Power //(A. K.)//

40. Fejezet

  Már eltelt egy hónap, és semmi hír nem volt arról mikor megyünk le a Földre. Minden nap bennem volt a feszültség amiatt hogy mi lesz. Hogy beválik-e a tervünk, valaha látom-e még a barátaimat. Nem is nagyon mozdultam ki. Minden nap újabb és újabb könyvet bújtam, egész nap a szobámba zárkózva. Amikor néha találkoztam Will-el akkor is mindig azt mondtam neki hogy nem vagyok még túl a szakításon.
Egy napon szintén egy könyvet olvastam a kanapén ücsörögve, a rózsaszín ruhámban. Már olyan rég nem volt rajtam más akkor csak kék és ezüst. Nagyon jól esett a változás.
Egyszercsak kinyílt az ajtó. Will jött be.
-Haladnunk kell.-Sietett hozzám.
-Hova?
-Elkezdődött.
-Mi? Hogy? Máris?-Álltam fel.
-A hadsereg meg akart támadni egy épületet ahol valamilyen elnök tartózkodott. De a Bosszúállók megtámadták a seregünket.-Megfogta a kezemet és elkezdett húzni a folyosón.
-Istenem...-Motyogtam. Teljesen ki voltam akkor. El sem hittem hogy ez történik. Eljött a harc ideje és én féltem. Szinte remegtem. Rám jött a pánikroham. De nem akartam kimutatni mert a végén még otthagytak volna és sosem térhettem volna haza.
Már lent mentünk amikor megláttam anyát. Megállított minket.
-Mi nem megyünk le a Földre. Idefentről nézünk mindent.
-Értem.-Mondtam. Kezdtem egyre kevesebb levegőt kapni. Annyi változik a tervben hogy nem élőben kell őket megfenyegetnem. Will újra kezen ragadt.
-Királyné.-Hajtotta meg a fejét.
-Vigyázz rá.-Mondta.
-Mennünk kell.-Nézett rám Will, majd meg indultunk a kis épület felé ahol napok óta gyakoroltam. Elég sokat fejlődtem szerencsére. De azt nem mutatták meg hogy kell megölni valakit. Persze, ha tényleg ellenük harcoltam volna nem lettem volna rá képes hogy megtegyem. De így. Arra gondoltam hogy majd valamit kitalálok. De így is pánikoltam. Sőt hogy ez tisztázódott bennem mégjobban pánikoltam. Hamar odaértünk az épületbe. Egy kék elmosódott forgó átjáró volt előttünk.
-Maga jön?-Néztem a Varázslóra.
-Nem. Én már nem harcolok. Csak a hazámért.
-Oké...-Ez nagyon jó hír volt. Vele nem tudtam volna küzdeni. Vagyis nem nyertem volna. Egészen biztos voltam benne hogy egy pillanat alatt leterített volna.
-Induljunk.-Szólt Will, aztán kézenfogva átléptünk azon a kapun. Becsuktam a szememet közben. A szívem a fülemben dobogott.
Amikor kinyitottam a szememet már New Yorkban voltunk. Hallottam a sikításokat. Éreztem a füstöt. És amikor körülnéztem láttam a borzasztó állapotokat. Az összetört kocsikat, omladozó épületeket. Előttünk volt a hadsereg. Will elkezdett előre menni, de elengedte a kezemet. Lassan követtem őt. Már azt hittem tényleg el fogok ájulni. Aztán legelőre érkeztem. És a levegő mintha egyre ritkább lett volna. Úgy éreztem hogy megfulladok.
Amint felnéztem láttam a csapatot. Nem tudtam mióta harcoltak, csak azt láttam hogy meg vannak máris viselve. Sebek borították a testüket. A tekintetemmel végig futottam rajtuk, aztán megláttam Steve-et. Ő is engem nézett. A szívem kezdett megnyugodni, visszállni a normális tempójába, a légzésem is rendeződött. Megnyugtatott a látványa.
A terv 2. része kezdetét vette.
