Hazaérkezve leültem fáradtan a kanapéra, és csak bámultam magam elé. Azon gondolkodtam mekkora egy idegbeteg az apám, és milyen jó, hogy anyám otthagyta.
-Fáj valamid? -guggolt le elém Eunwoo, mire megcsóváltam a fejemet. -Biztos? -kereste a tekintetem, mire aprót sóhajtottam.
-Egy kicsit... -mondtam halkan, mire elmosolyodott. -De csak azon tud járni az eszem, hogy apa milyen beteg dolgoz művelt a testvéremmel, akit nem is ismertem. -tördeltem ujjaimat, mire Eunwoo felállt előttem.
-Felejtsd el az apádat, felejtsd el anyádat is, a testvéredet, a múltadat, foglalkozz a jelennel és ne azzal az elbaszott tündérmesével amit kiskorodban megéltél. -emelte meg kicsit hangját, mire felment bennem a pumpa.
-Már megint csak támadsz ahelyett hogy egy csepp együttérzést is mutatnál. Te mit tennél a helyemben, ha hirtelen kiderülne az, amitől a legjobban féltél? -válaszoltam én is a kelletténél hangosabban.
-Csak téged védelek!
-Ezzel nem védessz meg! -álltam fel hirtelen a kanapéról, ami nem járt fájdalom nélkül.
-De igen, és hidd el, hogy jobb elfelejtened mindent. -vette halkabbra hangerejét, de én nem tágítottam.
-Nem fogom elfelejteni, és tudod mit? Visszamegyek anyámhoz. -indultam el az ajtó fele, de csuklóm után kapott, és maga felé fordított. -Eressz!
-Nem mész vissza oda!
-De igen, és nem te fogod megmondani mit tegyek! -kiabáltam arcába, mire tekintete tényleg tele lett dühvel, és arcomra tette mindkét kezét.
-Maradj. Csöndben. -mondta a szemembe a szavakat erélyesen, majd hirtelen azt a kevés teret is megszűntette kettőnk között.
Indulatosan tapadt ajka enyémhez, és úgy mozgatta rajtuk, hogy szinte ellenkezni sem tudtam. Hirtelen elfelejtettem minden haragomat, és azt is, hogy egyáltalán fiú vagyok-e vagy lány. Nem tudom miért, de jól esett, ezért ahelyett, hogy ellenkeztem volna, készségesen hagytam, hogy irányítsa csókunkat.
Behódoltam volna neki? Abban a pillanatban az sem zavart volna, egyszerűen csak a csókunknak éltem, ami egyre hevesebb és hevesebb volt. Már-már tépte párnácskáimat, és időközben a lépéseinkkel nekilökött a falnak, ami miatt aprót nyögtem, de ő folytatta, és a kardigánomat szedte le rólam.
-Mmm..Eunwoo..várj egy kicsit. -lihegtem, ahogy elszakadtam tőle, de ő folytatta vetkőztetésem. -Ez egy kicsit...gyors.
-Mit mondtam neked az előbb? Sokat beszélsz. -kezdte csókolgatni a nyakamat, aminek nagyon nehezen tudtam ellenállni.
-De ez nem helyes.. -próbáltam ellökni, de kezeim erőtlenül fogták mellkasát, és lökés helyett szinte csak támaszkodtam rajta.
-Kit érdekel mi helyes, és mi nem? Ha élvezed, akkor folytassuk. -puszilgatta tovább nyakam vonalát, én pedig csak nyögdécseltem ajkai érintésétől.
-Kérlek...fel akarom keresni az apámat. -nyögtem el tervemet, mire azonnal abbahagyta eddigi tevékenységét, és sötét íriszekkel nézett szemeimbe.
-Mi van?
-Fel akarom keresni a börtönt, ahol apám van, és beszélni vele. -ismételtem el szándékomat, mire sóhajtott egy nagyot, és ellökte magát a faltól.
-Nem fogod tudni kideríteni melyik börtönben van. -válaszolta beletörődve Eunwoo.
