Fekete lótusz

17. fejezet

Ma csütörtök reggel van. Az ezelőtti két nap ugyanúgy telt, mint a hétfő, csak egy kicsit több izgalommal a mai osztálykirándulás miatt. Én is izgatott voltam, amin nem is csodálkozok. Erikkel leszek egy sátorban. És hát aludtam már vele, de azt hiszem ez mégis más lesz. Anya elvállalta, hogy el visz minket, mert nagyon sok cuccunk van. Erik kómásan szállt be, dühöngve a sok cipelnivaló miatt. A sulinál bepakoltunk egyik osztálytársamék kisbuszába, majd elindultunk mi is a buszpályaudvarra. Egy darabig buszozunk, és az út maradékát végig sétáljuk, hogy a táborhelyre érjünk. Lelkesen szálltunk le a buszról, és egészen a kilátóig semmi baj sem volt. Ott megálltunk kajálni, bár már az út elején előkerültek a chipses zacskók, a kekszek és mindenféle rágcsa. A kilátónál kicsit balhéztak páran, meg látszottak a fáradtság jelei. A kilátás amúgy gyönyörű volt, Erik egyet értett velem. Azt mondta, hogy egyszer el kell jönnünk külön is, csakhogy lássuk a naplementét, mert az is csodálatos lehet. És igaza volt, alapjáraton fantasztikus volt, hogy elláttunk jó messzire, az erdőn, dombokon túlra, láttuk a tavakat, a gyárakat, a városokat, mindent. Az út második felén már az energiáink jócskán leapadtak, bár a zene hallgatás feldobta a hangulatot. Tudjuk, hogy nem szabad hangoskodni, de örökké úgy lesz, hogy ezt megszegik az emberek. Főleg, ha egy kamaszokból álló osztályról van szó. Mikor végre a táborhelyre értünk jócskán ebédidő volt. Már osztálytársam anyukája ott volt a kisbusszal, sőt a dolgok nagyrészét ki is pakolta. Vagyis leginkább a gulyásleveshez való dolgokat. Ő és az osztályfőnök neki állt az elkészítéshez. Segítettem a tűzrakásban és így ki is fullott a dolog. Erikkel nehezen felállítottuk a sátrat, bár sokat szenvedtünk vele. Nevetve néztem ahogy rá omlik a sátor. Majd segítettem neki kimászni, és egy idő után végre sikerült rendesen felállítani. Majd felfújtuk a matracot és bedobtuk a hálózsákokat és a párnákat. A félsátorba pedig a táskáinkat. Mire rendbe szedtük a dolgainkat el is készült a kaja. Jóra sikerült. Ezután pihi volt, társasoztunk a padoknál. Majd sétáltunk, egy gyönyörű patak mellett mentünk el, plusz maga a természet elvarázsolt. Ahogy láttam Erik is így volt vele, megbabonázva nézett körül, figyelve minden egyes négyzetcentimétert. Csendesen sétált mellettem. Mosolyogva figyeltem. A patak egy kis tavacskába folyt. Csendes és nyugodt hely volt, bár amikor megérkeztünk már kevésbé lehetett annak mondani. Mondjuk azt vettem észre, hogy ahogy engem és Eriket is elvarázsolt, úgy a többi osztálytársunkat is. Na meg hát egy kicsit fáradtak is voltunk. Mikor a nagy séta után vissza értünk a táborhelyre megint begyújtottuk a tüzet. Sütöttünk szalonnát és virslit. Majd ezek után mályvacukrot és azt eszegetve beszélgettünk a tűz mellett, sötétedés utánig. Erik fáradtan hajtotta a fejét a vállamra. Majd mikor már el is aludt felébresztettem és a többiektől elköszönve elindultunk a sátrunk fele. Félig levetkőzött, majd be is feküdt a hálózsákba. Én szintén. Mosolyogva fordult felém és közelebb húzodott. Lágyan megcsókolt, félig lehúzta a hálózsákunk cipzárját, hogy közelebb tudjon bújni. Hamar el is aludt. Egy ideig hallgattam a lélegzését, majd én is bealudtam. Megint rémálmom volt. A tónál, ami az Erikék mögötti erdőben van ültünk a tóparton és csókoloztunk a naplementében. Majd valami erő megint elrántott tőle, ketrecbe zárt majd kiabálva figyeltem, hogy a női alak megint odamegy Erikhez és lassan odahajolt, majd megcsókolta és kézenfogva elvezette. Én kiabáltam Erik után, de úgy tűnt meg sem hallotta. De én szüntelen kiabáltam, majd hirtelen megszakadt az álom és felébredtem. Erik ébresztett fel. Hozzá bújtam, félálomban ismételgettem, hogy ezt nem akarom és hogy Erik ne.
- Mi a baj? Mit álmodtál? Mit csináltam? - kérdezte aggódva tőlem.
- A tónál voltunk, csókoloztunk, valami erő elszakított tőled, majd elsétáltál egy lánnyal. Ott hagytál a ketrecben engem. Egyedül. - meséltem neki, szorítva magamhoz.
- Értem, nyugi, nincs semmi baj. - nyugtatgatott.
- Tudom, még most itt vagy velem. - suttogtam halkan. - De van jobb nálam, találsz jobbat nálam. És alapjáraton nem értem, hogy hogy lehet, hogy Engem csókolsz, Engem ölelsz. Amikor sokkal jobbat érdemelnél, és van nálam jobb is. - fakadtam ki neki. Ő a szemembe nézett a homályban. Megcsókolt.
- Nem. - még egy csók. - Érdekel. - még egy. - A jobb. - majd egy hosszú csók, amivel elhitette velem, hogy tényleg nem. Szorosan bújtam hozzá.
- Tudod, hogy Szeretlek, ugye? - kérdeztem tőle. Sóhajtott egyet.
- Igen, tudom. - válaszolta. Szorosan tartott a kezében, homlokon puszilt. - Csak nem értem miért és mit szeretsz bennem. Te is találhatnál nálam sokkal jobbat. - mondta ki amit én el sem hittem.
- Nálad nem hiszem, hogy találok jobbat. - mondtam félálomban. - Tökéletes vagy, jobbat nem is akarhatnék. Olyan nem létezik. De azért jó a humorod. - mosolyogtam. Erre inkább megcsókolt. Majd a csókunk egyre hevesebb lett, Erik egyre közelebb húzódott hozzám. Én annál jobban kapaszkodtam belé. Nem akartam el engedni. Azt akartam, hogy örökké velem legyen, csókoljon addig, amíg el nem fogy a levegőm. És ez az érzés akkor erősödött, amikor először megcsókolt. Ezért lenne nehéz, ha most azt mondaná, hogy neki ez nem megy. A csók volt az, ami zöld utat adott az érzéseknek. És én nem is tervezem megállítani őket, mert lehet, hogy talál jobbat, viszont önző is vagyok, és csak nehezen fogom engedni, hogy a jobb megkapja. Vagy lehet csak beszélek és csendesen fogok félreállni, majd meglátjuk, ha eljön az az idő. De most itt van velem, engem csókol, szóval úgy tűnik nincs veszély. Megszakította a csókot, bár ettől enyhén csalódott lettem, de tudtam, hogy aludnia is kell. Átkarolt, a mellkasomra tette a fejét, jóéjszakát kívánt, majd pár percen belül a légzése lassabb, nyugodtabb lett, ami azt jelentette, hogy elaludt. Még hallgattam ahogy veszi a levegőt, a viszonylag csendes erdőt. Majd én is visszaaludtam.