Fekete lótusz

2.fejezet

Enyhe félelemmel keltem fel. Nem akartam suliba menni, de nem csak a sulival volt bajom, hanem úgy általában az emberekkel. Na és sajnos az iskola tele van velük. Belenéztem a tükörbe. A hajam kócos, az alvós cuccomban úgy festek, mint valami hajléktalan. Gyorsan magamra kaptam egy farmert, egy sima szürke pólóval és a kedvenc fekete pulcsimmal elrendeztem a külsőmet. Szaladtam reggelizni. A hűtőn üzenet várt:,,kb. 4-kor érek haza, vadássz magadnak valami ehetőt! Puszi:Anya'' Na, ez is zsír. Fogtam egy tálat, kivettem a hűtőből a tejet, a szekrényből a gabonapelyhet. Reggeli probléma megoldva, bár úgyis mindegy, mert az étvágyam elment nyaralni. Kaja után felkaptam a táskám, a fejhallgatóm, majd elindultam. Remegő kézzel zártam be magam után a biztonságot adó ház ajtaját. Az új sulim gyalog körülbelül 20 percnyire van a házunktól. El kell hogy mondjam, nincs is jobb, mint sétálni üvöltő zenével a fülben. Mikor az iskola elé értem félve néztem a hatalmas épületre és a siető diákok hadára. Arra gondoltam, hogy na én itt akkor szépen vissza fordulok, köszönöm, nagyon tetszett a dolog és inkább megyek vissza a szobámba merengeni az élet értelmén. De hát sajna muszáj bemenni, az élet szar és nem az van amit mi szeretnénk. Szóval előkapartam az összes nemlétező bátorságom és sóhajtozva indultam el az iskola felé. Szerencsére az órarendemben az állt, hogy osztályfőnökim lesz, szóval kezdésnek legalább valami nem tanulós órám lesz. Kicsit bizonytalanul kerestem a 25ös termet. Persze nem is lehetne máshol, csakis a harmadik emeleten. Mikor belépek a terembe, csak egy kifulladt csávót látnak majd a többiek, akinek borzas a haja és fején van az elhagyhatatlan fejhallgatója. Ebből lehetne 'Hogyan tegyél jó benyomást másokra?' oktatófilmet csinálni. Na, mikor felértem a kezem enyhén remegett, alig találtam meg a kilincset. Mikor benyitottam egyből mindenki rámnézett (mégegy dolog ami javított a remegésemen és a betojiságomon) és csak a kiváncsiságot láttam mindenkin. Halkan megpróbáltam kinyögni valami Helló!-t majd rákérdeztem, hogy jó osztályban járok-e? Egy viszonylag visszafogott lány válaszolt, hogy igen, jó helyen vagyok és hogy csodálkozik, hogy nem tévedtem el, majd bemutatkozott Barbi néven. Nagyon kedvesnek tűnt és szerencsére enyhítette az ijedtségem. Sorban bemutatkoztak, persze nem sikerült a neveket megjegyeznem. Kérdezgettek, próbáltam minél kevesebb szóval válaszolni, majd mikor már nem voltak annyira aktív érdeklődők leültem az egyetlen üres padhoz a terem legvégében. Egyre többen szállingóztak be, mindig voltak olyanok akik nagyon beszélgetni akartak velem. Majd egyszercsak megszólalt a megváltást jelző csengő és megérkezett az osztályfőnök. Viszonylag fiatal, elég kedvesnek tűnő nő, könnyed járással, és csilingelő hanggal. Egyből kihívott, hogy mutatkozzak be és hasonlók. Kimentem, bele is kezdtem, hogy: ,,Szabó Alex vagyok, 16 éves, itt lakom Székesfehérváron...'' majd megszakította a nagyon érdekes bemutatkozásomat egy hirtelen benyító srác. Velem egymagas, világosbarna hajú, elég magabiztos mosollyal rendelkező tömény szépség. Minden erőmmel azon voltam, hogy csillapítsam a hirtelen támadó ,,Jézusom, de jól néz ki, wáá'' érzést. Az osztályfőnök szelíden rászólt, hogy nem kéne állandóan késnie, és ebből kiderült, hogy