-Dehogynem. Anyám biztosan tudja, felhívom. -nyúltam a dohányzóasztalon lévő telefonért, de Őnagysága félbeszakított.
-Moon Bin. -nevem hallatán ránéztem, majd folytatta. -Hogy tudsz egyik pillanatból a másikba csöppeni? Ezelőtt két perccel olyan hevesek voltunk, mint akik az első szerelmükre bukkantak rá, most meg máris apád érdekel. Elfelejted, hogy a jelenben vagy, és teljesen a múltban ragadtál. -mondta csalódottan, majd sarkon fordulva a szobájába kullogott.
Kezemben a telefonnal néztem végig az útját, de legbelül egy kicsit igazat adtam neki. Belegondolva érdekesnek találtam, hogy a vele való csókolózásom során meglepődöttségen kívűl egyáltalán nem éreztem undort, pedig más férfinek azt kellett volna a helyemben.
Letettem a kezemből a telefont, azt hiszem apa még várhat, és egy kicsit tényleg nem árt a jelenben is lennem. Eunwoo után mentem a szobájába, majd óvatosan benyitottam. Az ágyán feküdt a plafont bámulva, de az ajtó hangjára felkapta a fejét.
-Eunwoo... -kezdtem halkan, mint egy leszídott kiskutyus. -Bocsánat, hogy folyton magammal és a múltammal törődök, de.. -léptem beljebb a szobába, mire ő kíváncsian felült. -Annyira meglepődtem a helyzeten, hogy felfogni se volt időm, és könnyebb volt apámra koncentrálni. És egy icipicit talán gyors is volt. -mutattam ujjaimmal egy borsónagyságot, mire ellágyult a tekintete, és elmosolyodott.
-Gyere ide te hülye. -biccentett maga mellé az ágyra, mire mosolyogva mellé kuckoltam magam, és mellkasára hajtottam a fejem. Minden olyan ösztönösen jött, mintha normális lenne ez, és egyáltalán nem éreztem magam kellemetlenül, mint mikor az elején közeledett felém.
-Furcsa, hogy mennyi minden történik az emberrel egy baleset során. -szólaltam meg hirtelen.
-Például új embereket ismer meg, vagy egy új szerelem kezdetét. -folytatta Eunwoo.
-Vagy megismeri a múltját, és a családját.
-Bin, azt mondtad abba hagyod. -nézett le rám, mire lebiggyesztettem alsó ajkam.
-Jól van na...De mit is mondtál? Új szerelem kezdete? -vigyorogtam el felnézve rá, mire arcát elöntötte a pír. -De aranyos vagy így. -fanoltam őt bámulva, mire elnevette magát.
-Ezt te normálisnak tartod? -nézett a szemeimbe, és vigyorából egy apró mosoly maradt csak.
-Mit?
-Hogy két férfi egymást szeret.
-Nem. De a normális unalmas, nem? -mosolyodtam el, majd lehunytam szemeimet.
Sziasztok csibéim!🐥❤
Azt hiszem megint elég rég nem volt rész, bocsánat😅 De most pótoltam, és lassan a Binwoo páros szerelmi szála is kialakul😊
Na, kinek milyen lesz a félévije?😃 Nekem sajna nem a legjobb😅 De nem baj, az év vége a fontos. (Kivéve a 8.-osoknak, ti tanuljatok ezerrel és hajrá a felvételikhez!!!)
Na de nem is húzom tovább a szót, remélem tetszett nektek, ha igen hagyjatok nyomokat, és legyen csodás napotok/estétek!❤ Puszi: Niki~
STAI LEGGENDO
Egyedül |BEFEJEZETT|
Fanfiction**ASTRO FANFICTION** --Binwoo-- Moonbin kiskora óta az utcákat járja, barátainál, vagy olcsó motelokban éjszakázik. A szüleit nem ismeri, de nem is akarja tudni kik azok, akik tönkretették életét. Moonbin a táncnak él, és egy jóbarátjával Rockyval...
