Power //(A. K.)//

Epilógus

Az életem tökéletes. 

Imádom.

A harc után nagyjából 1 hónapig a bázison kellett maradnunk, de utána megtörtént amire annyira vágytam. Elmentünk Steve-el. Fogtuk magunkat, összepakoltunk, és elmentünk Washington-ba. Csodálatos volt. Csak mi ketten, egy kis lakásban. Pici volt, de a miénk. Senkivel se tartottuk a kapcsolatot. Azt hittük képesek leszünk teljesen elszakadni. Tudhattuk volna hogy ez úgy sem fog sikerülni. 

Ugyanis, egyszer nyáron éjszaka elmentünk a óceánhoz. Nagyon vicces volt, spontán jött az ötlet. És senki se volt ott. Amikor odaértünk én egyből lekaptam a ruhámat, mert a fürdőrucimat már otthon átvettem és rohantam be. Sikítozva mentem be egészen a hasamig, mert tovább nem bírtam menni. Steve csak nevetett rajtam, de akkor kijjebb mentem és behúztam a vízbe. De lecövekelt egy idő után, nem volt hajlandó tovább menni. Csak nevetett azon ahogy próbálom minden erőmmel beljebb húzni. Aztán kitaláltam hogy ráugrok, hátha eldől. Megcsináltam, már rajta csüngtem, de csak nevetett, meg se mozdult. Aztán felhúztam a lábaimat is, megcsókoltam. És végül beláttam, hogy nem fogom elborítani. Leszálltam róla.
-Miért vigyorogsz ennyire?-Kérdeztem. Gondoltam, biztos a szerencsétlenkedésemen mosolyog.
De akkor elővette a kezét. Addig fel se tűnt hogy a jobb hátul van, mással voltam elfoglalva. 
Kinyitotta a markát, mire a számhoz kaptam. Egy ezüst gyűrű volt nála. 
-Annyi, de annyi megpróbáltatáson mentünk keresztül. Először zaklattalak, aztán összejöttünk, de szakítottunk, aztán megint összejöttünk. Ezalatt téged elraboltak, felvettek a Bosszúállókhoz, és mind a ketten kis híján meghaltunk. Kalandos életünk van az tény. De én melletted akarom eltölteni ami még maradt. Szóval, Lye... Hozzám jössz? 
Elkezdtem bólogatni mint egy idióta.-Igen!- Felhúzta a gyűrűt az ujjamra, aztán a nyakába ugrottam. Eszméletlenül boldog voltam.
Másnap eldöntöttük hogy az esküvőt a rég nem látott barátainkkal szeretnénk megtartani. Ezért 1 hónappal később New York-ba költöztünk, hiszen Buky-tól Pepper-ig mindenki ott élt. Nagyon jó volt velük újra találkozni, és láthatóan ők is örültek nekünk. Meglátogattam a szüleimet is, és természetesen meghívtuk őket.
A ceremónia ha hiszitek, ha nem, de a bázison lett megtartva. Azt találtuk a legjobb helynek. Rengeteg dolog történt ott, vagy a Bosszúállók miatt. A szüleim hamar elmentek, a többiekkel viszont hajnali négyig talpon voltunk. Végre megismerhettem Jane-t is. Megtudtam hogy Natasha együtt van Bruce-al, és ezt nem sikerült elmondania még fél éve. 

Hamarosan azonban problémákkal kellett szembenéznünk. Én ugyanis elmentem egyetemre, Steve pedig nem igazán talált munkát. Akkor ajánlották fel neki hogy visszamehet. Szuperhősködhet újra. A feladata azon kívül az volt hogy újoncokat keressen, és kiképezze őket. De Steve ezt nem igazán akarta. Megint elszakadni tőlem, ha nem is annyira, bármi történhet vele. De nagy gondok voltak a pénzügyekkel. Végül belement. Rá fél évre engem is megkerestek az egyetemen. Fel ajánlották hogy minden hónapban kapok pénzt, úgy hogy csak akkor kell bármit cselekednem, ha komoly baj van. Eleinte teljes mertékben elutasítottam. De pár nappal később olyan rosszul éreztem magam hogy semmi pénzt nem hozok a kis könyvtáros részmunkaidős állásomon kívül, hogy elkezdtem rajta gondolkodni. Amikor elmeséltem mi történt, és hogy bele akarok menni, össze vesztünk Steve-el. Nem sokáig, csak négy óráig. Végül sikerült meggyőznöm. 

Hamarosan minden rendbe jött. Elvégeztem az egyetemet, és munkát kaptam egy cégnél, Steve pedig barátokkal dolgozott, boldog volt, az életünk újra szuper lett.  

