Power //(A. K.)//

35. Fejezet

-Még felélesztheted.
-Mit kell tennem?
-Alkut ajánlok.
-Miféle alkut?-Tudtam hogy nem fog csak úgy segíteni nekem, de nagyon érdekelt a dolog.
Leült a kanapéra, kényelmesen elhelyezkedett aztán folytatta.
-Nem vetted észre, de a fiúd vére kékre színeződött. Ez a méregtől van, ami a lövedékben van, amivel eltalálták. Amint a testébe szúródott, egyből szétáradt az ereibe. Olyan mintha hallott lenne, és igazából az is, de meg lehet menteni. Nálunk van az ellen anyag, amit te magad vihetsz el.
Bármit megtettem volna, azért hogy megmentsem. Bármit.
-Mit kérsz érte?
-Maradj velünk. És harcolj a Bosszúállók ellen a mi oldalunkon.
-Hogy harcoljak ellenük?
-Nem kell megölnöd egyiket sem, csak segíteni abban hogy elkapjuk őket.
Egy kis habozás, és gondolkozás után választ tudtam adni. -Oké.
Hogy miért mondtam igent? Mert halálosan meg akartam menteni őt, és mert akkor kitaláltam valamit. Mikor visszatérek ide, megpróbálok kitalálni valamit. Ha pedig semmi sem jön össze fogalmam sincs mit csinálok... Lehet hogy különleges módszerekhez folyamodom.
A helyemben ti is ezt tennétek akkor ha nincs más lehetőség! Mit választanátok?

Harcoltok, és megölitek a szeretteiteket, a barátaitokat?

Vagy hagyjátok, hogy a harcban ők ontsák ki az életedet? Ami a hátralevő életükben hatalmas fájdalmat, és traumát is okozhat. 

Vagy inkább szépen, csendben eltávozol a világról?

