Egyedül |BEFEJEZETT|

11. - little brother

-Moon Bin? -hallottam a vonal túlsó végéről, ami miatt hatalmasat dobbant a szívem. Szóval emlékszik rám...igaz is, hogy felejtheti el egy anya a gyermekét?

-Igen..én vagyok az. -mondtam halkan, mert nem igazán tudtam mit mondhattam volna még.

-Drágám...Olyan régen nem hallottam a hangod...Honnan van meg a számom, hogy hogy felhívtál, és hogy hogy nem kiabálsz velem? -a végén már sírva kérdezte ezeket, és az én szemeim is megteltek könnyel.

-Anya, annyi kérdésem van, és fogalmam sincs melyikkel kezdjem. -töröltem le a könnycseppeket. -Hol laksz? Még apával laksz? Meglátogathatlak?

-Nem, szerencsére apáddal már régen elváltak útjaink. Én borzasztó boldog lennék, ha újra láthatnálak kincsem. -szipogott. -Gyere, akár most ebben a pillanatban. Seoul, Jongno-gu 23. a mostani lakcímem. 

-Akkor most elindulok hozzád. -tettem le a telefont, majd Eunwoo-ra néztem. Mosolygott. -El tudnál vinni a Jongno-gu 23.-ba? -néztem rá kérlelő szemekkel, mire bólintott.

-Természetesen. Örülök, hogy minden jól ment. -állt fel, majd kinyújtotta felém a kezét. Megfogtam, ő pedig felsegített a kanapéról.

Hamar elkészültünk, és már a kocsi mellett vártam Eunwoo-t. Mikor kijött a házból, kezében volt az összecsukott tolókocsi, amivel felém igyekezett. 

-Nem kell az. -szóltam neki, mikor mellém ért.

-De kell. Nem kéne még erőltetned a medencédet, szóval hozom. -rakta be a csomagtartóba a segédeszközt.

-Nem akarom, hogy anyám azt higgye, hogy valami rokkant vagyok. -húztam fel felső ajkam. -Évek után újra találkozok vele, nem egy tolókocsiba szeretném ezt tenni.

-Ne feledd azt az aprócska tényt -csukta le a csomagtartót, majd rám nézett. -hogy anyád elhagyott. Szerintem nem oszt nem szoroz, hogy hogyan lát újra. Örüljön, hogy lát. 

-Ne hibáztasd anyámat, éppen azért megyünk hozzá, hogy tisztázzuk a múltat. -szóltam halkan, mire egy apró mosoly jelent meg szája sarkában. 

-És még nekem változik gyorsan a nézőpontom?

-De-

-Szállj be. -biccentett fejével az anyósülés felé, mire pufogva eleget tettem kérésének...vagy inkább parancsának.

Elég sokat autókáztunk, hiszen hiába voltunk mi is Szöulban, ez egy hatalmas város, és anyám jóformán a város másik felében lakott. Már vagy egy óra kocsiút is eltelhetett, mikor Eunwoo lassított, és az ablakon kinézve próbálta kisilabizálni a házszámokat. 

-Az a huszonhármas. -mutattam egy kisebb kertes házra, ami kertjében megannyi színű rózsa volt ültetve.

Leparkoltunk a ház előtt, majd Eunwoo lekapcsolta a motort és felém nézett.

-Sok sikert. 

-Mi? Te nem jössz be velem? -kérdeztem megszeppenve. Én nem így terveztem.

-Hogy nézne ki, ha évek után betoppannál egy férfival az oldaladon? -sóhajtott aprót.

-Mi ebbe a baj? Egy barátom vagy. Na gyere. -szálltam ki az autóból, de ő ugyanúgy nem mozdult. -Cha Eunwoo! Ne kelljen kétszer mondanom... -néztem be az ajtón.

-Fú.. -durcázott, majd kiszállt az autóból, aminek becsapta az ajtaját. -Most örülsz?

-Igen, megtisztelsz. -kerültem meg az autót, majd megálltam a házzal szemben. -Nem is tudom mire számítsak. -motyogtam inkább magamnak, de Eunwoo egyetértően bólintott.

-Én se.

Odatogyogtunk a barna faajtóhoz, majd bekopogtam. Félénken lehajtottam a fejem, de ekkor megláttam, hogy ki van kötődve a cipőfűzőm, ezért leguggoltam bekötni.