"Kihasználva" Steve megdöbbenését, az erőmmel elvettem a pajzsát. Ez volt a jelzés, hogy elkezdődött a harc. Mindkét oldal harcosai elindultak egymás felé, én csak álltam és tartottam a pajzsot. Bele volt szerelve egy kis fekete hangszóró, ami a hangomat is vette. A fülembe dugtam.
-Itt vagyok.-Mondtam.
-Vettem.-Hallottam Steve hangját. Végre. Újra.
Éreztem hogy Will figyel, ezért a közelemben lévő Steve-nek dobtam a pajzsát.-Csak hogy fair legyen.-Mondtam hangosan. Majd neki támadtam az erőmmel. Ő ezt blokkolta a pajzsával.
-Van gyenge pontjuk?-Hallottam Thor hangját a fülembe.
-Olyanok mint az emberek. Csak öljétek meg őket. Máshogy nem fognak felszívódni. Szerencsére egyiknek sincs olyan ereje mint nekem. Csak a szüleimnek, de ők nincsenek itt.-Mondtam miközben tovább "harcoltam" Steve-el. Akkor hirtelen Steve leterített. A pajzsát rám fogta.
-Ez amúgy elég vicces ha belegondolsz.-Mosolyogtam halványan. Ő is elmosolyodott.
-Hiányoztál.-Mondta.
-Te is nekem.-Közben végig nyomta a pajzsát a mellkasomra. Viszont egyszercsak elengedett és az egyik kezét az oldalára tette. Egy pillanat alatt megváltozott a mosolygós barátságos arckifejezése meghökkentre, és sápadtá majd ledőlt a földre. Will oldalba szúrta.
Lelöktem magamról a pajzsot, és elkezdtem kiabálni. -Mit művelsz?!
-Bántani akart! Szakadj le róla! Vége van, Lyra.
-Tévedsz.-Mondtam aztán neki repítettem a legközelebbi épület falának. Erre mindenki odakapta a fejét. Nagyot szólt. Thor kapott a lehetőségen és a pöröjével eltalált 2 embert akik szintén elrepültek. Ezután folytatódtak a támadások. -Itt az idő átállni a másik oldalra.-Steve-hez fordultam. Aki idő közben felállt.-Rendben vagy?
-Persze.-Mondta majd eldobta a pajzsot, amivel fejbe talált 3 embert, akik felénk tartottak majd a pajzs vissza repült a kezére.
Percek teltek el. Már rengeteg halott volt. Azt lestem éppen hogy kinek kell segíteni, kivel kell összedolgoznom, amikor feltűnt valami. A legeleje óta mindenki változtatott helyet, de Thor meg sem mozdult. Két eldöntött autó előtt állt.
Valakinek eltörtem a nyakát, aztán a fülemhez nyúltam.-Thor? Mit csinálsz ott?
-Gyere ide.-Hallottam a hangját. Megindultam abba az irányba. Közben ellöktem magamtól a katonákat.
Megálltam közvetlenül előtte.
-A járművek mögött.- Bökött a fejével hátra. Benéztem. Egy lányt láttam aki az oldalát szorította.-Ő Jane.
-A barátnőd?
-A segítségedet kérem. Vidd el innen őt valahogy. Mindegy mit csinálsz csak mentsd meg. Nekem muszáj itt maradnom.
-Meglesz. Csak fedezz.-Bementem az autók mögé.-Szia Jane. Én Lyra vagyok. Kiviszlek innen.- Ő válaszul csak bólogatott. Sápadt volt szegény lány, és olyan törékeny. Az erőmmel felemeltem Jane-t. Elindultam vele de csak pár lépést tettünk, mivel a levegőben a lány nem tudott mozogni, semmi sem szorította el a sebét. Szóval letettem és a karját át tettem a vállamon, közben a másik kezemet a sebére szorítottam. Már alig volt eszméleténél.-Jane... Kérlek ne ájulj el.-Mondtam közben végig mentünk a kis szűk utcán.
-Olyan ismerős vagy...-Motyogta.