Én az utóbbi lehetőséget választanám, ha nem lenne más út.
Miután átfutottam a lehetőségeimen, leültem az ágyra.-Mikor indulhatok?
-Ha minden a terv szerint megy holnap.-Jött be a király is.-Vissza kapod az erődet, és nagyon le leszel gyengülve. Ezt kihasználva küldünk le a Földre. 3 napod lesz, mert kettőig meg se tudsz majd szinte mozdulni. A harmadik napon egy megadott helyre kell visszaérned.
-És ezalatt az idő alatt nem bántunk senkit. Fegyverszünet van.-Tette hozzá Olivia.
Nem akartam túl boldognak tűnni de igazán az voltam.-Köszönöm.-Mondtam végül.
-Igazán hálás lehetsz. Mostantól egyetlen rossz szót sem akarok hallani!-Mondta Philip, majd kiviharzott a szobából.
Olyan szívesen utána kiabáltam volna azzal hogy: ,,Nem vagy az apám!'' Ezzel két bökkenő volt. Egyrészt tényleg nem kellett volna visszaszólnom neki, másrészt pedig az apám. Sajnos.
-Abban az apádnak igaza van hogy hálás lehetsz.
-Az is vagyok.
-Mond, vannak barátaid a Bosszúálloknál?
-Ha azt mondanám igen, akkor is megölnétek mindenkit!
-Nem mindenkit. Van aki a hasznunkra válhat még. Van egy fegyverünk. Ha be lesznek zárva, a levegőbe juttatunk egy gázt, ami miatt eszméletlenek lesznek, és... Hát, tudod ez egy elég bonyolult folyamat de a lényeg az hogy az emlékeik módosíthatóvá válnak, így a mi oldalunkon fognak tovább harcolni. De sajnos-nézett le a földre-a Kapitány emlékeiben nem lehet babrálni. Nagyon sajnálom.
-Várj... Te most azt mondod hogy feléleszthetem Steven-t, de aztán meg is kell ölnöm?
-Nem. Ha valahogy tudatod vele hogy nincs biztonságba és elküldöd valahová, ahol csendesen éli az életét akkor nem fog meghalni. Vedd rá.-Mondta, majd felállt.-Oh, azt elfelejtettem említeni hogy hamarosan átjön egy régi barátod.
-Régi barátom?
-Este jövök érted, ő hozza a ruhádat, vedd fel, majd abban küldünk le.-Kinyitotta az ajtót.-Ó, látom már meg is jött.-Akkor hátra néztem. Ott állt a rég látott barátom. Gödör haja az égbe meredt mint régen, és ugyanolyan fess volt. Pedig 8 voltam mikor utoljára láttam. Csakhogy most nem igazán örültem neki.
-Will!-Álltam fel, de közben az emlékek csak úgy kavarogtak bennem. Az legfőbbképpen amikor elmeséltem neki hogy elmegyek. Szorosan átölelt és azt mondta hogy ha nagykorú leszek amikor visszatérek el fog venni. Igaz, az ember 8 évesen nem lehet szerelmes, de szerethet nagyon embereket. Én őt úgy szerettem.
-Szia Lyra!-Lépett oda hozzám. Miután becsukódott az ajtó átölelt.-Gyönyörű vagy!
-Köszönöm. Te... Te ugyanolyan vagy mint régen.-Nevettem el magam.
-Köszi?-Nevetett ő is. Miután leült a kanapéra, én helyet foglaltam mellette. Nagyon feszült voltam.-Ne csináld ezt.
-Mit?-Kérdeztem vissza, gyermeki ártatlansággal. 
-Ha ideges vagy mindig mozgatod a lábad. Nagyon nehezen észrevehető, de régen is mindig ezt csináltad. Mi a baj?
-Tudod... Érdekel az hogy te mit gondolsz arról amit gyerekkorunkban beszéltünk....
Elnevette magát.-Ezt nem gondolhatod komolyan! Te 8 voltál én pedig 10. Az egész így vissza gondolva elég cikis.
-Egyetértek.
-És ha még mindig kitartanék amellett, úgy tudom te mást szeretsz. De ezzel nincs semmi baj, én is egy kapcsolatba bonyolódtam az elmúlt években. 
Ránéztem.-Hallottad?
-A sarokban álltam végig.
-De kínos!-A fejemet a kezeimbe temettem.
-Én győztem meg a szüleidet arról hogy engedjenek le hozzá.
Felnéztem, majd kikerekedett szemekkel bámultam őt.-Te?
-Én.-Bólintott büszkén.
Megöleltem. Iszonyatosan kedves dolog volt tőle, hogy rábeszélte a szüleimet. Aztán amikor elhúzódtam, hátra dőltem, és kifújtam a levegőt.
-Huhh... Örülök hogy ezt tisztáztuk. Ha nem vagyok túl tolakodó, megkérdezhetem hogy van barátnőd?
-Volt. Elveszítettem, amikor kiderült hogy együtt vagyunk. Cselédlány volt, én pedig a királyi család befogadott gyereke , ezért nem viselkedhettem így.-Igen, Will-t akkor fogadták be, amikor én 3 voltam. Árva volt, az utcán élt, de egyszer kiderült milyen borzasztóan okos már 5 évesen, és a szüleim befogadták. Mai napig nem igazán értem miért voltak ilyen kedvesek.
-Mikor?
-Két éve.
-Sajnálom.-Hajtottam le a fejem.
-Mindketten elveszítettünk valakit, akit nagyon szerettünk. Ideje új életet kezdeni.
Felálltam.-Ez nekem most nem olyan könnyű.
