Power //(A. K.)//

24. Fejezet

Mintha egyből kijózanodtam volna. A telefonomat visszadobtam a táskámba.
-Levegőre van szükségem.-Motyogtam aztán mindent és mindenkit otthagyva elkezdtem sietős léptekkel a tetőre menni. A lépcsőn már rohantam fel. A lépcső után lévő kis folyosón ahol az ajtó nyílt már alig láttam valamit a könnyeimtől. Kirohantam a párkányig. Annak neki mentem és lefelé nézve kezdtem el igazán sírni. Fájt. Úgy fájt. Féltem attól hogy anya szenved. Hogy igazán rosszul van. De nem halhat meg. Ő a mindenem. Ő az anyukám.
Abban a pillanatban valaki újból megérintette a vállamat. Megfordultam és összehúzódva neki dőltem, és pillanatokkal később éreztem a karjait magam körül. Percekig úgy álltunk, én pedig kisírtam magam.
-Mi a baj? -Kérdezte.
-Az anyukám. Apa írt egy üzenetet hogy szívrohama volt. Hogy lehet komolyabb a baj. Én... Én úgy félek. Anya nélkül én elveszek. Ő tett azzá aki vagyok. Nem tudok el képzelni egy életet amiben ő nem él valahol. Bárhol. Biztonságban és boldogan. Én nem tudnék nélküle élni. Nem menne.
Felemelte a fejemet.-De menne! Tudom, hiszen ismerlek! Magad miatt vagy az aki vagy. Egyedül éltél meg sok mindent. Sokkal többet mint kellene.-Az ujjával letörölt egy könnycseppet.-Ha bármi van én itt leszek. Ha a dolgok rosszra fordulnak veled leszek. És akkor is ha minden rendben. Mindig itt leszek neked. De tudnod kell hogy erős vagy. Erősebb mint bárki akit ismerek.-Az arca egyre közelebb került az enyémhez. Éreztem a leheletét azon a hideg éjjelen. Amikor úgy tűnt minden veszve van ő feltámasztott. Úgy szerettem őt. És nem vágytam másra csak arra hogy végre megcsókoljon.
És megtette. Az ajkai az enyéimre tapadtak. Átöleltem a nyakát, egyre közelebb húztam magamhoz. Ez hiányzott a legjobban. Akkor a városban kilőtték a tűzijátékot. A másik kezével a hátamat simogatta. Hosszú és csodálatos csók volt. Akkor felültett a párkányra. Mindent elfeledtetett velem. Imádtam. Megint a nyakam felé vándorolt az ajka. Én csak szájon át tudtam lélegezni. Mert túl sok volt. Ahogy kifújtam a levegőt látszódott a meleg leheletem. Még hidegebb volt mint nappal. De a vérem szinte felforrt, kalapált a szívem és meg sem éreztem a hideget. Kapkodtam a levegőt, mire visszatért az ajkaimhoz. Benyúlt a hátamnál a haspóló alá és úgy simogatta a melltartóm bekapcsolója melletti részt. Így folytatta engem teljes extázisba tartva amikor kicsit lelassított, majd elhúzta a fejét. Így pont egy vonalba került az arcunk, ha álltunk volna le kellett volna hajolnia kissé. A szemembe nézett. Az orrunk szinte összeért, még mindig olyan közel volt. Mindketten lihegtünk. Hirtelen olyan csend lett. Csak a távoli tűzijáték halkabb hangját hallgattuk.
Majd hirtelen egy nagy csapódás szakította félbe a néma idillt. A hang hallatán én megmozdultam ilyedtemben és lezuhantam volna ha nem tart meg a hátamnál. Ezután én leszálltam, ő pedig hátrált egy lépést. Nem tudom mi történt. De ijedséget láttam a szemébe.
-Ezt nem kellett volna.-Halkan beszélt, de tisztán értettem a szavait. Megfordult és elindult vissza. Pár lépéssel járt az ajtó előtt amikor utána kiabáltam.
-Miért?-Könnyek szöktek a szemembe.
-Te is tudod.-Mondta aztán elment. Visszafordultam, a cseppek ellepték az arcomat. Amilyen könnyen itt hagyott, úgy éreztem kihasznált. Lehet hogy hiányoztam neki, lehet hogy meg akart csókolni, de nem kellett volna itt hagynia engem. A fájdalom körülölelte a szívemet és erőteljesen belém döfte a szilánkjait. Percekig sírtam a hidegbe. Kisirtam mindent. Már túlságosan fájt. Annyira elegem volt mindenből. Azok a percek borzasztóak voltak. Egyszercsak azonban abbamaradt a sírás. Már nem éreztem. Nem volt minden borzasztó. Mintha üres lettem volna. Mintha semmi sem számítana. Letöröltem a könnyeimet és visszamentem a terembe. Már csak dühöt éreztem a világ felé.
Amikor leértem üvegek voltak az ablaknak dobálva. Egy nagyobb is ott hevert a földön széttörve. Steve sehol sem volt.
-Na végre hogy megjöttél! -Jött oda hozzám Pep, és a kezembe nyomott egy pezsgős poharat, majd koccintott.-Boldog új évet!
Beleittam.-Mit csináltok?
-Teszteljük hogy az ablak tényleg törésálló-e.-Vigyorgott. Viszont már csak törésálló dolgokkal dobálózunk. Például a műanyag poharak, vagy tálak. Te viszont még három dolgot neki dobhatsz. Figyelem! Lyra jön!-Kiabált. A többiek arrébb álltak.
Először kiittam a poharamat majd teljes erőmből a falnak dobtam. Majd a következőt és a következőt is. Mindegyik szilánkosra tört és nagy hanggal a földre zuhant. Mit ne mondjak? Nagyon élveztem. Aztán mindenki röhögve dobálta a műanyagokat. Én mindig az erőmmel visszahúztam. Elég vicces volt nézni ahogy ezt felnőtt emberek csinálják. De már nagyon részegek voltak. Persze nem mindenki tette ezt. Thor csak a konyhapult mögött állt és telefonon beszélt Jane-el (ha jól hallottam,) Clint pedig a fotelben ült és nevetett. A nagyfiú sem akart nagyon becsípni ezért ő is csak ült. Natasha amikor nem figyelt senki akkor a képességeivel odarúgta néha. Szóval a végén nagyon jól szórakoztunk. Hajnali 1 körül elfáradtam és elmentem aludni.