Rá 1 évre hatalmas döntést hoztunk. Ugyanis, történt egy nap hogy egy pozitív terhességi tesztel üldögéltem az iroda mosdójában. Alig tudtam felfogni mi van, csak néztem mereven a tesztet ameddig nem hallottam hogy valaki bejött. Bele dobtam a táskámba, majd villám gyorsan felpattantam, és kimentem. Amikor vissza ültem az asztalomhoz, hátra dőltem a székbe és a plafont néztem. Hibásnak éreztem magam azért, mert nem figyeltem oda arra, hogy valamikor nem vettem be a fogazásgátlót, és ezzel nem kis hibát követtem el. Onnantól kezdve egész nap alig tudtam a munkára koncentrálni, egyfolytában az járt a fejemben hogy mit fogok csinálni ezután. Bármilyen kegyetlenség is, nem akartam megtartani a babát. Féltettem őt. Nem akartam egy ilyen világba kihordani. Igaz, az életkörülményeink már tökéletesek voltak egy kisbabához, de a világ sosincs biztonságban, mindig jönnek újabb, és újabb gonosz emberek akik ki akarják irtani az emberiséget. És egy ilyen világban nem jó egy szuperhős gyermekének lenni. Egész életemben arra vágytam hogy egyszer legyen egy szerető férjem és gyerekeim, de képes voltam arra hogy lemondjak az egyik hatalmas vágyamról, hogy megvédjem a szegény gyereket. Nem igazán akartam hazamenni, mert nem tudtam hogy mit fogok mondani Steve-nek. Akkor azt találtam a legjobbnak ha nem szólok neki. 
Haza is mentem, ő már otthon várt, azzal az ötlettel a fejében hogy meglep, és vacsit készít. Miután megölelgettem leültünk enni, azonban az étkezés közben ő éppen mesélt arról hogy Bucky-val milyen jól szórakoztak, amikor hirtelen nagyon rosszul lettem. Ittam egy kis vizet, de nem lett jobb és másodpercek leforgása alatt egy szó nélkül felálltam, és elrohantam a mosdóba. 
Már elmúlt a rosszul létem, még a Wc felett ültem, amikor Steve bekopogott. 
-Ilyen rosszul főzök?-Kérdezte.
Elmosolyodtam.-Van még mit fejlődnöd az biztos.
-Meg keresem a gyógyszert. 
-Biztosan össze szedtem valamit a munkahelyemen. Jó neked, hogy nem kapsz el soha semmit!-Mondtam.
Zajt hallottam, majd Steve bekiabált.-A szekrényben nincs, megnézem a táskádban!
Eltartott egy-két pillanatig amikor eszembe jutott hogy nem kéne a táskámban kutakodnia. Egyből felpattantam.-Várj!-Kiabáltam ki. Kiszaladtam, de akkor mar túl késo volt
-Most mit vagy úgy o...-Megtalálta. Kivette a táskámból, és felemelte, majd megnézte alaposabban.-Ez? Pozitív?-Boldogság ült ki az arcára. 
-Steve...
-Elmondhattad volna kicsit hamarabb is! Vagy csak a tökéletes pillanatra vártál?-Továbbra is mosolyogva nézte a tesztet.
-Szerintem... Nem jó ötlet megtartani a gyereket. 
-Micsoda? -Odajött hozzám.-De hát miért gondolod így?
-Ez az egész helyzet nem biztonságos egy babának, Steve. Élete minden percében veszélyben lesz velünk. Ha megszületik, és mi neveljük fel nem lesz átlagos élete. 
-És miért baj az ha valaki nem átlagos? Te sem, én sem vagyunk átlagosak. Mi nem vagyunk átlagosak. De boldogok vagyunk. És a kicsinek is lehet boldog élete. Mi biztosítani tudjuk a boldogságát és a biztonságát. Miattunk veszélyben van, de biztonságban is. Csodálatos ember lesz, biztos vagyok benne.  
-És Steve... Mond dühös vagy rám? Amiért nem figyeltem oda kelőképpen? 
-Ezt a badarságot! Mond, úgy nézek ki mint aki dühös?-Felugrottam, átkulcsoltam a lábaimat a derekán aztán megcsókoltam. Igen, már ennyivel képes volt eloszlatni a kételyeimet, és biztos voltam benne hogy csodálatos apa lesz. 

Hamarosan kiderült a lányunk neme, elmondtuk a barátaimnak, a szüleimnek, hatalmas volt a boldogság, készültünk és alig vártuk hogy megszülessen Allysa. Különleges nevet választottunk neki, mert mindvégig éreztük hogy különleges személyiség lesz. És nem tévedtünk. 
Egy júliusi éjszakán jött világra a kislányunk. Amikor a mellkasomra tették, éreztem a kis szívdobogását, egyből elöntött a melegség. Csodálatos volt. Az apukája végig ott volt velem. És amikor felvette sugárzott belőle az öröm, akárcsak amikor megtudta a hírt. 
Ally teljes mértékben az apja szemeit örökölte. Legalábbis ez tűnt fel először mindenkinek. 
Mondogatták kire hasonlít inkább, de nekünk semmi hasonlóság nem tűnt fel. Nem magunkat láttunk a lányunkba, hanem őt. A gyönyörű Ally-t. 

Az életem csodálatos.

Egyszerűén imádom. 

A könyvhöz az ihletet adta: Zayn, Sia- Dusk Till Dawn   

                           Hallgasd meg!

Amolyan folytatás következik! Nem Lyra-val és Steve-el, hanem a lányukkal kapcsolatban, de az első fejezetekben hangsúlyt fektetek a párocskánkra is, ezért aki kíváncsi a ''folytatásra'' is, kukkantson bele! A címe: Far From Home ( Loki ), de az oldalamon megtaláljátok.

Görgess tovább,-már ha érdekel- köszönetnyilvánítás következik!