-Steve barátnője vagyok.-Mielőtt kiléptünk az utcára körülnéztem. Sehol sem volt senki, csak a csata hangjai szűrődtek be oda. Szemben volt egy gyógyszertár.-Már együtt vagyunk egy ideje.-Mondtam miközben át vonszoltam őt a túloldalra. Egy téglával betörtem az ajtót, aztán a földre ültettem Jane-t. Beljebb mentem, hátra a pult mögé és kerestem kötszert, és vattát. Amikor megtaláltam vissza mentem hozzá.-Húzd fel a felsődet.-Mondtam.
Megtette amit kértem aztán én neki láttam bekötözni a sebet.-Thor?-Kérdezte.
-Várj...-A fülemhez nyúltam, bekapcsoltam a kis hangszórót.-Srácok... Minden oké?
-Kezdenek elfogyni.-Hallottam Tony-t.
-Nem tudom mennyien lehetnek még odaát.
-És ha mindet megöltük?
-Nem tudom.-Mondtam miközben Jane oldalán befejeztem a kötést. Akkor felnéztem, mert a feje mögött mozgást láttam. Felálltam.-Istenem... Mit keresnek itt?- Ott sétáltak.
-Kik? Ki van ott, Lye?
-A szüleim. És Will.-Kiléptem az épületből.-Mit kerestek itt?-Kérdeztem, miközben az utca közepére sétáltam, közben végig a tenyerem körül kék fény volt, ezzel is jeleztem hogy bármikor képes vagyok támadni.
-Mit művelsz?
-Ti komolyan azt hittétek hogy én majd megbocsátok nektek? Tönkre tettétek az életemet.
-Akkor is az igazi szüleid...-Motyogta Will.
-Fogd már be Will. Gyerek korunk óta hatalmas barom lettél.-Mondtam aztán az erőmet rá irányítottam és hátra löktem méterekkel távolabb.
-Fejezd be!-Kiabált rám az apám.
-Tűnjetek el innen.
-Sosem fogunk eltűnni innen. Ez már a mi otthonunk.
-Ha mindenkit megölettek akkor hárman akartok itt maradni?
-A Föld lakói felett uralkodunk majd. Szerintem elegen leszünk.
-És szemrebbenés nélkül meg öletnétek a fajtársaitokat?
-Azok a katonák önként halnak meg, jó ügy érdekében.-Mondta az anyám.
-Hidd ezt.-Válaszoltam.-Akkor nem bánjátok ha ezt csinálnom?-Mondtam miközben felemeltem az anyámat. Nem akartam bántani, csak fenyegetni. Apa nekem támadt de kivédtem, majd vissza ütöttem.
-Hogy vagy ilyen erős?-Kérdezte anya.
-Hajt a düh, és a vágy. Szerintem a két legerősebb dolog a világon. Na meg ha drámaiak akarunk lenni akkor a szerelem. Az is hajt. Minden.
-Ha ennyire kemény vagy küzdj meg a Varázslóval.
-Lye, fogalmam nincs ki az, de ne merd megtenni! Húzd az időt amíg nem végzek! Oké?-Hallottam a fülemből Steve hangját.
-Sajnálom Cap...-Suttogtam, aztán kivettem azt a cuccot, és eldobtam.-Legyen.
-Ez hülyeség.-Hallottam Will hangját.-Ha megöli... Akkor a kapunak annyi. Soha többé nem tudunk járkálni a világok között. -De nem fogja. Nem elég erős.
-Azt majd meglátjuk.-Mondtam. Anyáék eltűntek, helyettük előjött az öregember. Két ember volt aki mindig normális volt velem odaát. Az orvos, és ez az ember. Rossz érzés volt amikor megláttam.
-Nem muszáj ezt tenned gyermekem.
-De muszáj. Tudom hogy ez a helyes.-Mondtam aztán rá irányítottam az erőmet, de ő kivédte. Aztán felkapott téglákat, köveket, szilánkot, mindent amit talált és felém irányította. Én nem tudtam ilyen pajzsot alkotni ezért egyesével védtem ki mindent. De úgy jöttek hogy nem mindet sikerült. Egy szilánk a karomba szúródott, elvesztettem az irányítást, és egy tégla a lábamnak ment így előre estem. Lassan felálltam, kivettem a szilánkot, a téglát pedig a falnak dobtam. Újra dühös lettem. Fájtak a végtagjaim. Hú, de elegem lett akkor.
