4.fejezet

306 29 1
                                    

Fura módon nem ijedten, ziháltan keltem reggel. Erikkel álmodtam, ami kicsit meglepő volt, de számíthattam volna rá. Velem ült egy tóparton, majd hirtelen rácsok kerültek körém és arrébb vitt valaki tőle. Ő ott maradt a padunkon és figyelte a felé közeledő női alakot, amikor odaért megölelte, majd hátrafordult, rám mosolygott és kacsintott egyet. Majd kézen fogva elsétált a lánnyal. Miközben felöltöztem ennek a jelentésén gondolkoztam. Utána gyorsan bedobtam a tancuccaimat, hátamra kapva a táskát indultam le enni. Lassú, ráérős léptekkel sétáltam a konyhába, ahol meglepő módon anya ült kávét iszogatva. Mellette mégegy csésze, benne a gőzölgő folyadék. Régebben nagyon nagy kávéfüggő voltam, de durván. Mostanában csak néha engedi, hogy igyak, mert eléggé sok problémám volt a kávé hatásaival. De most mosolyogva mondta, hogy üljek le mellé, reggelizzünk együtt. Majd mikor ellenkeztem, hogy sietnem kell a suliba, azt mondta el visz. Örültem neki, hogy eldob a suliba, viszont ő még nem is volt rendesen felöltözve, így eléggé esélyesnek láttam, hogy késni fogok. Megreggeliztem, megittam a kávét, majd könyvet olvasva vártam, hogy anya végre elkészüljön és vigyen. Persze nem sikerült neki az, hogy időben végezzen, így kicsit késésben voltam, mikor a suli elé begördült. Én zakatoló szívvel vettem észre Eriket, amint az egyik osztálytársunkkal beszélget, akit azt hiszem Lucának hívnak és enyhe düh fogott el, amikor az a lány túl közel próbált menni Erikhez. Anya csak nézett rám, aztán a jelenetre, szóra nyitotta a száját, de inkább becsukta. Halkan köszöntem el tőle, aztán kicsit dühöngve vettem a fejemre a fejhallgatót. Mikor Erik felé közeledtem észrevett, kicsit hátrált Lucától, majd rámmosolygott. Luca persze egyből durcás fejet vágott, ezen persze felvidultam. Eriket egész nap kerültem, a szünetek fejhallgatóval a fejemen teltek. Erik a nap első felében próbált beszélgetni, de szűkszavúan és mogorván válaszolgattam és egy idő után felhagyott azzal, hogy beszélgessen velem. Komor fejjel ment oda Lucáékhoz, a lány egyből rátapadt, undorodva figyeltem őket, a zenét hangosabbra vettem, hátha kizárja a fejemből a gondolatokat. Egy idő után Erik feloldódott, az arcán megjelent a jellegzetes szexi vigyora. Engem meg csak vonzott a látvány. A mozdulat, ahogy beletúrt a szanaszét álló hajába, mikor ráncolta a homlokát, amikor a szeme is mosolygott. Én akartam ott lenni mellette, lecserélni azt a lányt. Erre a gondolatban megint elöntött a féltékenység. A nap hátralevő részét dühöngéssel töltöttem. Mikor vége lett a sulinak, szinte rohantam ki. Erik elkapott, mondta, hogy várjam meg. Annyira aranyos volt, hogy az már fájt. Oda vakkantottam neki, hogy sietnem kell, bocsi, szia, majd szaladtam is tovább szélsebesen. Otthon egyből bevetettem magam az ágyba és elaludtam. Végülis, ha alszik az ember arra az időre eltűnik a külvilág. Arra keltem, hogy anya ébresztget, hogy vacsizzak vele. Pizzát rendelt. Evés közben kérdezgetett, de mivel látta, hogy nem vagyok valami jókedvű, hanyagolta a dolgot. Vacsi után megöleltem, jó éjt kivántam neki, majd felmentem a szobámba. Gyorsan lezuhanyoztam, ezután ránéztem a telefonomra. Erik kérdezte, hogy mi volt a bajom. Azt válaszoltam szarul indult a nap, és hogy emiatt nagyon nem volt semmihez sem kedvem. Azt írta megérti és mivel unatkozik azzal fog telni az estéje, hogy minden hülyeséggel engem bombáz, hogy jobb kedvem legyen. Mosolyogva válaszoltam neki, hogy nagyon megtisztelve érzem magam. Végül hajnali egykor, mosolyogva, telefonnal a kezemben elnyomott az álom.

Fekete lótuszWhere stories live. Discover now