Fekete lótusz

13. fejezet

Most péntek van. A suli unalmasan és eseménytelenül telt, ha nem vesszük figyelembe, hogy Erik otthon maradása és annak okai visszhangot vertek a suli falai között. Én leginkább borúsan töltöttem az időt, fejemen az elhagyhatatlan fejhallgatómmal. Délután elugrottam Erikhez a házikkal, majd szokásosan játszottunk, vagy kimentünk sétálgatni. Szerda délután mikor ő a háziját írta én pedig mellette olvastam, hirtelen elvette a könyvemet, majd kacagva futott el vele. Én nevetve és kiabálva vettem üldözőbe. Kergetőztünk, majd egyszer mikor belassult rávetettem magam, hátha sikerül kiszednem a kezéből a könyvemet. A lendületem túl nagy volt, így mindketten ráestünk a mellettünk lévő kanapéra. Ami megállította a játékot, megfagyasztotta az időt. Néztünk egymás szemébe, én Eriken feküdtem, majd a szemem az ajkára vándorolt. Azokra a csodás ajkakra, amit újra megakartam csókolni. Ehelyett óvatosan lemásztam róla, ő csendben vissza adta a könyvemet, majd ő folytatta a házi írást én meg az olvasást. Tegnap szintén bementem hozzá.  Mikor a szobájába léptem épp mosolyogva írt valakinek valamit. Persze egyből féltékeny lettem. Hiszen nem tudtam ki az. Így a hangulatom enyhén komor volt, egész délután. Aznap este anya is kevesebbet beszélt, tekintettel a rossz hangulatomra. Ma, azaz péntek reggel is a szokásos műveletekkel indítottam a napot. Kicsit izgatott voltam, mert megint buliba készültünk Erikkel, bár ma nem őhozzájuk. Itthon anyától azzal búcsúztam el, hogy hogyha nem jövök haza, akkor tuti Erikéknél alszom. Lassan sétáltam Erikékhez. Egész héten bennünk volt az a szokatlan csend. Mikor náluk voltam, akkor is nagyon keveset beszélgettünk. Ami hozzánk képest fura. Erik sérülései alapjáraton nagyon szépen begyógyultak, már alig látszódtak. Erikéktől Erik egyik haverja vitt minket a buliba. Mikor odaértünk egyből a kezünkbe nyomtak valami löttyöt. Erik egyből lehúzta, viszont én furcsán néztem a kezemben tartott pohárra. Erik elnevette magát, majd kivette a kezemből a poharat és lehúzta a tartalmát. Majd elindult a tömeg felé. Itt egy kicsit ideges lettem, hiszen miatta jöttem el, aztán ott hagy vadidegen emberek között. Egy tag mellém állt, rámnézett, közölte, hogy nagyon idegesnek tűnök, nyugodjak le. Majd kezembe nyomott egy poharat, amiben a szagából itélve sör volt, egyből lehúztam, nem törődve a kellemetlen ízzel, amit sosem szerettem. Majd valahogy egyre több üres pohár lett a kezemben és egyre több emberrel táncoltam, Erikre nem is gondolva. Majd egyszer mikor körülnéztem vettem észre, hogy sötét szemekkel néz rám, miközben egy csaj rátapad. Az ő kezében is pohár, mikor látta, hogy figyelem, csak beleivott, majd állta a tekintetemet. Én viszont nem bírtam rá figyelni. A düh és a féltékenység keveredett a sok ital hatásával és támolyogva mentem ki a friss levegőre, enyhe hányingerrel. A friss levegő jót tett, vagyis azt hittem, majd újra arra gondoltam, ahogy az a csaj Erikre tapad és a hányinger visszatért, majd ki tettem a fűre a gyomrom tartalmát. A hátam mögül valaki egy zsepit adott nekem, remegve töröltem meg vele a számat, majd halkan, remegő hanggal köszöntem meg az illetőnek a zsepit, majd nem is törődve vele, meg sem figyelve ki ő, sétáltam a házfalhoz, majd ültem le, fáradtan, hátamat neki döntve. Majd az a valaki is mellém ült, mikor ránéztem láttam, hogy Erik az. Fáradtan és nem gondolkozva hajtottam a fejemet a vállára.
-Ezt elbasztuk, ugye? - kérdezte ő a csendet megszakítva.
-Azt hiszem. - válaszoltam neki, majd felemeltem a fejem és ránéztem. A gyönyörű fiúra, aki pár pillanat alatt elérte, hogy belé szeressek. A mosolyába, a gödröcskéibe. A szemébe. Az egész személyiségébe. Aki szebbé tette ez alatt a körülbelül 2-3 hét alatt az életem. És bonyolultabbá is. Figyeltem a csodás arcát, majd közel hajoltam hozzá, enyhén megcsókoltam. Az ajka puha volt, az érintése megint apró tűzijátékot okozott bennem. Mikor el akartam húzni a fejem Erik a tarkómra tette a kezét, majd közel húzott magához. Először óvatosan csókolt, majd egyre követelőzőbben. Egy idő után már kapkodtam a levegőt, a szívem ezerrel vert, mégis teljesen elöntött a nyugalom. Az a fajta nyugalom, ami csak Erik mellett fogott el. Ha mellette voltam, úgy éreztem bármit kibírok, ő megvéd és segít. Olyan volt, mint egy menedék. Folyamatosan ölelni akartam, hogy megvédjen a világtól, az Élettől, magamtól. Azt akartam, hogy csókoljon örökké. És ez ne csak a részeg csók legyen, amit majd rá fog arra, hogy be volt rúgva. Azt akartam, hogy józanon is csókoljon, úgy, hogy attól a csóktól én érezzem úgy, mintha berúgtam volna. Kábítson el. Karoljon át védelmezőn. Fogja a kezem, mint a vihar alatt. Feküdjön be mellém, ha rosszat álmodok. De tudom, hogy belőle már ennyi sem kell. A részeg csók is bőven elég. Kicsit fájdalmas, mégis gyönyörű. Ez ennek a csóknak a teljes jellemzése. Majd miután Erik a csókot megszakította, hangjában a hallható fáradtsággal mondta, hogy haza kéne menni. Szerzett egy srácot, aki kevésbé volt bepiálva és el is vállalta, hogy haza visz minket. Miután megköszöntük, hogy eldobott minket hulla fáradtan léptünk be a tök üres házba. Erik egyenesen a szobájába ment, levette a nadrágját, a zokniját és a pulcsiját, majd fáradtan dőlt az ágyára. Az az ágy, amelyiken én alszok is meg volt ágyazva, megismételtem Erik mozdulatait, feküdtem volna le, amikor Erik ágyáról halk méltatlankodást hallottam. Ettől elmosolyodtam, majd befeküdtem Erik mellé. Átkaroltam, lábam a két lába között volt, már majdnem elaludt. Egy puszit nyomott a homlokomra, szép álmokat kívánt, majd szinte azonnal be is aludt. Én is boldogan aludtam el, hiszen ő velem volt és csak ennyi számított.