Fekete lótusz

11.fejezet

Arra keltem, hogy mindenem zsibbad. Sikerült elaludnom ülve. Egész éjjel így aludtam. Még mindig Erik kezét fogtam, aki jóval közelebb csúszott hozzám, mint ahogy volt este, mikor elaludtam. A haja szokás szerint szanaszét állt és az arcába lógott. Elmosolyodtam. Még így, sérülésekkel, az arcába lógó hajjal is csodásan festett. Mint mindig. Végig szemléltem arca minden négyzetmiliméterét. A szemöldökét, ami olykor-olykor külön életet élve finoman rándult. A szempilláit, a szemhéját, az orrát. A csodálatos ajkait, amit megint meg akarok csókolni. Mosolyogva figyeltem ahogy alszik, majd egyszercsak a keze a kezemben rándult egyet, elkezdett mocorogni, majd kinyitotta a szemét. Azt a gyönyörű szemét, ami barna színben pompázott, enyhén zölddel keverve.
-Jó reggelt! - köszöntem mosollyal az arcomon.
-'Reggelt! - mormogott félálomban. Mintha a nővér megérezte volna, hogy Erik felébredt, máris bent termett. Én elengedtem Erik kezét, majd kimentem a fürdőbe rendbe szedni magam. Ahogy illik, a melegvíz az eléggé hiány dolognak tűnt. Ennek ellenére valamilyen szinten sikerült megmosakodnom, és viszonylag emberi külsőt varázsolnom magamnak. Mikor visszatértem Erikhez, ő már neki is állt a reggelijének.
-Ez a kaja egyszerűen hihetetlen.- mondta enyhén szarkasztikusan. Hát, a korház, az korház.
- Lemegyek a büfébe, hozok valami rendes kaját is. Plusz szerzek valami üdítőt is. - mondtam neki, majd elindultam a ,,vadászatra.'' Két sprite, két pizza szelet és táblacsoki lett a zsákmányom. Mosolyogva lengettem Eriknek, aki egyből le is csapott a Sprite-ra.
-Ma már haza engednek? - kérdeztem két falat között tőle.
-Azt mondták nem biztos, merthogy ebből még agyrázkódás is lehet. - mondta a híreket. Szóval akkor mégegy éjszakát töltünk bent. Anyát is fel kell hívnom. - Amúgy, nem muszáj bent maradnod velem. - kezdte el.
-Tudom, hogy nem. Viszont miattam vagy itt. Ha nem is miattam lennél itt, akkor is itt lennék. Ezt te is tudod. - mondtam neki, enyhén zavarban. Bár igazat mondtam. És ezt ő is tudja. Lehet nem akar beszélni róla. Sőt, én sem. De, már átléptük azt a határt, ahol az lenne, hogy bejönnék hozzá annyival, hogy ,,Jobbulást haver!'' majd le is lépnék. Ez az az a szint, ahol azt, hogy belezúgtam eléggé ki is nyilvánítom. És határozottan tudom, hogy ezt egyikünk sem akarja, viszont nem tudok parancsolni neki.
-Igen, tudom. - mondta hosszú szünet után, enyhe sóhajjal a mondat végén. - Köszönöm. - suttogta. Mostanában azt hiszem túl sok a köszönet. Meg a sajnálom. Lassan a beszélgetésünk csak ennyiből fog állni. Igazából azt sem tudom már mit köszön. Szó szerint nem is tudok róla semmit. Én nyitott könyvnek érzem magam, míg őt egy hatalmas lánc őrzi lakattal. Olyan mint egy titok. Egy titok, aminek látom a darabkáit, de nem látom a nyissát. A csattanót. Látom őt. Beszélgettem vele. Mindenféléről. Ismerem. És mégsem ismerem. Tudom az érzéseit, de mégsem. És ez bosszantó. Valakit szeretni, úgy, hogy azt sem tudod, hogy állj hozzá. Félelmetes. Főleg úgy, hogy úgy látod van remény. Közben meg kapod a kosarat. Mert határozottan kifejtette, hogy még mindig ott az a csaj, aki ahogy kivettem egy csodálatos egyéniség, csak eléggé elérhetetlen. Vagy annak tetteti magát, nem tudom. Ennek tiszteletére határoztam el az improvizációt, hogy majd visz az ár. Erik majd valahogy kimutatja, hogy mit szeretne. Hiszen én azt hiszem eléggé elárultam. Amúgy a nap eseménytelenül telt, az ebéd megint hozta a korházi szintet, érdemes volt megvenni a pizzát. Délután jöttek Erik szülei, majd nem sokkal utánuk anya is benézett hozzánk. Kicsit fura volt, mert nem találkozott Erikkel eddig, csak hallott róla. Sokat. De mosolyogva elbeszélgettek, tökéletesen simán folyt a társalgás. Anyát kisértem egy darabig mikor elment, akkor búcsúzás előtt azt mondta, kedveli Eriket és hogy jó srácnak tűnik. Ezzel azt üzenve: ügyes vagy fiam, jót találtál. Hajrá. Anyával elhozattam a kártyáimat, így a délután folyamán egy csomó játékot próbáltam megtanítani Eriknek. Több-kevesebb sikerrel. Mondjuk vicces volt amikor dühöngött azon, hogy nem sikerül neki. Az ápoló párszor bejött ellenőrizni Eriket, de alapjáraton az egész délutánt zavartalanul végig játszottuk. Vacsi után Erik elszundított, akkor én elővettem a könyvet, amit anya hozott nekem. De a gondolataim folyton elkalandoztak, nem tudtam koncentrálni a cselekményre. Viszont mivel a sztori végén voltam, rávettem magam arra, hogy oda koncentráljak, kiváncsi voltam a végére. Mikor befejeztem a könyvet meglepetten vettem észre, hogy nagyon elrepült az idő. Én nekem is aludnom kellett. Gyorsan átvettem a ruhámat, majd helyet foglaltam a kanapén Erik ágyával szemben. Mosolyogva vetettem még egy pillantást rá, majd lefeküdtem. Nagyon hamar sikerült elaludnom. Az éjszaka közepén viszont mocorgásra ébredtem, Erik forgolódott az ágyában. Kómásan tápászkodtam ki az ágyamból, majd sétáltam oda mellé. Egyik kezemmel megfogtam a kezét, a másikkal bizonytalanul megsimogattam a fejét. Erik továbbra is dobálta magát, majd egyszercsak halkan kimondta a nevemet, hangja szomorúan csengett.
- Itt vagyok. Nincs semmi baj. Semmi baj. - nyugtatgattam, hátha sikerrel járok. Erik megszorította a kezem, majd sóhajtott egyet, majd abbahagyta a mocorgást és nyugodtan aludt tovább. Én próbáltam kényelmesen elhelyezkedni, majd fejemet az övéhez közel támasztva, igyekeztem vissza aludni. Nehezen sikerült, hiszen végig azon kattogtam vajon mi rosszat álmodhatott. De egy idő után a fáradtság győzött és az álom nehéz súlyként ereszkedett rám.