Eriknek hívják. Erik hanyag mosollyal elnézést kért, meg mondta, hogy sajnálja, de látszott rajta, hogy annyira sajnálja a dolgot, mint amennyire esik odakint a hó... Szóval semennyire. De azért elég szexin bocsánatot kért, az osztályfőnök a helyére küldte. Akkor volt igazán meglepő a dolog, amikor elindult az ÉN padom felé, majd leült az egyik székre annál a padnál. Ott kaptam szívinfarktust. Az osztályfőnök kérte, hogy folytassam a bemutatkozást én meg dadogva beszámoltam a csodás előéletemről,  bizonyos információkat persze kihagyva. Majd lassan visszaballagtam a helyemre az aranyosan mosolygó ördög mellé. Próbáltam megtartani a kellő távolságot, és nem is néztem rá. Az óra többi része az osztálykirándulásról szólt, ami három hét múlva volt esedékes. Miután kicsengettek fejhallgatóval a fejemen siettem a következő terembe, majd becsengetésig zenét hallgattam. És így ment ez egész nap. Eriket és a többieket próbáltam kizárni, Erik gondolatát mondjuk eléggé lehetetlen vállalkozás volt. Az utolsó órán, ami töri volt, odacsúsztatott egy levelet. ,,Mi a teljes neved újfiú?'' olvastam a kérdést, ,,Szabó Alex'' küldtem a választ. ,,Zavar, ha bejelöllek?'' kérdezte a szívinfarktust okozó kérdést. ,,Nem nagyon, nekem mindegy'' írtam vissza, bár nagyon nem volt mindegy. ,,Oké.'' jött a rövid válasz. Erre már nem tudtam válaszolni, nem tudtam mit plusz végre kicsengedtek. Szinte száguldottam ki a teremből reflexből fejemre húzva a fejhallgatót. Sietek  kifele, amikor valaki megböki a vállam. Hátra fordulva Eriket látom vigyorogva, a szívem iszonyúan kezdett el verni. Átkozott hormonok. Mellém lépett és kérdezgetett az előző sulimról, meg ilyenek. A közvetlensége nagyon meglepett. Szűkszavúan válaszolgattam neki, majd a kapunál elköszöntünk egymástól, mondta, hogy feltétlen bejelöl, ha hazaér, majd elindultunk külön irányba. Hazaérve gyorsan összedobtam egy szendvicset, közben Eriken agyaltam. Végig azon gondoltam, hogy nem lehet ilyen tökéletes. Tuti hibádzik valami. Felmentem a szobámba ledobtam a táskám, majd bevetődtem az ágyamba, majd elaludtam. Nyolc környékén ébredtem zihálva, megint rémképeket látva. Körülbelül öt percbe telt, mire végre teljesen magamhoz tértem és lenyugodtam. Majd lesétáltam, anya a nappaliban tévézett. Meglátott, egyből érdeklődött a suliról, mosolyogva próbáltam lelkes választ adni arról, hogy mennyire bejött, hogy megnyugodjon. Az volt a jó, hogy nem is kellett színészkednem, mert tényleg tetszett a suli. Mosolyogva ölelt meg, hogy milyen jó, hogy jól érzem végre magam a nagyon rossz időszakunk után és hogy nagyon szeret. Mosolyogva kivántam neki jóéjszakát és egy müzli kiséretében sétáltam vissza a szobámba. Igaza volt, a nehéz időszak után ez jót tett. Nosztalgiázva néztem a karomra, azt hiszem a hegek attól még emlékeztetni fognak. A telefonom pittyent egyet, kiváncsian néztem meg. Erik bejelölt. Visszajelöltem. Dobogó szívvel mentem el zuhanyozni.  A hűsítő zuhany valamennyire segített, hiszen mikor Erikről volt szó, elöntött a forróság, mintha belülről gyulladtam volna fel. Mikor újra kezembe vettem a telefont, el is múlt az a nagy segítség, mert rámírt. Egész este beszélgettünk, random dolgokról, kedvenc filmek, zenei ízlés. Majd éjfélkor elköszöntem tőle, majd mosolyogva, dobogó szívvel adtam át magam az álomnak.