jött utánam még akkor. Azt hihette hogy úgyis megállok. Nem megyek sehová. Az őrségnek megmutattam a karperecet és kiengedtek. Onnan már futottam. Az ablakból láthatta hogy futok mert elindult utánam. Az eső jobban zuhogott mint reggel. Egy erdővel volt körbevéve ez a hely, szóval elkezdtem a fák között futni. Közben hallottam néha ahogy utánam kiabál Steve.
-Lye! Állj meg! Hova mész?!
Kezdtem fáradni és kis híján neki mentem egy fának ami előtt megálltam végül. Méterekkel mögöttem állt meg. Megfordultam és ránéztem. Hallgattam ahogy kopog az eső és csak álltam. Próbáltam összeszedni a gondolataimat.
-Mi történt?-Kérdezte.
-Hogy mi történt? Teljesen megzavarodtam veled kapcsolatban. Én nem bírok rád többé barátként gondolni! A tegnapi után nem!-Szünetet tartottam. -Annyi kínlódás van a kapcsolatunkban...-Nevettem, bár egy kicsit sem találtam viccesnek.-Azért mert nem vagy elég önző! Mindkétszer ebből jött a baj. Mert engem helyezel előnybe. Amikor először szakítottunk akkor azért hogy megvédj. Most azért hogy ne okozz fájdalmat. 
-Azt akarod hogy önző legyek? Komolyan? Oké, akkor az leszek.-Mondta majd megindult felém. Hirtelen már nem voltam biztos a dolgomban. De ő csak jött, jött és amikor odaért hozzám, lenézett rám, a jobb kezével megfogta a tarkómat, lehajtotta a fejét, engem pedig közelebb húzott és megcsókolt. Erőteljes volt, mégis szenvedélyes. Elég volt a szenvedésből. Felkapott és nekinyomott a mögöttem levő fának. Hogy le ne csússzak azon kívül hogy fogott még én is a kezeimet a nyaka köré fontam. Közben az eső továbbra is zuhogott. Percekig folytattuk ezt. Aztán elhúzódott.-Megváltoztál. Sokkal bátrabb vagy.
-Te ezt ebből szűrted le?
-Ezelőtt kiabáltál volna velem, egy erdőben, az életedet kockáztatva egy ilyen dolog miatt?
-Hát... Ki tudja.-Mondtam de pontosan tudtam hogy úgyse tettem volna meg.-Szóval, kész vagy újra velem lenni?
-Arra mindig készen voltam.-Mondta.-Neked viszont arra kell készen állnod hogy ez titkos kell maradjon. Úgy ahogy én se, mások se akarják hogy ez így legyen.
-Akkor most feláldozod magad értem?-Kérdeztem vigyorogva.
-Ahogy mondod.-Ő is vigyorgott, úgy tűnt ezúttal nem bánta meg a döntését miszerint megcsókolt.
-Akkor egy igazi hős vagy.
-Tudom.-Mondta szintén vigyorogva, majd újból a számra tapasztotta az ajkait. Ez egy rövid csók volt mert utána letett, megfogta a kezemet és vissza futottunk.