Egyedül |BEFEJEZETT|

10. - Hwang Ye Eun

-Én...azt hiszem beléd szerettem. -suttogta Eunwoo előttem guggolva, én pedig fel sem fogtam, amit mond.

Végigpörgettem az agyamban mindent, ami árulkodott erről: a dadogásai, a pirulásai, a folytonos bámulása ahogy engem néz...még cukkoltam is őt, de nem hittem, hogy tényleg igaz.

-Bin kérlek mondj valamit. Kiabálj velem, amiért ezt tettem, üss meg, hagyj itt, bármi...csak kérlek mondj valamit. -könnyes szemekkel nézett fel rám, én pedig nyeltem egyet.

-Nem tudok mit mondani.. -szólaltam meg halkan. -Túl sok minden van a fejemben a múltammal kapcsolatban, és még te is hirtelen vallomást teszel nekem. Én...nem tudom már mit gondoljak. -dőltem hátra a kanapén, és tenyereimbe temettem az arcom.

-Mi van a múltaddal? -éreztem ahogy leült mellém a kanapéra, ezért elvettem kezeim arcom elől, és oldalra fordítottam a fejemet.

-Megint olyat álmodtam, ami olyan, mintha igaz lett volna. -sóhajtottam, majd lehorgasztottam a fejemet. -Őszintén nem tudom mit jelenthetnek ezek az álmok...

-Mi volt az? -kérdezte, én pedig nem akartam neki válaszolni, azok után amit tett, de jól esett volna valakinek elmondani, ezért elmeséltem neki az álmom a rajzról, ahogy anya szomorú tekintettel nézte a boldog család képét, majd a könnye szétválasztotta apa és az ő kezét.

-Szóval azt mondod, hogy az a rajz tényleg létezett?

-Igen. Arra a rajzra emlékszem, de sosem gondoltam volna, hogy apa és anya kezét pont egy könnycsepp mosta szét. 

-Az emlékeidben anyukád és apukád boldog volt együtt? -kérdezte tőlem Mr. Cha pszichológus...vagyis valami olyasmit játszott most.

-Én úgy emlékszem, de ezek után az emlékeim után egyre több kétségem támad efelől. -bámultam a plafont tanácstalanul.

-Akkor csak egy lehetőség van rájönni arra, hogy hogy is volt ez. -szólt Eunwoo, én pedig rákaptam kíváncsi tekintetemet. -Megkeressük a szüleidet.

-Hogy mi? -néztem rá nagy szemekkel. 

-Megkeressük őket, és mindent elmesélnek.

-Azok után amit tettek, akkor sem fogom őket megkeresni, hogyha fizetnének érte. -fintorogtam a gondolatra, miszerint hat éves koromban kidobtak.

-Azt mondtad, az álmaid szerint apád verte anyukádat, és anyukád mosolya lehervadt, mikor apádra nézett. És mi van, ha az álmaidnak igaza van? És anyukád nem is rossz ember, csak téged védett apád elől? -érvelt Eunwoo, én pedig értetlenül néztem rá.

-Múltkor még azt mondtad, hogyha anyám védett volna, akkor nem így tette volna, hanem apámat dobta volna. Miért változott meg hirtelen a nézőpontod? -ráncoltam a homlokom. Eunwoo annyira furcsa.

-Mert a másik álmod is azt mondja, amit te. Nem az a legjobb, ha megkeressük őket, és kiderítjük?

-De..én félek ennyi év után eléjük állni. -sütöttem le szemeimet.

-Nem kell eléjük állni. Elég ha tudjuk a telefonszámukat, és felhívjuk őket. És ha telefonba minden jól megy, elkérjük a lakcímüket, és elmegyünk. Na? -nézett rám kíváncsi tekintettel, mire sóhajtottam egyet. Végül is igaza van, egy telefonhívásba nem fogok belehalni, és talán kiderül az oka annak, hogy miért úgy alakult az életem, ahogy.