Nekitámadtam a bácsikának. Tűz golyókat lőttem ki, ezúttal nem a pajzsal, de mindet kivédte. Helyette egy újabb szilánkot szúrt oda ahol a régi sebem volt. Az, amit az a barom okozott.
Megint elgyengültem. Ezúttal a saját kezemmel vettem ki azt.
-Honnan tudta hogy ott van a sebem?
-Nem vagyok én olyan bölcs.-Vigyorgott. Hirtelen átváltozott azzá a gonosz állattá, akihez a legfájdalmasabb emlékem kötődik. Carter.
Egy újabb szilánk repült nekem, ezúttal a vállamba, oda ahol csak gyenge vágást ejtett rajtam. Aztán a fejemnek repült valami. A világ egy pillanatra elsötétült. Lezúgtam a földre. Amikor kicsit újra magamhoz tértem, a fejemhez tettem a kezemet. Vérzett. A barom elkezdett felém jönni, megfogta a nyakam és felemelt. A lábammal kapálóztam, de nem értem el semmit. Csak a hatalmas szorító kezét éreztem a nyakam körül és az egyre fogyó levegőt.
-Lye!-Hallottam kiabálást. Hátra akartam nézni. Steve neki dobta a pajzsát, de természetesen az a barom megállította. Sőt, utána vissza is dobta. Neki vágta teljes erejéből a barátom mellkasába, aki elkezdett köhögni, majd lezuhant a földre. Mintha fulladozott volna.
Akkor olyan ideges lettem. Olyan energiák halmozódtak fel bennem, hogy az nekem fájt. Ki kellett adnom. El löktem magamtól, messzire aztán teljes erőmmel én is a mellkasába találtam. Felemeltem annál fogva. Mind a két kezemmel tartottam. Előjött minden. Minden ami történt az azt megelőző hónapokban. A rengeteg fájdalom, a rengeteg szenvedés és a rengeteg boldogság. Fájt, olyan elmondhatatlanul fájt akkor. Minden erőmet belefektettem.
De fogalmam sincs igazából mit csináltam. Csak nyomtam Cartert, minden erőmmel támadtam.
Már kiabáltam.
Ordítottam.
Az események mintha életem filmjeként pörögtek volna előttem. Átláttam mindent. A gyerek koromtól kezdve mostanáig. Eszembe jutottak a szüleim, ahogy mosolyognak rám, a barátaim, ahogy nevetek velük, és Steve. Láttam őt. Láttam amikor haldoklott, majd láttam magam előtt ahogy ülök az ölébe és megölelem. Ahogy megcsókolom.
És akkor egy nagyobb löketet adtam ki magamból, ami hatására a szörnyeteg felrobbant. Megszűnt létezni. A kapu pedig eltűnt.
Hátra néztem. Steve még mindig a földön ült, de már nem köhögött. Ijedten nézett rám.
Rá mosolyogtam.
De utána az egyensúlyomat elvesztettem és megint a földre zuhantam. A homlokomból folyó vér a földre folyt. Láttam, de elhomályosult minden. Abban a pillanatban olyan jó lett volna ha mindennek vége lett volna. Csak behunytam volna a szemem és kész. Soha többé szenvedés. Aztán két erős kart éreztem magam körül. Eszembe jutatta azt amikor elájultam a hóban és először a karjaiba borultam.
Élni akartam.
Élni akartam vele.
Nem adhattam fel. Vele minden rossz jobbá válik.
-Lye... Jól vagy? Ne aludj el!-Az ölébe tette a fejemet. Láttam az arcát. A füléhez nyúlt.-Mentő helikoptert kérek most! Lye megsérült.
-Úgy szeretlek...-Motyogtam.
-Ne beszélj most, oké? Csak maradj velem.
-Veled maradok. -Hiszen végre mindennek vége. Új életet kezdek. Új életet kezdünk. 
Végre megtanultam megszeretni az erőmet. Ha nem létezne, sosem találkoztam volna életem szerelmével. Csakis az erőm tehet róla. Mindenről ami velem történt, és történni fog.