Fekete lótusz

14. fejezet

Reggel fejfájással keltem és Erik mellett. Ő már ébren volt, kiváncsian nézte a kezemet, amit most nem takart semmilyen ruha, így szépen látszottak a hegeim. A szemembe nézett, majd vissza a kezemre.
- Miattuk volt, ugye? - mondta Kornélékra célozva.
- Igen. - válaszoltam tömören, majd kerültem a tekintetét.
- Soha többé ne csináld. - kért meg.
-Nem igérthetek semmit. - mondtam, direkt nem rá nézve.
-Kérlek. Ígérd meg. - könyörgött nekem.
- Nem ígérhetek olyat, amit nem biztos, hogy be tudok tartani. Előfördulhat, hogy nem megy a dolog betartása. - mondtam halkan.
-Én segítek. Ígérd meg, hogy nem teszed többet és én segítek neked, hogy be tudd tartani. Kérlek, nem akarom, hogy bántsd magad, hogy fájjon. Tudom, hogy ez nem így megy. De kérlek, csak ígérd meg, hogy nem teszed többet! - folytatta Erik aranyosan.
- Jó, megígérem. - adtam be a derekam. Előre attól félve, hogy nem fog menni a dolog betartása.
-Segíteni fogok, én ezt ígérem neked. - bújt oda hozzám. Majd lassan megcsókolt. Ajka puhán játszott az ajkammal. Most én voltam az, aki többet szeretett volna a puha csókjainál. Nevetve húzta el a fejét, majd homlokon puszilt és az ágyból lassan kitápászkodva ment el zuhanyozni. Én persze mikor távolodott végig mértem, teljes figyelmemet szentelve bizonyos testrészeinek. Miután kijött én is elmentem rendbe szedni magam, mert el tudtam képzelni, hogy a tegnapi csoda buli után, hogy hogy nézhettem ki. Frissítő zuhany és fogmosás után, még mindig álmosan kóvályogtam le Erikhez, aki filmet nézett. Ásítozva ültem be mellé. Kiderült, hogy nem is filmet nézett, hanem egy rajzfilm előtt ült. Mikor odaültem mellé, mentegetőzött, hogy nagyon szereti a rajzfilmeket és ezt még nem látta. Mosolyogva mondtam, hogy ezzel nincs is baj, ez aranyos, és nézem vele. Oda bújtam mellé, ő átkarolt, majd úgy néztük a mesét. Én a felénél elaludtam Erik vállán, de nem aludtam sokáig.  A mese aranyos volt, de a lényeg az volt, hogy Erik ilyen közel volt hozzám. A mese végén rájöttünk, hogy mindketten nagyon megéheztünk, így Erik gyorsan csinált rántottát. Gyorsan benyomtuk, majd vissza ültünk a tv elé. És ez így volt jó. Alig volt energiánk, mást nem is tudtunk volna csinálni, az a nap volt, hogy punnyadtunk a tv előtt, néha nagyobb figyelmet szentelve egymásnak és egymás ajkainak, mint a tvben éppen menő műsornak. A belsőm bizsergett minden egyes érintésére, ő a kezével beletúrt a hajamba, felfedezte a hátamat. Minden egyes érintés felgyujtott. Lángokban álltam, de élveztem azokat a kellemesen bizsergető lángokat. Na meg azokat az ajkakat, amik hol az ajkamon, hol a nyakamon támadtak apró csókokkal, puszikkal. Az egész délutánunk ezzel telt, én nem tudtam betelni vele. Alig hittem el, hogy ez a csoda engem csókol. Engem ölel. Alig hittem el, hogy ez a gyönyörű fiú, aki hihetetlenül kedves és csodás személyiség pont engem választana. Bár még mindig nem voltam tisztában azzal, hogy ő mit érez. De ez szintén nem érdekelt. Azt akartam, hogy szüntelenül csókoljon, tartson a kezében. Majd a délutánunk nagyon gyorsan eltelt, Erik persze azt szerette volna, hogy ne menjek haza. Én persze megígértem neki, hogy hazamegyek és visszajövök, ha anyu visszatart, akkor is. Kedvtelenül keltem fel és szedtem össze a cuccaimat. Majd mielőtt elindultam volna tőlük még az ajtóban megcsókolt. Mosolyogva hagytam, hogy a falhoz nyomjon, határozott és követelőző csókojaival elhalmozva. Szomorúan indultam el, bár körülbelül negyed órámba telt, mire sikerült kijutnom a kapun. Otthon anya mosolyogva mondta, hogy persze, hogy visszamehetek Erikhez, arcán láttam azt az őszinte boldogságot. Azt hiszem látta rajtam, hogy sugárzok a boldogságtól és tudtam, hogy ez Erik miatt van. Felpakoltam megint ruhákkal, majd mosollyal az arcomon indultam vissza Erikhez. Őt a kanapén találtam, elaludva, a szóló tv mellett. Álmában mosolygott, annyira édes volt, hogy azt lassan már nem lehet szavakba önteni. Lassan már minden egyes gondolatom a Róla szóló ábrándozás lesz. Felmentem a szobájába, megfogtam a takaróját, levittem, leültem Erik lábához, őt betakartam, majd én néztem a tv-t. Erik egy idő után megint el kezdte dobálni magát, azt ismételgetve, hogy nem, nem akarja. Én letérdeltem mellé, halkan nyugtatgattam, simogattam, hogy nincs semmi baj, itt vagyok, vigyázok rá. Erik hirtelen felriadt, a szemében csak a színtiszta félelmet láttam. Megölelt, erősen szorított magához. Mindentől meg akartam védeni. Eltávolodott tőlem, a szemembe nézett, majd akaratosan megcsókolt. Egy idő után vissza fektettem, mert borzalmasan fáradtnak nézett ki. Befeküdtem mellé, átkaroltam. Hamar vissza is aludt. Túlságosan fáradt volt. Eddig észre sem vettem, hogy ennyire álmos. Pedig észre vehettem volna. Olyan volt, mintha most nem vette volna fel az álarcát, mintha nem akarta volna már, hogy a látszatot lássam. Eddig észre sem vettem a dolgokat. És ettől bűntudatom lett. A viharban is segített, mellettem volt, egyből védett a félelmemtől. Én viszont észre sem vettem, hogy neki is van baja. Egy önző állatnak éreztem magam, hiszen az ő segítségét szükségesnek éreztem, szinte már elvártam. Bezzeg én nem segítettem. De elhatároztam, hogy mostantól az ő érdekeit fontosabbnak tartom mint a sajátjaimat. Ezen gondolkodtam amikor felébredt. Kómás hangon mondta, hogy menjünk fel a szobájába, ott kényelmesebb. Mindketten átöltöztünk, fogat mostunk, majd lefeküdtünk aludni. Mielőtt elaludtunk volna megint megcsókolt, most lassabban, óvatosabban, meghittebben. Majd hozzám bújva elaludt. Én egy darabig még kattogtam, aztán engem is elnyomott az álom. Persze a rémálmom vissza tért, de most az is benne volt, ahogy Kornél Eriket üti. Eriknek megint fel kellett ébresztenie, majd mikor felébredtem magához húzott, halkan suttogott, ezzel teljesen megnyugtatva. Az ő nyugtató karjaiban aludtam el újra.