-Jó... -egyeztem bele, ő pedig már vette is elő a telefonját, hogy felhívjuk a tudakozót, megkeresni anyám számát. 

-Mi anyukád neve? 

-Hwang Ye Eun. -válaszoltam, majd vártam, hogy felvegyék.

-Üdvözlöm, egy telefonszámot szeretnék megérdeklődni. Igen, a hölgy neve Hwang Ye Eun. Ó...hogy százharminckettő ilyen nevű van a telefonkönyvben? Oh...Születési év? Igen máris, egy pillanat. -beszélt Eunwoo a telefonba, majd elemelte fülétől, és eltakarta a mikrofont. -Mi anyukád születési dátuma? -suttogta nekem.

-1975. június 13. -válaszoltam gondolkodás nélkül, és még engem is meglepett, hogy ezt hat éves korom óta tudom. Igen, szerettem anyát, egészen addig, amíg el nem hagyott. Talán ennek tudható be, hogy kívülről fújtam kicsiként a születésnapját.

-'75 június 13. -ismételte a telefonba Eunwoo. -Kettő találat? Ez már jobban hangzik. Igen van, írom is. -hajolt előre a dohányzóasztalhoz, és leírta az újság sarkába a két telefonszámot. -Nagyon szépen köszönöm, kellemes napot! -köszönt el, majd letette a telefont. -Na? Megpróbáljuk őket? -mosolygott rám biztatóan, én pedig elvettem tőle a telefont.

-Meg... -sóhajtottam felkészülve a legrosszabbra, és bepötyögtem az első számot. -Kicsöng. -mondtam, mikor fülemhez emeltem a telefont. Eunwoo nagy szemekkel várta a fejleményt, majd mikor felvették a telefont, a szívem hevesen kezdett verni.

-Halló? -kérdezte egy női hang a vonal túlsó végén.

-Őőő..izé...én...én a fiad vagyok...anya. -nyögtem ki nehezen, mire a nő teljesen kiakadt.

-Mi? Milyen fiam? Nekem nincsen fiam te tahó! Mással szórakozz, ne velem! Ha még egyszer felhívsz hívom a rendőrséget te telefonbetyár! Ezek a mai fiatalok... -csapta rám a telefont, mire szótlanul bámultam magam elé, Eunwoo pedig csak röhögött.

-Hallottad? -kérdeztem nagy szemekkel, és nekem is mosolyra húzódott az ajkam.

-Mindent. -nevetett, és már a kanapén is eldőlt.

-Ez beteg. Ki az aki ennyire kiakad ezen? Ennyire nem szereti a fiúkat, vagy mi? -pötyögtem be hitetlenkedve a másik számot. -De Eunwoo... -néztem rá, mielőtt még megnyomtam volna a hívás gombot. -Ha jól emlékeztem a dátumra, akkor ez lesz az anyukám. -néztem a szemébe, mire ő is elkomorodott, és bólintott egy aprót.

-Tudom. -mondta halkan, én pedig megnyomtam a zöld ikont. A telefon pedig kicsöngött.

-Halló? -vette fel egy kellemes női hang.

-A..anya..én vagyok az..a fiad. -szinte suttogtam a szavakat, és alig hallottam a szívem dobogásától. A vonal végén csönd volt, majd egy halk szipogást hallottam, és egy szintén halk kérdést.

-Moon Bin?

Sziasztok csibéim!🐥❤
Bocsánat, hogy már 1 hete nem volt új rész🙁
De egy viszonylag hosszú(?) részt hoztam most, ami remélem elnyerte a tetszéseteket☺💘
Bocsi azért is mert elég későn van, de remélem ez nem nagy gond(:

Na nem is húzom tovább a szót, ha tetszett ez a rész hagyjatok nyomokat, valamint legyen csodálatos napotok/estétek drágáim! I love youuu❤❤

Puszi: Niki~