Egyedül |BEFEJEZETT|

20. - befejezés

Péntek reggel a szokásosnál feszültebben keltem. Ma volt a napja annak, hogy találkozni fogok Eunwoo anyukájával. Számomra ez felért egy lelki terrorral azután, hogy apám elküldött melegebb éghajlatra.

-Jó reggelt baby. -nyomott egy puszit arcomra barátom, ami miatt elmosolyodtam.

Ő már fehér ingben, és fekete zakóban feszített az ágy mellett, amiben én egy szál fehér pólóban és boxerben feküdtem. Mikor kelt fel?

-Mész dolgozni? És anyukád mikor jön? -dörzsöltem meg szemeimet, felülve az ágyban.

-Igen, de délután kettőkor végzek. Anyu háromra jön.

-Mit vegyek fel? Főzzek valamit? Kitakarítsak? -ajánlottam fel mindennemű segítségemet, mire mosolyogva megrázta a fejét.

-Ne butáskodj Bin, nem kell semmi. Majd ha hazaérek kicsit elpakolunk, de nem kell külön megcsinálnod ezeket. -húzta fel a redőnyt az ablakon, és beszűrődött a reggeli napfény sugara, ezzel hunyorításra késztetve engem.

-Biztos? -néztem rá a csíkszemeimmel, mire halkan felnevetett.

-Biztos, kis kínai. -borzolta össze a hajamat mosolyogva.

-Koreai! -javítottam ki mérgesen, mire csak még jobban mosolygott. Aish, hogy nem lehet azt a kis görbét levakarni az arcáról!

-Na ne mondd baby. -lépett el az ágyamtól, és kezébe vette laptoptáskáját, ami egészen eddig a földön pihent. -Sietek, csókollak. -küldött nekem tenyerén egy csókot, majd becsukva maga mögött az ajtót, kilépett a szobából.

Kifújtam tüdőmbe ragadt levegőt, és megdörzsöltem szemeimet. Már most görcsbe ugrik a gyomrom a gondolattól, hogy Eunwoo anyja megtudja a kis titkunkat...legalábbis annak indult, de egyre több ember tudja.

Fejemben még ki se mondtam ezeket a gondolatokat, de a telefonom, ami valami csoda folytán a földön pihent, félig becsúszva az ágy alá, megcsörrent. Anélkül próbáltam magamhoz venni, hogy leszálltam volna az ágyról, ezért majdnem orra estem, de sikeresen felkaptam az említett tárgyat. Rocky hívott.

-Szép jó reggelt Moon Bin! Mizu? -szólt bele a telefonba, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne péntek reggel 7-kor felhívni valakit.

-Ha pár perccel hamarabb te keltettél volna, megkerestelek volna, és megfojtottalak volna egy fogselyemmel. -mondtam teljesen komolyan, mire a vonal túlsó végéről halk kuncogást hallottam.

-Azt hittem suliba mész, és már rég elkészültél.

-Nem tanulok. -vágtam rá az igazat, és ámbár 19 éves voltam, mégis olyan gáznak hangzott, ezért rögtön javítottam is magam. -Szóval dolgozom.

-Ó nem tudtam, sose beszéltél róla. -szólt Rocky. -Nekem ma nincs suli, te dolgozol? -kérdezte, én meg feltéve, hogy igazából nincs munkám, rávágtam, hogy nem.

-Akkor nincs kedved eljönni a szokásos sikátorhoz, ahol táncolni szoktunk? Itt van pár csapattag, nyomathatnánk egy kis koreót. -hangján hallottam, hogy mosolyog, ami engem is mosolygásra késztetett.

Régóta nem táncoltam, és már nagyon hiányzott, és szerintem a medencém is engedi, hogy egy kicsit mozogjak vele. Tényleg az életem a tánc, és Eunwoo mellett nem tűnt föl, hogy nem hódoltam ennek a hobbinak, bár most elkezdett hiányozni.

-De, szívesen megyek, úgy sincs programom mára.

-Szupi. Akkor 8-kor tali?

-Oké. Szia Rocky. -köszöntem el, majd letettem a telefont.