-Moon Bin! -hallottam meg anyám boldog hangját miután nyílt az ajtó, és felnéztem, hogy köszönthessem őt, de ő inkább Eunwoo-t ölelgette... -Ne tudd meg mennyire hiányoztál! Sajnálom ami történt és...

-Khmm... -álltam fel, és anya rám nézett, majd értetlenül vissza Eunwoo-ra, végül elengedte őt kezei fogságából. Szegény Eunwoo azt se tudta hol van, csak hatalmas szemekkel meredt maga elé, mint egy megkövült maradvány.

-Én vagyok Moon Bin. Ő itt Cha Eunwoo. -mutattam magam mellé, akit előbb anyám ölelgetett. -Egy barátom.

-Oh én...nagyon sajnálom. -hajolt meg bocsánatkérően kísérőm felé, majd végre engem ölelt át, az igazi fiát. -Bin, nem tudom miért döntöttél úgy, hogy megkeresel, de nagyon örülök neki. Azt hittem utálsz amiatt, amit tettünk veled. -mondta a vállamba, és hallottam hangján, hogy pityereg.

-Igazából utáltalak titeket... -mondtam, mire könnyes szemeimmel rám nézett. -De mostanában furcsa álmaim voltak, amiket szerettem volna tisztázni. -mondtam anyának, aki erre elengedett még jó pár könnycseppet.

Talán csalódott volt, hogy én nem borultam a nyakába, és ennyi év után úgy viselkedem vele, mint egy idegennel. De nem tudok másképp. Még mindig ott van bennem a sérelem, ráadásul hat éves korom óta nem láttam, vagyis tizenhárom éve, szóval konkrétan számomra tényleg olyan, mint egy idegen. Hisz akit nem ismersz, nem tud hiányozni. 

-Gyertek be. Válaszolok mindenre amire csak szeretnél. -indult be a lakásba, mi pedig követtük őt.

Egy kis otthonos családi ház volt, de persze nem akkora, mint Eunwoo-é. Anya beinvitált a nappaliba, és leültünk a kanapéra.

-Kértek valamit enni? Inni? -kérdezte mint valami gondoskodó szülő, mire hirtelen kimondtam a gondolataimat.

-Nem kell semmi, ha eddig nem foglalkoztál velem, most ne játszd a jó anyát. -mondtam szemrehányón, pedig nem így terveztem a találkozásunkat. De ez egyszerűen csak kikívánkozott belőlem.

-Tudom hogy érzel, de hidd el, nem csak az én hibám miatt történt úgy, ahogy. -felelte anya halkan, mire azonnal a lényegre tértem.

-Kiskoromban apa vert téged? -néztem a szemébe, mire ajkai kicsit elnyíltak egymástól. Láttam, hogy mondani akart valamit, de nem igazán jött ki hang a torkán. Végül fél perc hallgatás után, nagy nehezen megszólalt.

-Ezt...honnan tudod?

-Az álmaim..akkor ezek szerint igazak voltak. -néztem Eunwoo-ra, aki aprót bólintott.

-Te megálmodtad a múltadat? -nézett rám anya nagy szemekkel, mire bólintottam. -Akkor ezért jöttél el hozzám? Mert tudtad, hogy miért hagytalak el? -kérdezte könnyes tekintettel, és éreztem, hogy már nekem se kell sok a síráshoz.

-Mi van apával? -tértem át egy másik témára mielőtt elérzékenyülnék.

-Apáddal? Ő...nos, ő börtönben van. 

-Börtönben? -ismételtem döbbent tekintettel.

-Börtönben. Gyilkosságért. A testvéred meggyilkolásáért. -mondta halkan.

-Te..testvérem? -nem tudtam felfogni a hallottakat. Nekem volt testvérem?

Sziasztok csibéim!🐥❤

Remélem nem volt nagyon unalmas ez a rész, így is inkább abbahagytam, hogy ne legyen annyira hosszú🙄

Bocsánat, hogy kicsit eltértünk a love részektől, de alapjáraton a sztori a családi háttérre alapszik.

Azért remélem tetszett a rész, ha igen, hagyjatok nyomokat, és legyen csodás hétvégétek❤❤

Puszi: Niki~