-Tudom. Nekem sem volt könnyű. Ne beszéljünk erről. Mesélj, milyen hely a föld? És a szülők, akikhez kerültél?-Miután meséltem róluk, még több kérdést tett fel.
-Hogy derült ki az erőd?
-Hogyan találkoztál a fiúval?
-Miért kerültél a Bosszúállókhoz?
-Jó ott lenni?
-Vannak barátaid?
-Emlékeztél bármire is?
Mindegyikre tudtam válaszolni, szinte azonnal mondtam, és mondtam. Azonban az utolsó kérdésnél teljesen leblokkoltam.
-Közösültél a fiúval?-Rá néztem, kezdett pirulni a fejem. Miért kérdezi ezt? Egyáltalán miért érdekli?-Mármint, ha nem túl személyes.
-Öhm... Nem, izé... Mi barátok vagyunk, nem? Igen.
-Igen?
Nem bírtam ki muszáj volt vissza kérdeznem.-És te a lánnyal?
-Igen.
Ez volt életem legkínosabb beszélgetése.
Felálltam, a ruhához sétáltam amit hozott, és közben újabb kérdést tettem fel. Terelni akartam a témát, de csak rontottam a helyzeten.-És, sikerült rájönnöd, miért hoztak a palotába? Vagy csak azért mert zseni vagy? -Mosolyogtam. Néha rá pillantottam, de a kérdés végén a ruhát nézegetem.
-Sikerült. Észrevették, hogy zseni vagyok, és mivel nem találtak neked senkit, engem akarnak királlyá tenni. Pont ezért nem lehetett kapcsolatom a lánnyal.
Másodjára fagytam le a szavai hallatán.
,,-Istenem! Komolyan hozzá kell mennem a barátomhoz? És lefeküdni vele? Nem baj, semmi baj Lyra, nyugodj meg! Maradhattok barátok, nem? Basszus, de gyereket kell szülnöm. Akkor szex és barátság! Meg lehet oldani valahogy... "-A gondolkodásból az ébresztett ki hogy odajött hozzám.
-Sajnálom hogy nem mondtam még amikor a gyerekkorunkról beszeltük. Olyan feszült voltál.
-Mintha most nem lennék az.-Mondtam miközben felnéztem.
Kisimított egy tincset az arcomból, és e fülem mögé tette.-Azt hittem könnyebb lesz elfogadnod, csak, aztán ahogy álltam a teremben a háttérbe. Én sem akarom ezt. De ne aggódj! Barátok maradunk. Minden mást majd később megbeszélünk.-Mondta aztán gyengéd puszit nyomott a homlokomra és elment. Még mindig ilyen hatást gyakorol rám. El tudja hitetni velem hogy minden milyen egyszerű. Ahogy most beszélt erről az is olyan nyugodt volt. Olyan: semmi sem fog történni, semmi sem fog változni. Pedig igenis fog. Nagyon sok minden fog változni ha vissza jövök ide.
Nem akarok.
Miután meg nyugodtam kicsit, úgy döntöttem elmegyek zuhanyozni. Hátha kicsit visszatérít a jelenlegi helyzetembe, amikor éppen egy nagyon jó dolgot fogok tenni.
Egy hosszú zuhany után, kimentem, felvettem a ruhámat majd kiálltam az erkélyre.
Odakint vártam hogy mikor jönnek értem. Végül perceken belül anya jött az orvossal.
-Nem megyünk le?-Kérdeztem, miközben besétáltam.
-Nem szükséges. És amúgy is órákig feküdni fog. Ha bármi baj történne valakivel, nem tudnám ellátni.-Válaszolt az orvos miközben valami összecsukott tartót vett elő.
-Kérlek feküdj az ágyra.-Mondta az anyám. Megtettem amit mondott, viszont már nagyon izgultam.-Egy autóval viszünk el a célállomásig. Viszont el kell mondanod hova.-Eközben az orvos egy üres vértasakot akasztott az állványra, majd a kezemhez ült. Megmondta hogy le kell venni vért hogy pótolni tudjanak. Nem értettem miről beszél, de semmi sem riasztott vissza.
-Egy erdőig.
-Erdőig?
Nagyából elmondtam hol van az az erdő, és azt hogy tegyenek ki a szélén, mert bemenni úgyse tudnak. -De meg kell ígérned hogy nem fogjátok megtámadni őket.
-Nem mondom el apádnak. Ígérem.- Határozottan éreztem már ezen a nőn az anyai szeretetet. Lehet hogy egy jó ember. Vagy csak félig. És csak anyának.
Megbeszéltük hogy 3 nap múlva a kocsiban kell lennem ami ugyanott lesz. Vagyis ott maradt. Mert nem lesz sofőr.
3 nap.
A titok zsebembe tett egy kis fiolát piros löttyel. Vagyis az ellenanyagot.
Már kezdtem borzasztóan rosszul lenni, 3 liter vért vesztettem, mire végre az orvos nem még egy tasakot tett fel hanem valami kék volt. Mintha kék vér lett volna.
-Kicsim... Most elaltatunk, és mikor felébredsz már az autóban leszel. Fájni fog, mert elkezd beleivódni a véredbe és biológiai változások mennek végbe. Találkozunk 3 nap múlva!
Dr. Grieger egy maszkot tett a számra és másodperceken belül elaludtam.
Közben végig egy cél lebegett a szemem előtt. Egy cél amitől senki sem tántoríthat el.

Megmentem őt.