Egyedül |BEFEJEZETT|

18. - az igazi meglepetés

-Ez a meglepetés? -nézett a földön szétterülő ételre, ami a borral keveredve egy furcsa színű és állagú párost alkotott.

-Hát...nem ez lett volna, de ez lett belőle. -kuncogtam fel kínosan, tarkómat vakarva.

-Öhm...én azt hittem, hogy a barátnőd jön át vacsorára. -szólalt meg Rocky, mire mindketten ráemeltük tekintetünket. Basszus, ezt el is felejtettem.

-Hát igen, és izé, hát a barátnőm, nos ő...később jön. -nyögtem ki, mire Eunwoo kifejezéstelen arccal bámult rám.

-Igaz, én nem is zavarok akkor. -fordult sarkon, és hangjábban a düh és csalódottság keverékét hallottam.

-De Eunwoo! -nyúltam karja után, de ő kirántotta azt enyémből, és szótlanul távozott az egész lakásból. Csak az ajtó csapódását lehetett hallani, ami miatt a borospoharak is csilingelő hangot adtak ki.

-Én...azt hiszem, akkor nem is zavarok. -indult el Rocky a kijárat fele, de nem akartam, hogy ő is úgy távozzon el, hogy a fejében megannyi kérdés cikázik.

-Nem zavarsz. A vacsorának már úgy is mindegy. -néztem a földön fetrengő jajangmyeon-ra, aztán a bénán elkészített, de legalább épségben lévő kimbap-jaimra.

-De azt mondtad, a barátnőd ezután a fiú után jön...és dolgoznom kell.

-Oh, tényleg...akkor szia Rocky. -bigyesztettem le fejemet, és tehetetlenül néztem a nagy ételkupacot előttem.

Szintén az ajtó csukódásából hallottam meg, hogy barátom távozott, én pedig leguggolva a földre tenyerembe temettem arcom, és nagyot sóhajtottam.

Miért nem tudok csak egyszer, csak egyszer normálisan viselkedni? Miért van az, hogy a dolgaim sosem jönnek össze? Szerettem volna egy szép estét varázsolni Eunwoo-nak, ehelyett ő csak sértetten elmegy, Rocky hetek után először találkozik velem, de akkor se érti hogy mi van, a drága étel amit meg rendeltem, a földön hever, a drága bor társaságában.

Csalódottan ültem le a konyhaasztalhoz, majd vettem a számba egy kimbap-ot, és kezdtem rágni. Pedig még olyan borzasztó se lett, de mivel nincs kivel megennem, még így sem ízlik annyira.

Nem tudom meddig ültem ott a konyhaasztalnál, de végül elkezdtem eltakarítani azt a mocskot a padlóról, de közben hallottam, ahogy megint nyílik a bejárati ajtó. Nem mertem megfordulni, hiszen most háttal voltam a konyhaajtónak, de féltem Eunwoo tekintetétől, amivel találkoznék, ha megfordulnék.

Csendben szedegettem tovább, és dobáltam a kukába az ételmaradékot, mikor megéreztem kezeit, és hónaljam alá nyúlva felhúzott a guggolásból. Mivel nem igazán akartam megmoccanni, maga felé fordított, majd állam alá nyúlva kényszerített, hogy szemébe nézzek.

-Bin. -már a nevem hallattán kirázott a hideg, és nem tudtam mire számíthatok részéről. -Annyira édes vagy, hogy vacsorát akartál csinálni, de nem úgy nézek ki, mintha lány lennék. -mondta halkan, és tudom mire akart kilyukadni. Bántotta, hogy azt mondtam, barátnőm van.

-Sa-sajnálom. -biggyesztettem le fejemet, de ő újra felemelte azt.

-Tudom, hogy nem egyszerű, hiszen én vagyok az első férfi az életedben, de tudd, hogy nem esik jól, ha kapásból letagadsz. Én nem csak lakótárs vagyok, nem csak az a balek, aki elütött téged...én szeretlek. -mondta, nekem pedig szívemig hatoltak a szavak. Ennyire édes, és egyben fájdalmas vallomást se tettek még nekem.

Válasz helyett inkább csak szorosan magamhoz öleltem, beszívva illatát, és belemarkolva pulcsija hátuljába. Igen, lehet, hogy nem gondoltam volna sosem, hogy így fogok szeretni egy férfit, de igaza van...nem tagadhatom le, és hogyha a barátaim tényleg a barátaim, elfogadnak úgy, ahogy vagyok. Nemde?